Kezdőoldal » Egyéb kérdések » Önismereti kérdések » Szerintetek ezek beteg gondola...

Szerintetek ezek beteg gondolatok?

Figyelt kérdés

Nem egyszerű a helyzetem, mivel gazdag családba születtem, és ez sok gondot okozott már. Az emberek szeretik azt hinni, hogy akinek sok pénze van, az automatikusan boldog is, de ez nagyon nem így van. Barátságaim és egy kapcsolatom is ráment már erre, és már ott tartok, hogy soha nem beszélek senkinek arról, hogy mivel töltöm el a szabadidőmet, mert egyből villogásnak venné mindenki, és csak irigykednének, pedig soha nem voltam felvágós típus, távol áll tőlem az ilyesmi. De ha egyszer ilyen az életem, akkor most mit csináljak?


Tudom, hogy ez őrülten hangzik, de unom már ezt a nagy luxust. Azt, hogy ha pl. szeretnék egy tévét, azonnal kapok is, vagy ha el akarok menni egy fesztiválra, már veszik is meg nekem a jegyet a szüleim, mert persze, király dolog ez, de nem tudom igazán értékelni, mert nem küzdöttem meg értük, csak mindig minden az ölembe hullik. Az egyetlen dolog, aminek igazán tudtam örülni eddig, az a nyelvvizsgám volt gimiben, mert azt a saját erőmből értem el, és küszködtem meg érte, illetve az első komoly kapcsolatom, amihez önállósodnom kellett, nem is kicsit, mivel idősebb srác volt, és tőle távol állt ez az elkényeztetett világ.

Valamiért most egy kis nélkülözésre vágyom. Ki akarok menni külföldre dolgozni valamit, meg csak úgy ellenni, és az sem érdekelne, ha éheznem vagy koldulnom kellene az elején, mert egyszerűen vágyom valami kihívásra, valamire, aminek köze van a való élethez. Amikor saját magamnak kell megállnom a lábamon, és nem támogat örökké valaki.


Szerintetek vágjak bele?


20/L


2016. ápr. 12. 18:41
1 2
 1/16 anonim ***** válasza:
50%
Gyere cseréljünk.
2016. ápr. 12. 18:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 anonim válasza:
72%
Szerintem jó ötlet, de ezért nem kell külföldre menned. Ha baj van, ott nem lesz senki, akihez fordulhatnál. Ahogy olvasom, eddig nem kellett megküzdened semmiért, kivéve a nyelvvizsga. Elsőre csak kis lépést tegyél, hogy hozzászoktasd magad.
2016. ápr. 12. 18:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/16 90-ben született F.. válasza:
55%

"ha éheznem vagy koldulnom kellene az elején, mert egyszerűen vágyom valami kihívásra, valamire, aminek köze van a való élethez"


Eltúlozni sem kell.


Menj el 1 hétre szalagmunkás diákmunkára. Utána már tudni fogod, hogy milyen a fos munka. Jobban fogod értékelni a pénzt.

Amúgy meg egyszerű. Ne kérj zsebpénzt, ne kérj semmit a szüleidtől, hanem menj el diákmunkázni és az abból megkeresett pénzt használd csak.


Elég lesz ennyi neked elsőre.

2016. ápr. 12. 18:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/16 anonim válasza:
45%
Fuhdesajnállak :D
2016. ápr. 12. 18:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/16 anonim ***** válasza:
38%

20 éves vagy. Nem tanulsz?

Előbb azt fejezd be, utána keress munkát, albérletet, és próbálj meg megélni.(Elég hamar fogsz visszafutni anyuci apuci segítségéért.)

2016. ápr. 12. 19:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/16 anonim ***** válasza:
53%
Vágj bele!Menj el hajóra dolgozni(óceánjáró v folyami), vagy csak simán Londonba és keress munkát :) annyival jobban indulsz,h nem teljesen üres zsebbel mész el :)
2016. ápr. 12. 19:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/16 anonim válasza:
Hmm. Végezz a tanulással menj dolgozni havi 100 ezerért vegyél házat kölcsönből vegyél autót kölcsönből rendezkedj be kölcsönből utána meg próbáld a 100 kbol mindezt megtartani. Oké h unod de egy átlagember élete nem neked való beletornel hidd el. Eheznel? Nem voltál még igazán éhes egy átlag ember megeshet hogy volt én is voltam két munkahelyre kellett futkosnom nem aludtam max 2-3 órákat és a szabimban elmentem vasarokra melozni eladni főzni mosogatni. Ha nem az álmatlanság akkor a kaja hiányzott. Ezt te nem bírnád ki! Jól hangzik? Ha ezek után azt írod h ez már pedig kihívás írj és úgy élvezem tőle a kedved h orulni fogsz minden tévének amit megkapsz ;)
2016. ápr. 12. 19:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/16 anonim ***** válasza:
45%

Sajnálat küldése.


....


Kérjük várjon.........


....


Kérjük várjon.........


....


Kérjük várjon.........


....


Kérjük várjon.........


....


Kérjük várjon.........


....


Kérjük várjon.........


....


Kérjük várjon.........


....


HIBA

Sajnálat küldése nem lehetséges.

Indoklás: elkényeztetett kislány, aki jobban él, mint az ország 90 százaléka, de ennek ellenére sajnáltatja magát a piti problémái miatt, nem sajnálható alapanyag, hanem sokkal inkább idegesítő és szánalmas.

2016. ápr. 12. 19:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/16 anonim ***** válasza:
44%
A te gondjaid azok amikről mások álmodnak .Gondolj erre és már nem olyan rossz igaz ?
2016. ápr. 12. 20:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/16 anonim válasza:
81%
Miért kell őt támadni? Nem értem, hogy miért van ennyi rosszindulatú ember. Segítséget kért és ki szeretné próbálni, milyen azoknak akik megdolgoznak mindenért. Ezzel mi rosszat mondott? Annak szologassatok, akik csalnak meg lopják a ti pénzeteket és még csak bele sem gondolnak, hogy valaki éhezik, amég ők megveszik az 50.luxusvillájukat es a 10.draga autojukat. Egyébként akik normálisan a kérdésedre válaszoltak,teljesen jó ötleteket írtak:)
2016. ápr. 13. 17:13
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!