Elfogadjam, vagy sem? (Többi lent)

A családi hátterem nem könnyű.. Édesapám kiskoromban elhagyott minket, és nevelőapával "nevelkedtünk". Sosem törődött velünk, és mindig csak a feszültséget csinálja..Édesanyám pánikbeteg, és nagyon nehezen értjük meg egymást. A szüleim 3éve elváltak, azóta folyamatos viták zajlanak. Többször tetlegességig fajultak a viták. Egyszer már sikerült egy albérletbe elköltöznünk, de visszajöttünk abba reménykedve hogy "minden jobb lesz".(Persze ebbe nem volt beleszólásom). Most másodjára is elköltözünk, de a házon újítanunk kell. Ezáltal édesanyám is egyre stresszesebb. Én mindig is zárkózott, és szeretetéhes voltam. A tavalyi tanévemet igencsak majdnem elbuktam. Rengeteget hiányoztam, ami annak köszönhető hogy gyűlölök közösségben lenni. Az idei tanévben hiányoztam másfèl hetet, ami annak köszönhető hogy iszonyatosan felfáztam a ház körüli munka végedt. Pénteken már menni akartam iskolába, de volt igazolásom. Reggel sikeresen elaludtam, erre botrány tört ki hogy hát miazhogy. (Tudni kell rólam hogy szétszórt vagyok, és nem tudok egyedül felkelni. Másodszor,gyűlölöm az erőszak minden formációját) Én inkább elmentem fogatmosni, de csak nyösztetve voltam. Jöttem volna a szobámba átöltözni, de a testvérem nem engedett és lögdösött meg fenyegetőzött. Én mérgemben meglöktem picit erősebben a kelleténél, erre ő ököllel elkezdett ütni. Én nem ütöttem vissza, csak tűrtem. Erre mikor a padlón feküdtem, édesanyám kijött és beletaposott a hátamba. Én felálltam és besétáltam a szobámba. Édesanyám tovább folytatta az ordibálást velem, a testvérem megbánta és elment. Én egyébként is céltalan vagyok, és önbizalomhiányos. És most bucira vert fejjel, megbocsáltottam megint. Szerintetek jó döntés volt, és ha nem miért? Válaszokat előre is köszönöm, és ez volt a legrövidebb formáció. 16/f