Hogyan tanuljak meg élni 22 évesen, ha nem hagynak?
világ életemben anyukám elkényeztetett, magához láncolt. a kortársaimmal nem is nagyon jöttem ki, mert sosem éreztem magam biztonságban, ha nem volt a közelemben. óvodás koromtól mostanáig (22) mindent megoldott helyettem, hogy könnyebbé tegye az életemet. így küzdenem se kellett, mert ha valami problémám volt (akár telefonálás, telefonálni se merek idegeneknek, rokonoknak se nagyon. ügyintézés, házi feladat írás…), akkor rá számíthattam. ha nem volt kedvem iskolába menni, akkor telefonált az orvosnak, és az igazolta, ha nem éreztem jól magam egy iskolában, azt mondta, hagyjam ott, ha valamit meguntam, azt mondta, hogy nyugodtan mondjak le róla, mert én nagyon tehetséges, okos, szép, különleges, stb. lány vagyok, csak keresem a helyem. ha konfliktusom volt valakivel, ő jött, és rendet teremtett. nem küldött el vásárolni se soha, házimunkát se végeztem.
nemrég vallotta be, hogy 10 éves koromban a nevelőapám egrecéloztatott egy alkalommal, és azóta szándékosan lázad, nem hagyja, hogy neki legyen igaza. mivel a nevelőapám folyamatosan azt sulykolta belém, hogy életképtelen vagyok, meg fogok egyedül halni, nincs hasznom. anyám ezért ezt a túlzott gondoskodással, féltéssel kompenzálta. még mindig hívogat, ha elmegyek este valahova, hogy mikor jövök haza, addig nem alszik inkább, addig nem fekszik le amíg én nem fekszem le (hétköznap, ha másnap iskolába kell mennem). utána engem okol, hogy miattam álmos, és a nevelőapám is. már idegkimerültségem van, mert nem hagynak aludni délutánonként (szerintük nem akkor van az ideje), éjszaka pedig képtelen vagyok rá (gyerekkorom óta nem tudok éjszaka aludni). azt is megszabják mikor szellőztessek, nem számít ha fázom. reggelenként anyukám puszival akar kelteni, meg azzal, hogy a „hasamra süt a nap” és elhúzza a függönyt. szintén puszit akar adni nekem, ha elmegyek itthonról, és úgy áll az ajtóban állandóan, mintha akkor látna utoljára az életében. napjában többször hozza nekem a vitaminokat, hogy egészséges legyek, este pedig a fogkefémet, hogy mossak fogat, és felettem áll, noszogat, várja, hogy feküdjek le, de én azért se akarok. múltkor már megszorítottam a vállát elég erőteljesen. pár éve aggresszív gondolatok járnak a fejemben vele kapcsolatban, és egyre fokozódik a neheztelésem irányában. mert úgy tűnik minél idősebb leszek, annál inkább rám telepszik (amikor 17 voltam, nem törődött velem ennyit). múltkor közöltem vele: nem miatta élek, hagyjon már békén. – mire elsírta magát. panaszkodott, hogy mostanában rondán beszélek vele, én meg bevallottam neki, hogy már évek óta, de úgy látszik nem akarja észre venni, és azért teszem ezt, hogy végre megutáljon, és leszálljon rólam. ezen kívül önállótlan vagyok, higgye már el, az egyedüli megoldás erre az lenne ha azonnal elmennék valahova messze (amihez nincs bátorságom) vagy meghalna, de akkor valószínűleg én is utána mennék, annyira összenőttem vele…
a nevelőapám 9 éves korom óta terrorizál minket, már a tettlegességig is eljutott többször. a rendőrség vagy 5-ször kijött hozzánk, de miután „lenyugtatták”, ott hagytak minket, és nem történt semmi az ügyben.
én most tartok ott, hogy utálom anyámat, és őt is. anyámat azért, mert kitett ezeknek akaratán kívül, és néha még provokálja a veszekedéseket is, hogy az én igazamat védje (ha pl. nevelőapám támad). és észre se veszi milyen súlyos a helyzetünk, sokszor nem érti miért vagyok kiakadva annyira, ha a nevelőapám szid, vagy őt szidja (pl. egyszer belém rúgott, és sírtam). szerintem már rég kiégett, és bosszant az állandó pozitivizmusa a jövőnkkel kapcsolatban, hogy majd elköltözünk nemsokára (kb. 12 éves korom óta hallom tőle). a kettőjük „nevelése” hatalmas káoszt okozott bennem: hol a végletekig ragaszkodom valakihez, hol ugyanazt az illetőt ellököm magamtól, senkiben se bízok (barátaim sincsenek), inkább a rosszra számítok, hogy ne érjen csalódás később. egyik pillanatban még boldog vagyok, a másikban már sírok, mert ezt is belém nevelték, hogy a jó után mindig rossz következik (a veszekedések után rövid kibékülések, és ez ismétlődik a végtelenségig, ezért felesleges tervezni bármit is). (Borderline-személyiségzavart állapítottak meg nálam, és depressziót, de nem vagyok hajlandó semmit se szedni, mert eddig egy gyógyszer se hatott).
