Miért érzem azt, hogy nem vagyok jó semmire?

Az önbizalom alapja a hit, a hit alapja a tapasztalat. Mondjuk egy gyakorlott előadónak azért van önbizalma, mert hisz benne, hogy ki tud állni a tömeg elé, el tudja összefüggően mondani, amit akar, nem fog belesülni a szövegbe. És azért hisz ebben, mert van gyakorlata, megtapasztalta, hogy ez egyszer-kétszer már sikerült. Ez nem azt jelenti, hogy az emberben nincs egy kis félsz, hogy ne lenne lámpaláza. Én 18 évig néptáncoltam, de soha nem szűnt meg a lámpaláz, egyszerűen csak a tudás magabiztossága, a rutin könnyen felül tudta már írni ezt a kis félszt. Aki valamit elsőre csinálva nem fél, nincs benne bizonytalanság, az azt jelenti, hogy a dolognak nincs súlya, vagy az illető nem méri fel a súlyát.

De igaz ez olyan dolgokra is, amit nem nyilvánosság előtt kell csinálni. Az ember persze, hogy tart attól, hogy nem sikerül, ha még nem tapasztalta meg azt, hányszor sikerült neki az adott dolog mégis.

Másik oldalról az emberben vannak képességek. Valamire jobb, valamire rosszabb képességekkel rendelkezik. De a képesség önmagában semmit nem ér. Hiába magas valaki, hiába rendelkezik erős izomzattal, nem lesz tőle automatikusan jó kosárlabdázó. Ahhoz az kell, hogy csinálja. Nem egy hétig, nem egy hónapig, de nem is egy évig, hanem évekig, kitartóan, és akkor idővel megszerzi a szükséges tudást is a képességéhez. Egyébként aki különösebb képességgel nem rendelkezik valamihez, az is kellő szorgalommal, kitartással sikereket fog elérni, maximum nem olyan szintre jut el adott idő alatt, mint aki eleve jó képességekkel indult neki.

> Mindig azt érzem, hogy valamilyen tudást elmulasztok, és ezért nem fog sikerülni az érettségi, és nem sikerül egyetemre mennem.

> …

> Nem tudom mit tehetnék, hogy ne érezzem ezt, hogy ne aggódjak ennyit.

Nem triviális a válasz? Egyszerű: Tanulj annyit, amennyit elegendőnek vélsz ahhoz, hogy sikerüljön az érettségi illetve a felvételi. Meg biztos, ami biztos egy kicsivel többet. Persze ehhez megfelelően kell felmérni a helyzetet, tudnod kell, mi kell egy ötöshöz, egy négyeshez, és addig kell tanulni, amíg biztos nem vagy abban, hogy ezt a szintet egy dolgozatnál, felelésnél meg tudod ütni.

Az ember kétféleképpen ronthatja el az életét. Egyrészt azzal, hogy a jelen helyett a múltban él. Ahelyett, hogy itt és most tenné meg azokat a lépéseket, hozná meg azokat a döntéseket, amik jobb irányba terelnék az életét, !ahelyett! a múlt hibáin rágódik. A múlt fontos, a megfelelő tanulságot le kell vonni belőle, ha annak itt az ideje. De ezt a jelenben való élés mellett és nem helyett kell megtenni. A másik, amivel az ember el tudja rontani az életét, hogy a jövőn rágódik, vagy a jövőn álmodozik, !ahelyett!, hogy a jelen lépéseit tenné meg, amire itt és most van befolyása, azzal foglalkozna. A jövőre fel kell készülni, fel kell mérni a kockázatait, megpróbálva elkerülni azt, illetve megpróbálván kitűzni az áhított célt. De ezt sem a jelen helyett, hanem mellett kell megtenni.

Ott a nagyon félreértelmezett carpe diem, aminek az eredeti jelentése: ragadd meg a napot. Azaz ha valamit itt és most van lehetőséged eldönteni, megtenni, akkor döntsd el és tedd meg. És ez nem azt jelenti, amit kiforgattak belőle, hogy ne foglalkozz a múlttal és jövővel, hanem azt, hogy a múlt tanulságait levonva, a jövőre készülve lásd meg a ma, a most lehetőségeit. Pl. ahelyett, hogy itt megosztanád a félelmeidet, ahelyett tanulhattál is volna valamit, átlapozhattad volna, hogy mit tanultatok tavaly. Nem tetted meg. Persze ez érthető, – már elnézést – siránkozni, félni mindig könnyebb, mint megtenni valamit. Félre ne érts, ez nem csak irányodban kritika, ez a legtöbb ember felé kritika, többek között önmagam felé is, én sem vagyok mindig jó ebben, én is tudok halogatni, a kényelmesebb, de rosszabb következményekkel járó utat választani. Sajnos ez ilyen, erőfeszítés kell ahhoz, hogy az ember a jobb utat válassza, és az ember jobban szereti a kényelmet, nyugalmat. Viszont ha mindezeket, amit leírtam jól tudatosítja magában, napjában eszébe jut, akkor képes változni, képes egyre több és több erőfeszítést tenni.