Kezdőoldal » Egyéb kérdések » Önismereti kérdések » Mit lehetne tenni? Ő az igazi?

Mit lehetne tenni? Ő az igazi?

Figyelt kérdés

15 éves vagyok:) Tavaly nyáron voltam egy nyári(ezen a nyáron fogadtam meg h nem leszek szerelmes, ebben az évben csalódtam valakiben, akit 5 évig szerettem) táborban amit a tanulmányi átlagomért "kaptam" amolyan Kézműves tábor volt és jöttek a szomszéd falvakból, velünk egy idős "gyerekek". És ott ismertem meg elsőre semmit sem gondoltam csak azt hogy olyan furán néz ki..az első 2 napban észre se vett csak azzal volt elfoglalva h barátnőmet csesztesse (mint kiderült a heverom haverja volt a srác)

Aztán véletlen leöntöttem vízzel /mást akartam/ és így "ismerkedtünk" meg onnantól kezdve nyúzott, kötöszködött, "kinzott" aztán véget ért a tábor, kicsit csalódott voltam, de tartottuk a kapcsolatot és egy hónapra rá, találkoztunk egy fesztiválon, vele és pár haverjával természetesen továbbra is kínzott:)

Aztán megint elment, és szomorú voltam azon voltam h keressem a társaságát (még mindig beszéltünk neten)

egyszer barátnőm felhozta h úgy beszélek róla mintha szeretném, mondtam h kizárt, de aztán addig mondta h én is elfogadtam, mert tényleg többet éreztem íránta, aztán közösen átmentünk abba a faluba ahol ő lakik:) nem is egyszer. A suli előtti utolsó napokban a bnőm rákérdezett h érez-e valamit irántam és ezt mondta:

"Ha azt mondom h szeretem hazudok, de ha azt mondom h nem szeretem akkor is" Most ez milyen válasz??

1 év eltelt más középsuliba mentünk, aztán a napokban átmentünk oda ahol ő lakik(1év után elöször) és megláttak a srácnak a haverja és az unokatesója, még aznap érdeklődött a srác ha átjönnek, kimegyünk-e eléjük?

de másnap vissza mondta..azt mondta majd máskor.

Szerintetek ennek van valami oka? És mit jelent az h szeret is meg nem is?ezt h értsem?

És átmenjek abba a faluba? Vagy hagyjam, ha akar valamit majd átjön..szerintetek?



2013. aug. 11. 19:04
 1/6 anonim válasza:
15éves vagy, nem nagy valószínűsége van némi véletlen találkozásnak hogy tényleg ő lenne az igazi. De figyeld barátom te tudod, de szerintem még sok nő lesz az életedbe.. és sokat leszel még szerelmes. Addig is ott az internet meg a balkezed.
2013. aug. 16. 13:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim válasza:
42%
ugyvan ragadj le az elsőn nőnél az életedben van eszed..:D
2013. aug. 16. 13:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 A kérdező kommentje:
Öhmm LÁNY vagyok! :'D
2013. aug. 16. 19:26
 4/6 A kérdező kommentje:
És többször is említettem, hogy az illető srác xD
2013. aug. 16. 19:48
 5/6 anonim válasza:
A lényegen nem változtat érted.
2013. aug. 17. 14:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
Nem mindenki olyan, hogy a fél világon át akar menni, mire végre lehiggad egy ember mellett.
2013. okt. 1. 22:10
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!