jelenleg iskolába járok, de nem vagyok sikeres abban, amit csinálok, és minden nap úgy vagyok ott, hogy nincs értelme, sose lesz jobb, és fel kéne adnom. megbénulok ilyenkor, és nem szólok senkihez, és csak ülök egy helyben, és fogalmam sincs mit tegyek. már azt se tudom eldönteni, hogy mit egyek, milyen ruhát vegyek fel, hova menjek, mit csináljak, mert másoktól várom, hogy megmondják nekem. nem adok az öltözködésemre, slamposan járok iskolába. az osztálytársaim nem értenek, sokszor támadnak, mert úgy viselkedem, úgy szólok hozzájuk, ahogy nem kéne, és én észre se veszem. nekem az normális, ami másoknak nem. ( általában hallgatag vagyok, de néha túl sokat mondok el magamról csakúgy idegeneknek, és ezzel már számtalanszor visszaéltek, illetve hülyének néztek.)
másik iskolát nem akarok választani, mert ez lenne az első szakmám, ami ingyenes, és már túl sok mindent adtam fel.
pszichiáterhez, pszichológushoz is jártam/járok, de ők se tudnak rajtam segíteni. azzal, hogy megállapítják, hogy ilyen-olyan szindrómám van, meg teszteket töltetnek ki velem, nem oldódik meg semmi.
úgy érzem kilátástalan a helyzetem, bármelyik percben az utcára rakhat minket a nevelőapám (mivel az ő lakásában élünk). nem merek elaludni, ideges vagyok, ha meg alszom, akkor rémálmok gyötörnek (a múlt eseményei).
az iskolában már jó ideje nem csinálom meg a dolgaimat, ha itthon vagyok, akkor csak internetezem, vagy olvasok (a párom vidéki, még havonta egyszer se látom, így tudom vele tartani egyedül a kapcsolatot). sajnos anno magántanuló voltam, érettségi után pedig fél évig főiskolára jártam, majd kb. két évig itthon voltam, és semmit se csináltam az alváson, internetezésen kívül (azóta nem szoktam vissza a külvilágba.)
csak azért írtam le mindezt, mert ki vagyok borulva. megértem, ha majd azt tanácsoljátok nekem, hogy nőjek fel, álljak a sarkamra, vagy el vagyok kényeztetve/panaszkodom, és azonnal keressek albérletet, kollégiumot, stb., meg dolgozzak suli mellett (ami ráadásul nem egyetem, mindennap fél háromig bent vagyok). ezeket már rég tudom, évek óta mondogatják nekem, hogy biztos szándékosan nem teszem azt amit kéne, mert nekem ez így kényelmes. itthon el vagyok kényeztetve, semmi gondom nincs…
nyugodtan szidjatok, igazából nem várok semmit tőletek, a tanácson kívül másra úgyse vagytok képesek, a tanácsot meg vagy meg fogadom vagy nem. csak kikívánkozott belőlem, illetve lehet, hogy van valaki hasonló helyzetben, aki megért, és megoldása is van.
köszönöm
válasza: válasza:
válasza:Kísértetiesen hasonlít az én szituációm a tiedhez hallod! Nem ENNYIRE durva, de nagyon hasonló.
Volt némi egészségügyi gondom kb. 2-3 évesen, ami azzal járt, hogy mindent elfelejtettem, elölről kellett kezdenem járni, beszélni tanulni pl. Emiatt azóta is 2-3 éves elmaradásban van a lelki fejlődésen a kortársakhoz képest. Ez két dolgot eredményezett: 1) teljes kiközösítettséget éveken át, ami miatt mindmáig képtelen vagyok beilleszkedni a legtöbb közösségbe, 2) átlagon felüli műveltséget, mivel a szabadidőm olvasással telt javarészt. Ez azonban csak tovább fokozta az első pontot. Sosem voltak barátaim, szerelmi kapcsolatom, meg hasonlóak. Anyám nem engedett el sehova, vagy ha mehettem is, akkor is kocsival hoztak/vittek. Gyakorlatilag iskolán kívül nem mozdulhattam ki sehova még gimiben sem. Oda is kocsival vittek. Nekem volt már kínos.
