Rájöttem, hogy a jövőben élek régóta, nem tudom mit tegyek, hogyan változtassak ezen?

Már rengeteg éve ez van, hiába 17 éves (fiú) vagyok, úgy vettem észre, hogy mindig csak várok, de hiába, mindig annak a tudatában vagyok, hogy úgy lesz egy dolog ahogy elgondoltam, és tudom, hogy erre rengeteg esetben kicsi az esély, de pont ezért nem arra koncentrálok ami a jelenben van, hanem bizakodom, és tervezek a jövőre. Több éve csak várok, biztos vagyok dolgokban, hogy egyszer eljönnek, de nem teszek érte semmit, tehetetlen vagyok, gyengének érzem magam hozzá. Ez van a barátnő témában is. Várok rá, de, ha egyszer még a számba is repül a sült galamb, akkor is elbaltázom ismét azzal, hogy nem a jelenre koncentrálok, hanem arra, hogy biztos úgy lesz, hogy lesz barátnőm, és nem teszek érte semmit, csak várok. Ez már megtörtént nem is egyszer: 16 voltam, és egyszer csak odajött hozzám egy olyan lány, akit észre se vettem volna, ha nem "szeretteti" meg magát velem. Ő mindig közeledett, én meg vártam, nem sokat tettem azért, hogy előrébb lépjünk, gondoltam, úgy is jönni fog aminek jönni-e kell. Persze, most meg itt vagyok ismét abban a tudatban, hogy MAJD CSAK ÚGY LESZ! De, még, ha rá is jötte, egyszer kétszer arra, hogy cselekedni kellene, nem tettem, nem mertem, hiába ültünk egymás mellett a sötétben, csendben, nyilvánvaló volt, hogy minek kellene következni, de nem tudtam tenni semmit. Nem tudom, hogy ez gyávaság, vagy félelem, vagy nem is tudom minek nevezni, de visszagondolva a kényelmi zónából nem akartam kikerülni, mert gondoltam, majd ő kezdeményez, és eddig is ő diktált, tehát majd csak lép, és tudtam, hogy együtt leszünk a jövőben. De nem így lett.

Ez csak egy példa volt az eddigi életemből elszalasztott lehetőségek közül. Nem egyszer volt az, hogy biztos voltam benne, hogy a jövőben lesz pénzem egy dologra, ezért elköltöttem azt a pénzt amit éppen arra a dologra spóroltam, mert úgy hittem, hogy akkor majd a jövőben lesz rá pénzem. Máig is arra a dologra gyűjtök...

Lehet, hogy rosszul fogalmazok, és más a nálam fennálló helyzet, és nem a jövőben élés, mert történtek olyan dolgok a múltban,(szülő elvesztése, kiközösítés, iskola, tanulás) amik hatással lehettek arra, hogy most ez van, de az biztos, hogy ez nem élet, amit én csinálok. Minden nap felkelek, és arra gondolok, hogy már nem sok kell és eljön egy dolog az életben amit már a körülöttem lévők rég elértek(akár első csók, első barátnő, akár nyelvvizsga stb.) Hogyan változtassak ezen a helyzeten, ha egyszerűen félek kilépni a kényelmi zónából, és, ha ez a kényelmi zóna annyira kicsi, hogy valamikor egyes emberek szemébe se merek nézni(nem csak lány).

Sokszor azon aggódom, hogy azok az ismerősök akik közelebbről ismernek, egyszer csak véletlen kimondják, vagy akár direkt, hogy még annyit sem kóstoltam bele az életbe, hogy barátnőm lenne, és rengetegszer ezen görcsölök, hogy 17 éve..

De tudom, hogy sokkal érettebb a gondolkodásom rengeteg embernél, tudom, hogyazok a dolgok amik történtek megváltoztattak, és azért ilyen a gondolkodásmódom.

Több éve az van a fejemben, hogy meglesz a saját kis állásom, jó keresettel(4-500.000 Ft), élek a saját lakás/házamban, túlvagyok a nyelvvizsgákon, első barátnő/csók, túl a főiskolán, és Élek..

Ez szerintem azt jelenti, hogy a jövőben élek, a jelent csak úgy "elherdálom", semmi hasznosat nem csinálok, csak várok.

Tudom bonyolult, ahogy leírtam, de hátha lesz aki megért, nekem ez már megkönnyebbülés, hogy leírhattam..