Kezdőoldal » Egyéb kérdések » Önismereti kérdések » Miért nem tudnak végre megvált...

Miért nem tudnak végre megváltozni a dolgok az életemben? 17F

Figyelt kérdés

Több mint 2 éve, minden hétköznap korán reggel buszozok, a hangulatomnak megfelelően kiválasztom a zenéket a telefonomon, majd vagy alszok közben, vagy gondolkodok folyamatosan, járatom az agyam, igazából sosem vagyok kipihent, a kevés alvás miatt, ezalatt napi 6-7 órát értek, nem tudok többet aludni, vasárnaponként képtelen vagyok éjfél előtt elaludni, mert pörög az agyam, hogy vége a hétnek, mi lesz a jövőhéten, és érzek egy kis elmúlást, és újabb monoton hét közeledtét. Igazából csak várok, várom, hogy beérkezzek a városba, és reggelizzek, majd kihúzzam az iskolában, úgy, hogy nem érzem magam ott jól, 1 ember van akivel beszélgetek, majd elválnak útjaink, ő egy fiú osztálytársam, de igazából csak osztálytárs, szerintem ő is így gondol rám, hogy vele kibírjuk azt a 6-7 órát minden nap, és nem vagyok búskomor az egész iskolában töltött idő alatt. Mikor ennek vége, megyek az állomásra, és irány haza, szoktam ismerőseimmel 1-2 szót váltani, de nem érzek úgy senki iránt, mint barát, vagy hozzám nagyon közel álló személy, csak úgy szimplán mindenki unaloműző. Kibírom a buszozást, majd otthon leülök ide, a virtuális életbe, elütöm az időt, de lényegben nem csinálok semmi hasznosat.. Zenét hallgatok, irkálom ki ide a kérdéseket(de minek?), játszok, elütöm az időt. Ezek közben megcsinálom a leckét, és tanulok kicsit, sokszor megígérem magamnak, hogy most megtanulok tényleg, aztán 2-3 elolvasás után úgy vélem elég, majd lerakom a füzetet. Megyek zuhanyzok, fogat mosok közben, bepakolok holnapra, váltok anyámmal pár szót, csak ő van velem a lakásban, elmondok neki pár jegyet, és el is hallgatok néhányat. Ez a körforgás, igazából, csak vegetálás, mókuskerék, folytathatnám.. Tudom, énmiattam. Változtatnék, de vagy motiválatlan leszek, vagy félbehagyom a dolgokat, vagy úgy vagyok vele, hogy mindegy.. Az iskolában/városban/buszon látom a szebbnél szebb lányokat, és gyakran ők is néznek engem, de ez így megy régóta, nézelődünk, más nincs, lépni nem merek semmilyen lány felé, csak nézek, szemezek, mire oda jutok, hogy elhatározom, most leszólítok valakit, akkor rákészülök, átélem teljesen, hogy milyen lesz, belegondolok, nincs mit veszíteni, úgy sem mennék oda olyanhoz, aki nem nézett rám, vagy nem küldött volna jeleket, tehát biztos, hogy nem érne kudarc, de mire odakerülök, hogy cselekedni kell, meggondolom magam, inkább nem akarom, hagyom, most nem, megijedek. Évek óta, ez van, nem találok olyan társaságot sem, akikre azt mondanám, hogy na itt megtaláltam önmagam, ők a barátaim. Olyan van, hogy "haverok", de az nem több mint elmegyünk valahova, és beszélgetünk, hülyéskedünk, majd másnap nem is hiányoljuk egymást. Árva vagyok. Szeretnék számítógépekkel kapcsolatos munkát, ennek ellenére rosszul megy a matek, de a géphez értek.

Sokat gondolkozok, rájövök dolgokra, de valamikor rá is stresszelek, és nem foglalkozok vele többet. Ez van a lányokkal is, hiába várok, ha adódott is egyszer egy lehetőség, azt is elszalasztottam, mert én nem mertem lépni.

Most akkor én félek a változástól? Az emberektől? Mitől? Miért nem alakul már végre máshogy valami, hogy érezzem a változást, és izgalmasabb legyen az életem?


2013. nov. 18. 21:26
1 2
 1/15 A kérdező kommentje:

Ja, és..

Valamikor olyan jó lenne elmondani valakinek mit érzek, gondolok, odabújni hozzá, átölelni. Átölelni valakit már évek óta nem öleltem. Beszélgetni vele, hogy ő mit gondol a világról, rólam, önmagáról, megismerni más gondolkodásmódját, céljait, elképzeléseit, miben hisz, vagy csak úgy szeretni valakit valamiért..