Egyetemen lett egy jóbarátom, ami felüdülés volt és kissé meghozta az életkedvem, elég sok időt töltünk együtt. Mondanom sem kell, hogy apám kapásból megvádolt azzal, hogy meleg vagyok (mert miért nem lányokkal barátkozom... mintha ilyesmit anyám mellett lehetne :/ ), plusz gyakorlatilag másfél évembe került, míg többé kevésbé meg tudták érteni, hogy nem fogom kiutálni őt miattuk és nem jövök az első busszal egyenesen haza.
Semmiben nem hagynak önállósodni anyám nem fekszik le hétköznap, amíg én nem fekszem le, aztán másnap mindig én vagyok a gonosz, hogy miattam álmos. Még az ételfutártól hozott csomagolt kaját sem engedik felmelegíteni sokszor, mert "a végén még kiborítom". A múltkor, mikor megpróbáltam anyámmal közölni, hogy engedjen már el végre kicsit, a képembe vágta, hogy egy szeretetre képtelen, hálátlan, önző disznó vagyok és már lassan fél tőlem. Apám véleménye meg úgysem számít, tipikus papucsférj. Anyám szerint a társas életre, szerelemre és hasonló időpazarlásra ráérek egyetem után, addig csak tanuljak és legyen jó diplomám, más nem számít. Ami engem illett, már nem érdekel. A jegyeim zuhannak, bukdácsolok (régen mindig kitűnő tanuló voltam, voltam gimiben iskolaelső is egyszer), jó eséllyel sosem fogom elvégezni, mert ki fognak dobni, magammal sem törődök javarészt. Három dolog tart életben: 1) az említett haverral folytatott rendszeres beszélgetések (valami hihetetlenül optimista az illető és ebből rám is átragad), 2) a brutális zenék hallgatása, ami levezeti az elfojtott dühöm egy részét, 3) a remény, hogy egy nap itt hagyhatom az egész rohadt kócerájt, de még a környékét is és soha nem kell még csak visszanéznem sem. Nem bízom az emberekben (ebből a litániából egy szót sem mondanék el személyesen, a környezetem kiegyensúlyozott, csak kissé lusta embernek hisz javarészt), ezért nem megyek el pszichomókushoz sem. Ettől függetlenül nálam is hasonlót állapítana meg szvsz: véletlenszerű, szélsőséges hangulatingadozásaim vannak, önbizalmam nulla, gyűlölöm magam valamint szociofóbiám is van.
Az elmúlt egy évben lassan, de biztosan kezdtem már kimászni a gödörből, de nem jutok messze soha.És nem is fogok, amíg levegőt sem tudok venni itthon, mert megfojt anyám szeretete. A tinikoromat már elcsesztem, nem hozhatom vissza soha. Most éppen a fiatalkorom maradékát tolom el itthon. Dolgozok rajta, hogy kijussak, de anyám felügyelete mellett munkát sem nagyon tudok vállalni (sosem értené meg miért akarok dolgozni, hiszen megad nekem mindent).
Röviden ennyi. Írok neked e-mailt, ha esetleg szeretnél beszélgetni, írj vissza nyugodtan. Többé-kevésbé egy csónakban evezünk azt hiszem.
21F
válasza:Most elore is bocs a lehorasert...
18 ev felett mi tart otthon? Anyatok pisztollyal fenyeget h ha elmentek kicsinal vagy mi?
Fognam magam es mennek kollegiumba azt csa.
Az h minden nao fel3-ig van sulid nem tudom arra irod-e hogy sok vagy keves rem a 2. Mert en nem nagyon esek hasra tole 4-8-ig lehet dolgozni aztan ejfelig megtanulni kesz.
Nem kotelezo minden nap es akkor meg baratokra is van ido, de melohelyen is lehet baratkozni.
Ha valoban ennyire fajna h anyuci patyolgat mar reg leptetek volna es nem otthon gyiken sirankozantok magatokat ki.
Azt megint nem ertem h miert lenne nagy szam h elteszed a zoknidat a szobadban xD
A srac meg sztem tipikusan az a fekete rocker befordult srac lehet akiknek tucatjaitol falramaszom. Konyorgom segits magadon!
Most en mondhatok itt tanacsokat de rajtad mulik h VALTOZTATSZ-E!
