Lehet valaha normális életem még?

A szociális életem 0, emberekkel való ismerkedésben, baráti kapcsolatok kialakításában 0 vagyok vagy még annál is kevesebb. Középiskolába járok, egy barátom sincs, mert nem tudok velük hogyan beszélgetni, nem is tudom hogy kezdhetnék egy beszélgetésbe, hogy az jó legyen. Általános iskolában volt egy haverom, de emiatt meg olyan dolgokat híreszteltek rólam, amik nem voltak igazak, és a településemen emiatt a legtöbb fiatal aki ismer, eléggé nem kedvel.

Szóval senki se beszélget velem szívesen, se interneten, se élőben szóban, a gondjaimat se mondhatom nagyon el senkinek. Mindig látom másoknak mennyi ismerősük van az iskolában is, én meg csak azokat ismerem a mostani iskolámból pl. akik egy évfolyamba járnak velem, többieket nem. Attól tartok, hogy ez nem fog jóra fordulni, mindig is így fognak az emberek viszonyulni hozzám, mindig egyedül leszek. 18 éves vagyok majdnem, és eléggé kimaradt az életemből eddig az, hogy délutánonként kimászkálok a haverjaimmal szórakozni, biciklizni, vagy akármi, vagy este elmegyek bulizni velük.

Ez az egész mennyire lehet hatással majd a felnőtt koromra? És lehet még ezek ellenére valamikor jó, boldog, tartalmas életem?