Szerintem jó ember vagyok, legalábbis magamról ezt tudom, de mivel csendes vagyok, mások nem tudnak rólam sokat, ezért azt sem tudom, hogy mi az én szerepem, a maszkom a szokásos társaságokban, de körülbelül a csendes, elvan ahol van magában típus. Nem szoktam inni, cigizni, nem olyan a hajstílusom, mint az átlag korombeli fiúknak, mégis én vagyok letolva érte, mert nem olyan vagyok mint a többiek. Elvileg jóképű vagyok, sokszor meglátom én is magamban a szépet, de nem tudom elhelyezni minden ember szemében magam, és sokszor gondolom magam csúnyának, tehetetlennek..

Ez mind kifogás, és megint oda lyukadok ki, mint a fő kérdésben, az utolsó kérdésekhez.

2013. nov. 18. 21:48
 2/15 anonim ***** válasza:

Csakis rajtad múlik, ha várod a változást, vagy a szikrát (vagy nevezd aminek akarod) akkor az egész életed várakozással fog eltelni.


Én hülyeségnek tartom ezt az egész motivációs dolgot, legalábbis rám nem hatnak a videók, meg a szövegek. Magadért teszed, amit tenni akarsz, és nem másért. Azért teszed hogy jobb legyél, azért hogy másabb legyél.


Ha változást akarsz akkor építsd az életedbe, legyen olyan egyszerű és hétköznapi megszokott cselekedet mint bekapcsolni a szgépet, vagy felülni a buszra.



Bár jó lenne ha tudnád, hogy mit szeretnél. Mert csak azt mondod, hogy nem jó a jelenlegi, de ha más lenne, az jobb lenne? Honnan tudod hogy jobb lenne, ha azt se tudod milyen változást szeretnél igazából??

2013. nov. 18. 21:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/15 A kérdező kommentje:
Azok a dolgok, amit akarok, elvileg természetesen jönnek az élet előrehaladtával. Csajozások, bulizások, jókedv, öröm, jobb tanulmányi átlag, barátok. Ha százalékban kellene mérni a jókedv/boldogsági szintet, akkor 30-35% felé nem ugrana, aztán egy hullámvölgyhöz hasonlítana, ami átlagban 10% körül lenne.
2013. nov. 18. 22:01
 4/15 anonim ***** válasza:

Akkor meg mi a probléma?


Boldogság rajtunk múlik, és nem külső eszközökön vagy személyeken.

2013. nov. 18. 22:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/15 anonim ***** válasza:

Hy!

Tudod,Én szakközép suliig még barátaim sem voltak.Ha úgy érzed hogy nagyon nem megy a dolog akkor nézz ki egy másik sulit ahol újra kezdhetsz mindent és ledobhatod az unalmas maszkod! De ezt csak a végső eseteben javaslom.

Tudod a suli máshol is az ,könnyen lehet barátokat és ellenségeket is szerezni...

Én elsősorban azt javaslom hogy kapcsold ki a gépet és mozdulj ki otthonról,mert állandóan csak otthon vagy így még lehetőséged sincs még ismerkedni sem ,szórakozni sem,így több élménynek tudod kitenni magad már csak azzal ha kimozdulsz.

Javaslom azt hogy keress magadnak egy olyan hobbit amit pl mások is szeretnek,nézd meg hátha van klubja,vagy hetente valami csoportos találkozója stb-itt már jobban tudsz ismerkedni emberekkel mert akkor már van egy közös érdeklődési kör.Nézz a suliba fakultációkat is,ami meg a tanulást illeti,órákon ülj mindig első sorba,ha már ott odafigyelsz óra közben akkor valami ragadhat rád,és így egy picivel jobban fog menni a tanulás és jobban odafigyelnek rád a tanárok is és majd ha gáz lesz akkor segítenek is.Ami meg a bátorságodat illeti,nincs vér a pucádban!Ilyen apróságokon soha ne akadj fel,mert sok csaj van és a csalódásoktól úgysem tudod magad megóvni(mindenki átesik rajta),de hát ez az élet!Nem csak jó dolgok történnek hanem rosszak is de ha rosszak nem történnek akkor a jó dolgokat nem tudod értékelni.Szóval ha leszólítasz egy lányt és lekoccoltat ne izgulj mert mehetsz a következő lányhoz,és ha az is lekoccoltat ne ad fel mert addig csinálod amíg össze nem jön :) Én egyszer discóban a nagy számok törvénye alapján szerintem majdnem az összes csajhoz odamentem(állapotosan),nos a végére egyet tudtam is akasztani de csak arra az estére :)

Na ha van lehetőséged és egy jó szöveggel(nem csajozóssal) odamenni egy lányhoz,ne gondolkozz hogy mi lesz hanem cselekedj!!!!!Csak is rajtad múlik minden,a sültgalamb nem fog belerepülni a szádba ,Én is megdolgozok mindenért ,mások is megdolgoznak mindenért(kivéve akik gazdagságba születnek).Szóval vesd be magad mindenhol,és megsúgom hogy tanulni érdemes!

