Miért parázok mindentől?

Eléggé zárkózott,félős,mindentől parázós,mindenen eszem magam típusú 35 éves nő vagyok.Szó szerint mindenen eszem magam,ha elindulok itthonról több óra mire el tudok indulni.Az erős szívdobogástól kezdve minden nyavaja kerülget. Nagyon nehezen kommunikálok emberekkel,állandóan leblokkoltnak érzem magam.Társaságban meg se bírok szólalni,inkább arrébb vonulok,h ne zavarjak másokat.Ebből kifolyólag barátaim sincsenek,nem is tudom mit csinálnék,ha nem lenne a gyerekem,ő tartja bennem a lelket.Tisztában vagyok azzal is,h beteg vagyok,h ez így sehova se vezet.Hozzátenném még,h kényszer és pánikbeteg vagyok.Nemtudom azt se h hol helyezkedhetnék el így,sehova nem vesznek így föl.A gyerekem már nagyobb,nem szülés utáni depresszió kínoz.Vannak múltbéli problémáim,amire egyáltalán nem vagyok büszke,de fogalmam sincs,h lépjek túl rajtuk.Gyerekkorom óta zárkozott,magamba forduló emberke voltam,de sajnos túlzottan azzá váltam.Valószínű azért lettem ilyen,mert nincs kivel megosztanom a problémáimat.Inkább magamba gyűröm,de úgy érzem,ez nem igazán vezet sehova.

Van valaki hasonló cipőben? Vagy esetleg,valami tanácsot valakitől,h mi lenne a jó megoldás?

Vagy csak én vagyok ilyen lelki nyomorult?