Hogyan győzhetném le ezt a félelmet?

Lehet hogy furcsán fog hangzani elsőre de nem tudom hol járjak ennek utána, remélem valakinek ismerős lesz a szituáció hátha valami okossággal tud szolgálni.

Alapjáraton annyit hogy nem vagyok egy bátor, harsány személyiség, viszont az utóbbi időben sokat fejlődtem. Tinédzserkorban önbizalom nélkül tengettem az éveimet és most kezd picit apró lépésekben javulni a helyzet. Egy valami van amitől valahogy mégis képtelen vagyok megszabadulni, ez pedig az, ha az utcán, tömegközlekedésen, bárhol stb. látom hogy a velem szembe jövő ember rámnéz, bepánikolok vagy nem is tudom, de szinte reflexből magam elé kezdek bámulni üres tekintettel. (kiskoromban annyira szörnyű voltam ilyen szempontból hogy az utcán majdnem derékszögben lehajtott fejjel közlekedtem, folyton rám kellett szólni hogy így neki fogok menni másoknak...).

A barátnőim meg anyukám szerint sem jó dolog hogy rá sem nézek az emberekre, viszont a saját szemléletem szerint pont azt tartanám furának ha arcba bámulnék egy idegent. Nem bunkóság ez valahol egyébként? Sokszor látom a szemem sarkából hogy megnéznek emberek, általában teljesen normális külsejű fiatal srácok, korombeliek ritkán idősebbek. Ha pozitívabb lennék azt gondolhatnám ez jó dolognak számít lehet hogy stílusosnak gondolnak vagy valami, de nekem reálisabbnak tűnik hogy negatív értelemben néz meg kivétel nélkül minden ember. Egyszer sem sikerült még összeszednem a bátorságot hogy visszanézzek hogy legalább egy alkalommal kiderüljön milyen arccal mér végig a másik. Attól félek ha visszanéznék kinevetnének vagy beszólnának. Mit csináljak ezzel?

21/L