Kezdőoldal » Egyéb kérdések » Önismereti kérdések » Kezdek egyre jobban szétesni...

Kezdek egyre jobban szétesni lelkileg. Tudnátok segíteni?

Figyelt kérdés

Általában olyanokat szoktam álmodni, hogy az apám megöl engem (bár sosem volt erőszakos felém, és már elváltak anyámékkal), néha olyan dallamokat hallucinálok be, amiket soha nem hallottam még, olyan "idézeteket", amiket szintén nem hallottam, van, mikor álmomban angolul történnek a dolgok. Sőt, volt, mikor este a két szememmel láttam, hogy hang nélkül egy sötét alak bemegy a fürdőszobába, de nem volt ott senki nem volt bent. Időnként hallom, hogy a ház előtt valaki kiáltja a nevemet, de senki nincs ott, ez már nem az első alkalom! Volt, mikor anyámat hallottam segítségért kiáltani, mint akit meg akarnak ölni, de mint kiderült, nem is kiáltott. Már kezdek félni, volt, mikor feküdtem az ágyamban, és nem tudtam aludni a sötétben, láttam két nőt ott álni az ágyam előtt, azt hiszem ikrek voltak. Aztán eltűntek. Álmomban sokszor van olyan is, mikor azt álmodom, hogy az iskolában vagyok, és torkom szakadtából elkezdek kiabálni a tanárral(ráadásul pont azzal, akit nem is utálok), elmenekülök az iskolából vagy csak szimplán rohamot kaptam álmomban, nem való életben.

Ezek miatt egyre stresszesebb vagyok. Kezdek félni. Régebben volt olyan is, hogy felkaptam suliból hazafelémenet a tempót, mert valaki figyelt engem. Természetesen mindig a hátam mögé néztem, senki nem volt ott. Szerencsére mára már ez csökkent, már nem mindig jön elő, de nem tudom mikor lesz ennek vége. Sokszor érzek késztetést arra, hogy rohamot kapjak, és egyre nehezebb ezt megfékeznem. Borzalom, amit átélek nap, mint nap... Egyszerűen félelemben tartom saját magam. Nem tudom, mit tegyek, nem nézek horror filmeket sem.

Szeretném, ha segítenétek, tanácsolnátok nekem dolgokat, amikkel legalább csökkentsem ezt a félelmet. Mit javasoltok?


2015. nov. 22. 10:22
 1/6 anonim ***** válasza:

Itt van a kulcsmondat, hogy félelemben tartod saját magadat. A gondolataidat kell megváltoztatnod, meg kell erőltetned magad, és minden szépre és jóra gondolni.

Gyerek koromban amikor rosszakat álmodtam, vagy féltem valamiért, a nagyim mindig azt mondta, hogy "álmodj kiscicákról és kiskutyákról".

Egész biztos, hogy teli vagy szép emlékekkel, és biztos mindig akad valami behelyettesítő gondolat, amikor jönnének a rémképek. Sokszor egy tavaszi rét, vagy csendes havas táj felidézése is nagyon sokat segít elalvás előtt.

Sokáig én is ilyen paranoiás voltam, és gondolatod milyen stresszként ért ,hogy a párom elment külföldre melózni, és itt hagyott egy nagy házban, 2000 m2 telekkel.

eleinte úgy aludtam, mint az ősember: Folyton ugrásra készen, és a saját árnyékomtól is megijedtem.

Aztán valahogy szépen lassan kialakult bennem egy érzés, hogy az én házam az én váram, és letisztáztam magamban, hogy tulajdonképpen ki vagy mi bánthat? Nagyon sokáig kényszerből figyeltem arra, hogy ne legyenek negatív gondolatim, de ehhez mindig kellett, hogy legyen a tarsolyomban egy pozitív gondolat, amit rögtön behelyettesítettem a betolakodó rossz gondolatokkal. Nem ment egyik napról a másikra, de mára már rutinná vált, és mióta nem félek, rémképek sincsenek.

2015. nov. 22. 10:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
Ilyen nekem is volt, viszont engem tényleg követtek is, illetve zaklattak. Én azzal kerültem el a gáz dolgokat, hogy sehova nem mentem egyedül, vagy gyalog. Mindig felállítottam magamnak egy biztonsági erődöt, amibe kapaszkodhattam. Mindig volt nálam valami, amivel megvédhetem magam, vagy valaki volt velem, vagy telefonáltam. A lényeg, hogy beadtam magamnak, hogy igenis biztonságban vagyok. Én alapvetően féltem mindig az emberektől (nem mindenkitől, és nem konkrétan, csak nem bízom bennük), rettegek a sötétségtől, főleg, ha egyedül vagyok. De pl olyankor velem van a kutyám, és máris biztonságban érzem magam. A lényeg, hogy mindig érezd magad biztonságban. Sajna a mai napig néha azt érzem, hogy figyelnek - és olyankor kapok is egy-egy furcsa emailt, de lényegében tudom, hogy nem árthat nekem érdemben senki, maximum csak ijesztgetnek.
2015. nov. 24. 14:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 A kérdező kommentje:
Nálam már olyan is volt sajnos, hogy láttam állni valakit este az utcán egy lámpaoszlop mellett. Volt velem egy ismerős. Amikor ahhoz a lámpaoszlophoz értünk, elkezdtem ordítani. Valószínűleg nem létezett az az alak, akit láttam, mert aki velem volt, csak nézett, mint a hülyére, hogy kit látok ott.
2015. nov. 24. 17:04
 4/6 anonim ***** válasza:
Hiszel a szellemekben?
2015. nov. 26. 18:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 A kérdező kommentje:
Nem. Miért?
2015. nov. 26. 20:20
 6/6 anonim válasza:
Én azt tudnám ajánlani hogy ha valóban ilyen gondokkal küzdesz menj orvoshoz és írass ki vele nyugtatót, illetve lehet bután fog hangzani amit mondok de nézz utána a családodnak esetleg nem-e átkoztak el vagy ilyesmi mert ezek a dolgok valóban létezhetnek de leginkább azokat zaklatják ilyen dolgok akivel történtek olyan dolgok pl:szomoruság,bánat,tragikus dolgok, illetve ha hiszel az ilyen dolgokban akkor ezekkel bevonzhatod az ilyen dolgokat. Nekem nem rég hunyt el egy szerettem és pl jeleket küldött az egész családnak sokan azt mondták csak képzelődünk. Szerintem meg nem tudtam beképzelni hogy az okos telefonomon megállt az idő, és olyan forró volt hogy allig birtam megfogni, illetve azt mutatta hogy töltőn van közben nem is volt. Tehát furcsa dolgok, tesom pl mai napig van mikor álmodik vele és figyelmezteti ha rosszat cselekedett és szol neki hogy ne tegye. Tehát én hiszek ezekben a dolgokban, és mondom mindenképp nézz utána az átoknak illetve sose legyél egyedül akkor nem érnek ilyen váratlan dolgok
2015. nov. 29. 00:07
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!