Úgy érzem, teljesen reménytelen az életem. Mit tegyek? (jó néhányszor már az öngyilkosságon is elgondolkodtam. ).

A koromat inkább nem írom le, mert egyből jönnének a rosszindulatú megjegyzések.

Legyen elég annyi, hogy úgy érzem senki sem szeret. 1 igaz barátom van, de vele nem tudom (vagy nem akarom) megosztani az érzéseimet. Inkább mindent magamba folytok, legyen az öröm, bánat stb... mert utálom az embereket... félek megbízni bennük..utálom, hogy mindig a külső alapján ítélnek, kihasználnak, elárulnak, egyszóval: köcsögök. (már elnézést....persze vannak kivételek, de ezeket nehéz megtalálni).

Rossz látni, hogy mostanában a rendes fiúk is a ribik után futnak, mert 'jól néz ki, formás, nagy mell'.. közben meg annyi neki a srác, h egy 'menet' aztán viszlát... nem értem, miért nem olyan lányokat keresnek akik tényleg szeretetre vágynak, és adnának is... (ezek ált. a magamfajta, zárkózott, csendes lányok), de ezek nem kellenek senkinek, mert 'nem jól néz ki', meg 'csúnya'. Nem értem az embereket.

Valahogy mindig sikerül megbántanom azokat akik közel állnak hozzám... tehetségem van a dolgok elb*szásához, h finoman fogalmazzak.

Család... hát nemtudom. Úgy érzem a szüleim nem tudnak megérteni. ők ehhez túlságosan 'realisták'...már próbáltam beszélni velük, de azzal jöttek h "ez hülyeség, ne foglalkozz ilyen baromságokkal...stb."

Még rengeteg dolog van, de most nem jutnak az eszembe...