Ha alapos okod lenne rá, és tudnád, hogy soha nem derül ki, képes lennél megölni valakit?

Nem, nem bírnám nézni, hogy a családja, barátai, ismerősi gyászolják, de sose tudják meg, hogy ki(én) voltam.

Mondjuk vannak most olyan emberek a világban, pl a merényleteket kitervelő iszlamisták, akiket nem sajnálnám.

Gyerekek, én mindenkinek zöldet nyomtam, mert itt nem szimpátiát kell értékelni, hanem a kérdés megfelelőségét.

Azt nem hiszem, hogy a válaszadónál jobban tudjuk mi, ő mit tenne.

Ettől függetlenül: édesapa szidásáért ölő ember valami nagyon nagy barom lehet, akit egy lakatlan bolygón kellene tartani. A többi erősködőről is ez a véleményem.

Kérdező, én semmi olyan okot nem tudok, ami felülírná az élet szentségét. Biztosan nem lennék képes arra, hogy tudatosan öljek. Hogy akarjam.

Jogos védelmi helyzetben, vagy nagyon erős felindultságban lehet, elveszteném a fejem. Aki mást mond ilyen helyzetre, az hazudik. Amikor a félelem vagy a harag elborítja az ember fejét, bármire képes.

De bármi is lenne a kiváltó ok, életem végéig kísértene.

Teljesen mindegy, kiderül el. Én tudni fogom, amíg bele nem őrülök.

Úgy száz éve hallgattam egy rádiójátékot. Amerikában játszódott, a rendőrök szívatták a kamionosokat, egy hosszú, egyenes lejtőn. Beálltak a kocsi mögé, s vártak, mikor megy gyorsabban, mint szabad. S akkor jól megvágták.

A főszereplő beszerelt lentre egy tükröt, hogy lássa, ott vannak-e. Aztán besatuzott. A zsaruik meghaltak. Megbosszulta őket.

Másnap a lejtő tetején elengedte a kormányt, s többé meg sem fogta.

Erről ennyit.

Szép gondolatmenet, de senki nem tudja, hogyan reagálna.

Lehet, hoyg aki most azon szorong, hoyg maga sem élné túl, pont leszarná és két hét múlva már röhögve mesélné egy fröccs mellett a haveroknak, hogy "az a fsz nekem ugrott, én meg úgy csaptam fejbe a lapáttal, hogy kettényílt a feje."

És épp így lehet az is, hogy aki anyázásért ölne, az utána sajátkezűleg vetne véget az életének, mert nem tudja feldolgozni.

Nem tudjuk, és tán addig jó, amíg nem tudjuk.