Kezdőoldal » Egyéb kérdések » Önismereti kérdések » Csak az én ismerőseim akarnak...

Csak az én ismerőseim akarnak mindig jobbak lenni nálam, meg kárörvendőek?

Figyelt kérdés

Nemrég vettem észre, hogy még az is örvend ha hülyeséget csinálok, aki nekem köszönheti, hogy nem kell előlről kezdje az egyetemet (a harmadik év után).

Haveri társaságról ne is beszéljünk. Még az uncsim is, akivel "egész jóban" vagyunk kicsi korunk óta. Mindenki annyira kedvesnek tűnik, viszont néhány gúnyos kijelentéssel mindig megmutatják a foguk fehérjét.

Nameg ha valamiben jobbak, mint én, akkor vége a világnak. Az egyiknek már kellett szóljak is, hogy "minek kell ez a nagyképű szöveg", amire legalább megszégyelte magát.


Pl: Anno amikor jelentkeztem egyetemre, szerettem a fizikát, meg a matekot, de nem volt/nincs kézügyességem. "Egye fene, lesz ami lesz, hisz egyszer élünk" alapon mérnöki karra jelentkeztem, gondolván hogy majd felzárkózok. Az egyik alkalommal a haveri társaságban kellett rajzolni valamit (nem sikerült valami fényesen), és máris elhangzottak a gúnyos, kárörvendő "mérnök úr" elnevezések. Pedig én sem tartom valami nagyra az ők szakukat (geológia), de ha azt szeretik, akkor én elfogadom. Örvendek, meg segítek, hogy tudjanak haladni.


Szóval úgy veszem észre, hogy ha néhány dologban ne lennék jó, a földbe döngölnének, és ha nem kéne soha segítsek nekik, akkor porig aláznának. Legszívesebben szóba sem állnék velük, de a magány rosszabb.



2012. júl. 28. 20:01
 1/3 anonim ***** válasza:
hasonló gondok zavarnak/zavartak, de erre mindig azt a választ adják hogy ha az életet komolyan veszed, bele fogsz őrülni, sajnos az emberek ilyenek, a kérdés már csak az, hogy mit kezdesz velük, elfogadod és "felveszed a harcot az egóért", vagy ellenkezel és szítkozódsz miattuk
2012. júl. 28. 20:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:

ezeket nem haveroknak hanem köcsögöknek nevezzük, a "Ha nincs töltényed,akkor csak hagyd ott őket" típus. SAjnos nagyon elterjedt faj.Szerezz olyan barátokat,akik nem ilyenek. Mindamellet,nem értem miért szól be valami druida föld-figyelő,mert nem rajzolsz szépen. Csezd meg,te mérnök leszel. Hameg hiányoznának ne aggódj,ha otthagyod őket,akkor is fogsz még beszélni velük. Amikor eléjük állsz és azt mondod:

"Két Big Mac menü,nagy krumpli és diétás kolát legyenszives."

2012. júl. 28. 23:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 A kérdező kommentje:

Az a gond, hogy én nagyon társasági lény vagyok, viszont egyedül nem szeretek menni sehova. Ezért nekem létszükséglet egy barát, vagy egy jó haver. Egyedül már szinte depressziós szoktam lenni. Még a napi teendők sem mennek, ha néha nincs kivel bedobjak egy sört.


Nem lehet valahogy inkább "megváltoztatni" az ők gondolkodásmódjukat?

2012. júl. 29. 17:47

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!