Sok sikert mindenhez!

2013. nov. 19. 10:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/15 A kérdező kommentje:

Iskolaváltás kiejtve, mert akartam átmenni 1 éve, de nem lett belőle semmi, ezért ma már tuti nem. Fakultáció nincs az iskolában, vagyis nem tudom, hogy itt a faktra kell-e gondolni, mert, ha igen, akkor járok 1-re, nyelvre, és jól is megy, ennyi azért tetszik. Szoktam kimozdulni, 1-2 havonta elmegyek a városba meccsre, vagy csak úgy bemegyek 1-2 haverral kajálni, de ezeket nem vagyok képes úgy felfogni, hogy jóléreztük magunkat, hanem sajnos azt látom benne, hogy elúszott 2-3000 Ft a megspórolt pénzemből..

Ami a csajozást illeti, engem nem is érdekelne, ha lekoppintana, nem azzal van a baj, hanem azzal, hogy egyáltalán oda merjek menni a közelébe, már akkor kényelmetlenül érzem magam, ha egy szép lány a közelemben van, mert azon gondolkodok, hogy mit gondol, bejövök-e neki, lenne esélyem stb.. Ekkor már nem is azon jár az agyam, hogy, hogyan kéne leszólítani, hanem, hogy ne égjek be akkor sem, ha nem szólítom le. Érted? Az meg, hogy odáig eljussak, hogy le is szólítom, csoda lenne, még én magam is meglepődnék, és mosolyognék minta tejbetök,hogy hogy voltam képes rá..

2013. nov. 19. 15:41
 7/15 anonim ***** válasza:

Dobj be egy felest előtte és ne gondolkodj....Lehet az segítene...

havonta kimozdulsz?Ne már.....Ha vannak haverok is akikkel eljársz azokkal miért nem beszélsz meg valami olyan progit amit élveznél is és nem csak arra gondolnál hogy felesleges pénzköltés.

2013. nov. 19. 15:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/15 A kérdező kommentje:

Már 100x elterveztük, hogy elmegyünk bulizni, de mivel nincs aki hazahozzon minket a városból, és a legkésőbbi busz is csak 10:30-kor jön haza, ezért max addig maradhatunk, ha pedig menni akarunk addig a buszik valahova, mindig az lesz a vége, hogy menjünk kocsmába... De komolyan! Mindig! Én nem értem mi a jó abban, hogy ott ülünk, nem csinálunk semmit, csak elisszuk a pénzt.. Még, ha lennének csajok a kocsmában, vagy merne bármelyikük is csajozni, és adna egy kis lendületet a többieknek, akkor jó is lenne, de így..

Igen, a feles bedobásos dologra gondoltam már, és próbáltam is, csak akkor elkapott a pillanat, és úgy voltam vele, hogy inkább nem iszom meg, most nincs kedvem odamenni a lányhoz. Legközelebb nem fogok gondolkodni, hanem megiszom, és odamegyek.

2013. nov. 19. 16:12
 9/15 anonim ***** válasza:

Elég nagy baj, hogy pia kell ahhoz, hogy tökös legyél. Csak nehogy rászokj, mert annak nem lesz jó vége. + rágó, mert nem biztos hogy bejön a csajnak a piás leheleted.


2 dolog van az ember életében


A, amit szeretne és amiről álmodozik!


B, amit akar!


Egy jó példa erre az életösztön. Ha lenyomnak a víz alá, akkor nem szeretnél levegőt venni, hanem akarsz levegőt venni, és addig küzdesz míg feljutsz a felszínre és veszel levegőt vagy amíg meg nem fulladsz. De eszedbe sem jut, hogy mit is tehetnék, hogy is lenne jó, jó lesz e ha ezt teszem, mi lesz ha feljutok, stb. ??



Te esetedben a barátnőszerzés az "A" lehetőség alá tartozik. Jó lenne ha lenne, de azért annyira mégse hogy tegyél is érte valamit (pl.: kezdeményezz egy ismerkedést)

2013. nov. 21. 18:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/15 anonim ***** válasza:
Nem azért de bulizni mi 10:30kor szoktunk indulni,és vagy az első vonattal,busszal megyünk haza vagy addig maradunk amíg jól esik és majd hazaesünk valahogy,de volt már rá olyan is hogy csak a városban kóboroltunk ,ismerkedtünk vadidegen csajokkal stb stb
2013. nov. 21. 19:00
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!