Szakítás! Félek, hogy rámegy az egészségemre?

" De másképp most nem megy... "- Nem bizony, kizárólag azért, mert így gondolkodsz.

Ameddig fejben foggal-körömmel ragaszkodsz egy adott gondolathoz, addig az kihatással lesz a cselekedeteidre is. A barátnőid valószínűleg pont ugyanígy gondolták, hogy " csoki nélkül nem megy " , " nassolás nélkül nem megy ", stb.

Mindegyikőtök [ te a cigizéssel és ők a nassolással ] bizonyítékok vagytok arra, hogy igenis MINDKETTŐ nélkül lehet [ hiszen te kibírod nassolás nélkül, ők meg kibírták cigizés nélkül ] -> ergo, párhuzamot vonva a különböző viselkedési reakciók között, lényegében a dohányzás és a túlevés is egyaránt nem egy nélkülözhetetlen tevékenység, csupán egy menekvés.

A szakítás sokszor egy bizonyos ideig kihatással van az ember életére, de az az igazság, hogy a különböző pótcselekvések valójában nemhogy segítenek, hanem meghosszabítják a gyötrődés idejét. Azért, mert te is igazából minden slukkal emlékezel a szakításra, a barátnőid is bizonyára minden falattal emlékeztek az Ex-barátjukra, tehát lényegében nemhogy feledésről nincsen szó, de ráadásul mélyítitek azt a sebet, amelyet a szakítás okozott.

Arról már nem is beszélve, hogy amiután a szakítás utóhatása lejár, esélyed van rá, hogy a dohányzásról való lemondással is küszködnöd kellesz majd.

Azt tanácsolnám, hogy [ nemcsak a fizikális egészséged miatt ], főképp a saját életed egyensúlyba hozása miatt, foglald el magad olyan dolgokkal, amelyek továbbviszik az életed [ és persze a jó, és nem a hátrányos irányba ].

A rossz dolgokat ki is lehet használni, szenvedés és siránkozás helyett.

Nem a szakítás a gond valójában, hanem az, hogy az életed nem elég stabil, nem elég kiegyensúlyozott, nem elég teljes. Egy szakítás igazából nem is kéne kibillentsen az egyensúlyból, ez csak egy gyenge szokás, amelyet az emberek egymástól felvesznek, mert így egyszerűbb.

Sokkal egyszerűbb lenne azonban, ha megtartanád a jót ebből az elmúlt kapcsolatból és folytatnád az életedet, mert az élet túl rövid a sínylődéshez.