Kezdőoldal » Egyéb kérdések » Önismereti kérdések » Hogyan ösztönözzem magam?

Hogyan ösztönözzem magam?

Figyelt kérdés

Sajnos jó ideje munkanélküli vagyok, beteg, rendesen meglátszik a külsőmön így ha be is hívnak állásinterjúra, biztos bukó vagyok.


De most nem ezen van a lényeg :)


Bár sosem így képzeltem el, most háztartásbeli vagyok. Értelemszerű hogy a házimunkát én látom el, én intézem a hivatalos dolgokat, én járok vásárolni, de azt hiszem kezdek belepistulni.

A barátok elhidegültek tőlem, egyedül vagyok a nap jó részében, a párom hazaér majd leül a gép elé.

Ebből áll az egész hetem, hétvége szintén.


Már alig bírok kimenni egyedül az utcára, szorongok.


Eddig még úgy-ahogy toltam előre a szekeret, de pár hete egyre nagyobb a rumli itthon.

Ne értsetek félre, ugyanúgy tisztaságmániás vagyok mint előtte, de már nem bírom rávenni magam hogy takarítsak.

A mosatlan kétnaponta felgyűlik, a párom csak tesz rá egyre többet, pedig csak annyit várnék tőle hogy legalább egy tányért elmosson maga után. De nem. Addig veszi elő a szekrényből a dolgokat, míg el nem fogy az összes.

Ha éppen nem vagyok kéznél akkor elmos egy darab dolgot ami épp kell neki, és részéről letudva.

Állandóan kispricceli a vizet a fürdőben, a mosogatónál, otthagyja a tócsát, majd a vizet széthordva tiszta mocsok állandóan a padlólap még a folyosón is.

A szennyes ruháit széthagyja.

Össze-vissza tele van minden hivatalos papírokkal, levelekkel, ott rakja le ahol elolvasta.

Vásárlásután ha megkérem hogy segítsen kipakolni, mindent kivág az asztalra és részéről letudva.


Mégis meddig kell ezt nekem eltűrnöm? Tudom hogy nem direkt csinálja, az egész családja ilyen disznó, de én már nem bírom cérnával.

Annyi problémám van hogy amúgy is belezakkanok, és akkor még ez is. Nem tudom úgy leosztani a takarítást hogy egyik nap ezt, másik nap azt csinálom mert mellette minden nap nagytakaríthatok.


Kérdésem csak annyi lenne, hogyan ösztönözhetném magam? Kezdek feladni mindent, nekem nem életcél hogy életem végéig takarítónő legyek. Dolgozni szeretnék, önálló lenni, társadalmi életet élni. :(


2013. jan. 30. 14:55
 1/4 anonim ***** válasza:

Hány éves vagy, hol élsz, és mi a szakmád, szakterületed?

Mióta vagy otthon?


Kezdd apró lépésekkel. Mindennap csinálj valami hasznosat, ne gyüljön a mosatlan edény két napig. Ha tiszta a lakás akkor napközben te is jobban fogod magad érezni, plusz mostmár talán jön a tavasz, többet fog sütni a nap, jobb kedve lesz mindenkinek! És remélem az állás is mielőtt rádtalál :) Sok sikert!

2013. jan. 30. 15:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:

Próbáltál beszélni vele erről? Nyugodtan megkérheted apróbb dolgokra.

Ami téged illet: járj el nyelvtanfolyamra vagy sportolni, ezzel már társaságba is bekerülsz és elütöd az időt addig amíg nem lesz melód. Fejlődsz is ezzel és társaságban leszel. Mivel emberek közé fogsz járni így adnod is kell magadra :) Meg is van a társadalmi élet, lesznek kapcsolataid és előbb utóbb munkád is lesz :)

Hajrá!

2013. jan. 30. 15:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim válasza:
Elsőre mondjuk hagyd abba a nyafogást és tégy rendet magad körül! Kezdhetnéd mondjuk a magánélettel - a párod már rég nem nevezheted annak, láthatóan ő is elhidegült Tőled. Szereted még? Ha igen, hozzátok rendbe a kapcsolatotokat, ha nem menjen a levesbe. (most lehet h bunkó leszek, de azt írtad beteg is vagy, vagy voltál - ezért vagy csak vele? tőle függsz? ) - ha igen akkor végképp ne panaszkodj... 2. ne hagyd abba a munkakeresést, előbb-utóbb úgyis találsz valamit, és onnantól kezdve változhatnak a dolgok, de azért tenni is kell!
2013. jan. 30. 15:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:
Átérzem a helyzeted. Ezen csak az segíthetne, ha lenne munka. Ugye, munka nélkül, tehát pénz nélkül a nyelvtanfolyam, meg társai megvalósíthatatlanok. :(
2013. jan. 30. 15:24
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!