Menj el keso este bulizni aztan lehet elso ket alkalommal szivrohamot kap anyad de utana csak leszokik rola h ne fekudjon le addig amig te nem es hagyjon beken. Jah es ha folyamatodan hivogat kozold vele h most kikapcsolod a telefonod legkozelebb reggel talalkoztok mert te most bulizol es o meg ne hivogasson joejt!
Keress munkat, tanulj!
Mosogass el magad uan, porszivizz csinalj hazimunkat hivd fel ra a figyelmet h felnott vagy MINDEN TEREN! valamit valamiert, ennyi idosen mar nincs szelektalas hogy annyira felnott vagyok h hagyjanak beken de annyira meg nem h rendet rakjak magam utan, ez max pubrttars korban elfogadhato hiszti.
Jah es neveloapudnak igaza vsn. Eletkeptelen vagy jelenlegi formadban.
Azt a kifacsart logikat meg megint nem ertem h ezzel nyaggatot 10evesen es anyad erre meg ugy lepett hogy megjobban elkezdett tutujgatni?! Wtf?
Azzal h mist befordulsz nem hogy nem javitasz a helyzeteden hanem sajat magad uzod meg melyebbre! Ezt mindkettotoknek irom.
Ne virnyakoljatok itt hanem lepjetek valamerre lehet h eloszor rosszul fog elsulni de ujra meg kell probalni mert barmilyen lepes valtozast hoz, de ha egy helyben toporogtok akkor 40evesen is anyuci fog korulottetek sertepeltelni mikozben maganyosan hajasan a gyiket potyogitek...
válasza: válasza:Én csak a magam nevében tudok nyilatkozni, de a felvetésekre:
Kollégium nem lehetett. Autóval negyed óra sincs innen az egyetem, busszal is max 40 perc. Így nem adnak kollégiumot, mert amúgy is tele van. Albérletre meg egészen egyszerűen nincs keret. Melózni nem tudok, egyrészt mert anyám nem hagyná nagyon, másrészt meg egyetem mellett más képzésem is van és ez felemészti a szabadidőmet közel teljesen.
"Azt megint nem ertem h miert lenne nagy szam h elteszed a zoknidat a szobadban xD "
Iróniáról tetszett már hallani kend?
"A srac meg sztem tipikusan az a fekete rocker befordult srac lehet akiknek tucatjaitol falramaszom. Konyorgom segits magadon!"
Hallgatok rock és metál zenét, de rokkernek nem tartom magam igazán. Falra mászol tőlem? Nem is ismersz te szerencsétlen. :) Ami mondjuk mindkettőnknek jobb, ha így is marad. :)
A hagyományos értelemben vett bulizás nálam két okból kilőve: antialkoholista vagyok (nem saját döntés, orvosi rendelvény) és fizikailag rosszul vagyok a túlzsúfolt, hangos helyeken.
Ha nekiállok valami házimelónak, akkor a legtöbbször szó szoros értelemben kiveszik azt a kezemből, mondván, hogy én ehhez nem értek, majd ők. Volt ezen is pár veszekedés, végül hagytam a francba. Így is épp elégszer fajul hajleüvöltésig az itthonlét, nincs szükségem plusz ütközési pontokra.
És nem most fordultam befelé, inkább az a baj, hogy sosem fordultam kifelé. Most ugyan váltanék, de egyszerűen ellehetetlenítik.
Amúgy értem én a szándékod, megpróbálsz felrázni minket, hogy lépjünk ki a jelenlegi szerepből, kezdjünk el élni úgymond. A baj ott van, hogy a szándék megvan (részemről mindenképp). De a körülmények egyszerűen nem engedik. Anyám öngyilkossággal fenyegetőzött arra az esetre, ha elszökök, mert hogy ennyire nem utálhatom. És ismerem, megtenné. Számára én jelentem az élete értelmét, szó szerint, ha itt hagyom a családi házat, neki annyi. Nem véletlen tart ennyire "rövid pórázon", egészen egyszerűen függ tőlem. Emellett a gyakorlati oldalról sem tudom megoldani: pénzem nincs, ellenben van pár egészségügyi igényem (semmi halálosan komoly, de na), amit fizetni kell. Munkát nem tudok szerezni, se időm, meg anyám mellett lehetőségem sem nagyon. Járok külön képzésre, azzal talán megyek valamire. (Bár azt is folyton megkapom itthon, hogy úgysem élek meg abból, ne számítsak rá, stb.) Pénz és kolesz lehetősége nélkül meg hova menjek? Az utcára csövezni? Annál még itthon is jobb azért, legalább van fűtés meg tető a fejem felett...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!