Kezdőoldal » Egyéb kérdések » Önismereti kérdések » Nem érzem jól magamat soha,...

Nem érzem jól magamat soha, ritkán vagyok boldog, semmilyenek a napjaim, stresszes vagyok és boldogtalan, mit tegyek?

Figyelt kérdés

Egyetemista vagyok és olyan nyomott a hangulatom mióta egyetemre járok, ez az első évem. Előtte sem voltam valami húdevidám alkat, de azért elvoltam. Tök egyformák a napjaim : suli délután 4 ig hazamegyek, tanulgatok 8 ig, majd rajzolok valamit (ez az egy dolog amit igazán szeretek csinálni ) . Aztán beszélgetek barátnőmmel chaten és ennyi lefekvés alvás. Az egyetem miatt is tiszta stresszes vagyok, mert jól kell teljesíteni, hogy kapjak kolit minden félévben és nem igazán könnyű egyetemről van szó ( BME mérnöki). Látom , hogy másnak lazán megy, én meg tisztára szenvedtem első félévben is, tanultam rendesen és így is csak 4.07 sikerült (ami tudom hogy jó, de akik körülvesznek, azok kevesebb tanulással sokkal sokkal jobb eredményt értek el) .


Az is bánt, hogy a barátnőmmel csak hétvégente tudok találkozni, mert nem Pesten lakik.


Már abban is kételkedem , hogy jó suliba jöttem, mert oké hogy megtanulok mindent meg értek mindent, de nem igazán villanyoz fel amit tanulok, jobban szeretnék mostmár valami művészettel foglalkozni, de nagyon késő, apám már a középsuli választásnál elindított a "mérnöki pályán" mivel szakközépbe iratott be. Nem mintha nagyon ellenkeztem volna, mit tudtam én akkor még hogy mi érdekel, ez jónak tűnt.


Azon is gondolkoztam, hogy elmegyek innen jó messze barátnőmmel, hátrahagyva mindent, de sajnos nem tudnám itthagyni a szüleimet, úgy érzem tartozok nekik mostmár azzal , hogy végigcsinálom az egyetemet, ez lesz a "gyümölcse" a munkájuknak, és alig várom már hogy kezembe legyen a diploma és szabad lehessek végre.


Tudnátok nekem segíteni? Így nagyon szar élni, mindennap felkelni. Főleg hogy látom azt, hogy a szobatársam tökre élvezni, jár bulizni szórakozni, én meg ülök a kollégiumi szobában , és nem csinálok semmit. (Bulizni amúgy sem szeretek , de azért na, jó lenne valamit csicnálni )


2013. márc. 3. 12:04
 1/4 anonim válasza:

Az alapján, amit írsz, nincs olyan egetrendegtő nagy gond az életedben: jársz egyetemre, jól is megy, persze tanulással, de más is tanul. A BME nem egy gagyi hely, hidd el, sokan és sokat tanulnak, hogy elérjenek egy jó átlagot. Van barátnőd is, becsüld meg, akkor is, ha csak hétvégén találkoztok. Ez diákévek alatt normális. Meg ez is változhat, hátha ő is fog még Pesten egyetemre járni, ki tudja.

Fogd fel úgy, hogy most a közös életetek alapjait rakod le. Ha lesz BME diplomád, esetleg egy nyelvet is rendesen beszélsz, simán találsz munkát külföldön is. Vagy itthon sok cégnél!


Egyszerűen fárasztó ez a taposómalom, suli, tanulás stb. Én nagyon ajánlom, hogy mozogj kicsit:


Itt a tavasz, most elkezdhetsz sportolni. Ez egy olyan edzésterv, amit már sokan kipróbáltak, és 0 sport előélettel is, akár túlsúlyosan, sok ülőmunka után stb stb is végig lehet csinálni, és NAGYON látványos a fejlődés:


5 km edzésterv futásra:


[link]


(Ha nincs meg 6 hét alatt, hanem 10 hét az is teljesen ok.)


Szerintem ez teljesen helyretenné a napjaidat és a hangulatodat.


Minden jót.

2013. márc. 3. 15:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 A kérdező kommentje:

igazad van nincs nagy baj az életemmel de mégis, egyre kevesebb önbizalmam van. régen nem ilyen voltam azóta kezdődött ez mióta egyetem van. most is egész hétvégén tanultam valami szar gazdaságis tárgyra, de alig tudok valamit mert egyszerűen nem érdekel, de mégis jó eredményt kéne elérni belőle, mivel otthon nem tudnák finanszírozni az albérletet így muszáj bent maradnom koliban.


az ilyen, és ehhez hasonló dolgok teljesen kikészítenek. igaz apróságoknak tűnnek, de összeadódnak és stresszelek rajtuk, és kikészítenek.


nyomás helyeződik rám otthonról, hogy jó eredményt érjek el, és ne okozzak csalódást, nyomást helyeződik rám a barátnőm felől , hogy őt se hanyagoljam el stb stb.....


igazából én sem tudom mi a bajom, hiszen semmi bajomnak nem kéne lennie mégis van...

2013. márc. 3. 23:50
 3/4 anonim ***** válasza:
van barátnőd, egyetemre jársz. értékeld, ami van, másnak ennyi sincs.
2013. márc. 4. 06:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:
igen könnyen meg másoknak a szövegelés... Hiába van meg valakinek mindene, ha nem boldog Én is így vagyok; van barátom, ott élek, ahol mindig szerettem volna, bár még diák vagyok. Mégsem vagyok boldog... Javaslom neked a futást, jó stressz elűző, kifáradsz, nem lesz idd a gondjaiddal foglalkozni.
2013. márc. 4. 13:05
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!