Kezdőoldal » Egyéb kérdések » Önismereti kérdések » Mit tegyek, hogyha kilátástala...

Mit tegyek, hogyha kilátástalan a helyzetem?

Figyelt kérdés
Depressziós tinédzser vagyok. De én nem mint a többi ember. Nagyon sokszor bántottak életem során. Nem csak fizikailag, szellemileg is. Kiskoromban édesapám elhagyott minket egy másik nőért, azóta van egy féltestvérem. Aki persze nem tudja, hogy a testvére vagyok. Hisz édesapám is lemondott rólam, ezúttal nem is érdeklődik irántam. Hiába lakunk egy településen. Ezen kívűl még van egy mostoha apám, aki nem törődik velünk. Mikor olyanja van hazajön és szitkozódik, lelkileg bánt. Emellett még ott voltak az általános iskolai éveim is, ahol minden nap homoszexuálisnak tituláltak csupán azért, mert nagy a szempillám és csámpás a járásom mert lúdtalpam és gerincferdülésem volt. Most pedig középiskolába járok, és eddig úgy ahogy jól is ment volna minden. Legalább is tűrtem. De ma reggel megváltozott minden. Az osztálytársaim között úgynevezett szövetség jött létre, pusztán azért hogy kikészítsék a másikat. Velem is ez történt. Reggel bementem a középiskolába, és elkezdtek hangosan szégyeníteni. Én pedig gyáva módon eljöttem, és eközben elgondolkodtam mihez is kezdjek. Ebben szeretném a segítségetek kérni. Mi az amivel javíthatok a helyzetemen? Hogyan tanuljak meg feledni, és kezelni ezeket a lelki traumákat?

2017. febr. 7. 12:55
 1/8 anonim ***** válasza:
100%
egyedül valszeg nem fog menni, érdemes pszichológushoz menni első körben. kösd le valamivel a figyelmed, ajánlom a tanulást, az bármilyen rossz helyzetből kitörési lehetőséget jelent.
2017. febr. 7. 13:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
Azon kellene gondolkodni, miért utáltak általánosban, és miért utálnak középiskolában is. Biztosan nem a szempillád miatt. A családodról nem tehetsz.
2017. febr. 7. 13:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 A kérdező kommentje:

1.válaszadó: Édesanyám a gyámom, és ő nem akar pszichológushoz vinni. De én szeretnék menni, mivel minél hamarabb túl akarok esni ezen a korszakon.

2.válaszadó: általános iskolában az összes osztálytársam gyerekes volt, és elvicceltek mindent. Én már akkor is érettebb viselkedést produkáltak mint ők. Középiskola: A volt barátnőm az egyik tagja a szövetségnek. Most lett neki egy barátja, aki nincs rá jó hatással(látásom szerint). Ezért van ez a folytonos piszkálódás. Tájszólás szerint:,,kinyílt a csipa"

2017. febr. 7. 13:09
 4/8 anonim ***** válasza:

mi az hogy nem akar pszichológushoz vinni? :D

akkor hívd fel a gyámügyet és majd ők intézkednek, ha ennyire nincs segítségedre az édesanyád.

2017. febr. 8. 09:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 Serpent ***** válasza:
Én is ugyanebben a cipőben jártam. De nem foglalkoztam senkivel csak magammal, és azzal, hogy mi lessz belőlem ha kirepülök a családi fészekből. Most nem minden volt osztálytársammal cserélnék.
2017. febr. 8. 17:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 A kérdező kommentje:
Rosszabb lett a helyzet. Fenyegetésbe fordult.:)
2017. febr. 11. 17:42
 7/8 Serpent ***** válasza:
Ki fenyeget? hogyan fenyeget?
2017. febr. 15. 17:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 A kérdező kommentje:
Facebookos üzenetben az osztálytársam. És mivel ennyire ellenszenves vagyok neki, úgy gondolta hogy az osztályom jobb lesz ha ellenem fordítja. Ez meg is történt..
2017. febr. 20. 06:46

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!