Elbeszélgetnél erről a barátnőddel?

Ti komolyan ennyire szerény elméjűek vagytok?

Beszélj-e vele? Hát hogyne, mindenképpen! Mondd el neki, hogy meghízott, mert ő ezzel nyilván nincs tisztában, fogalma sincs róla, csak akkor fogja megtudni, ha te megmondod neki!

Majd csak figyeld az arcát, hogy meg fog lepődni, amikor felvilágosítod, hogy kövér!

"Nem hiszem, hogy a párjának tetszik, hogy szó szerint nagyobb a hasa, mint egy 9 hónapos terhesnek." Honnan tudod, hogy mi tetszik a párjának? Jó lenne már felfogni, hogy az emberek ízlése különböző. Ha a pasijának girhes nő kellene, akkor fogna egy olyat, van elég salátán tengődő rinyagép! Ő valamiért a duci csajjal van inkább! Teljesen érthető!

"Mi pedig egyre kevésbé akarunk programot szervezni vele, mert kifullad, vonszolja magát, meg kell várni." Nem, nem ezért nem akartok vele programot szervezni. A ti úgynevezett "programjaitok" - hogy a plázában egyik kirakattól a másikig vonszoljátok magatokat, közben nyomkodjátok a mobilt és idétlenül vihogtok - 120 kilósan is kivitelezhető. Nem is ez a gond, hanem nem akartok egy kövér lánnyal mutatkozni, mert az olyaaaaannnn ciikkkkiiiiiiii! Júúúúújjjjj!

A legjobb, amit tehettek, ha hagyjátok ezt a szegény lányt békén. Hadd találjon magának normális barátokat, ill. nem is biztos, hogy szüksége van erre, hiszen van neki párja. Ti meg vihogjatok, rágjátok a salátát, és ringassátok el magatokat abban a hitben, hogy csak vékonyan lehet boldognak lenni. Aztán majd pár évtized múlva rájöttök, hogy általában a kövér nők élnek boldog kapcsolatban...addig is sok sikert!

En probaltam, az apukaja, akivel nagyon meghitt viszonya volt, szinten. Nagyon frusztralt es sertodott lett. Tovabbra sem fogyott, egyre toprongyosabban oltozkodott, mert majd jovo hettol le akart fogyni, ezert nem akart nagymeretu ruhakat venni. Turkaloban gumis dereku cuccokat szerzett be. Penze is volt es tanult is, jo munkahely.

A ferje jo pasi volt, azt hajtogatta, o igy is jo a ferjenek, es sportot uzott abbol, hogy a szoknyaja hosszaig szortelenitett csak.

Ket gyerek, 13 ev hazassag. A ferj tiz evig biztos, hogy nem lepett felre, csak egyre keserubb, frusztraltabb volt, raadasul papucs. Aztan happy end, szeretoje lett, elvaltak.

Abszolut jo szandek finoman tudtara adni, de sajat tapasztalatom szerint olyan, mint heroinfuggore hatni probalni.

Szerintem ne a kinézet, (tetszik-e a pasijának így...) hanem az egészséges élet felől közelítsd meg ha beszélsz róla. Ami amúgy teljesen reális is, nem szeretnéd ha 50 évesen meghalna szívbetegségben.

Mindenképpen jó ha megpróbálod szerintem. A napok mennek, tudunk róla de majd... és az idő telik és mivel nem foglalkoztunk vele, túlnőtt rajtunk a probléma.

Ez mindenkinél így van, ezért vannak a barátok hogy néha megálljunk és elgondolkodjunk ha felhívják rá a figyelmünket.

Én 19 évesen kezdtem el hízni. Alig ettem, az se egészségtelen étel volt. Tornáztam, mégis egyre kövérebb lettem. 165 centihez 83 kiló. Mondta édesanyám hogy egyre terebélyesebb vagyok, de hiába csináltam bármit, kövér voltam. Tudtam én, láttam a borzalmas testemet, hiába. Nem mentem feljebb a 83 kilóról, de lefelé se ment egy deka sem.

Közben vérzési problémáig voltak, a menszeszem elhúzódott kezdetben csak pár napokat, majd heteket, hónapokat és a végén állandóan menstruáltam. Orvoshoz mentem, azt mondták hormonzavaros vagyok, nem tudnak rajtam segíteni. Szedjek fogamzásgátlót, de azt csak rövid ideig lehet, és károsítja a májat, az alapbetegséget nem szünteti meg.

Az egyetlen megoldás az volt, hogy kiveszik a méhemet és a petefészkeket, mivel az termeli az abnormális mennyiségű ösztrogént, és ezért vagyok kövér is. Mert az ösztrogén hájat termel, a háj pedig ösztrogént raktároz. Állandóan fel voltam puffadva, a melleim úgy megnőttek, hogy már a hasamon lógtak, de mégis olyan nagyok voltak, hogy a hátam és a mellem között volt vagy 1 méter. Ha bementem valahová, a mellem érkezett először.

Nem csinálták meg a műtétet, hiába könyörögtem, és hiába tudták az orvosok, hogy nincs más megoldás, de

szerintük 20-on évesen egy gyerekkel túl fiatal voltam hozzá. Ezért továbbra is véreztem, a végén majdnem meghaltam, olyan súlyos vérszegény lettem. Már az utcára se mertem kimenni, mert ömlött belőlem a vér. Fulladásos pánikrohamok törtek rám, nem volt már bennem élet. Mégse műtöttek meg, ekkor már 45 évesen, mert szerintük túl fiatal vagyok. Felírtak egy Esmya nevű gyógyszert, ami a doktor szerint el fogja mulasztani a vérzést, és a miómát. Ezt szedtem is két évig, amikor betiltották az Esmyát, mert rengeteg nőnél májkárosodást okozott, volt, aki meg is halt.

Hát ilyen "gyógyszert" kaptam, nekem is enyhén károsította a májamat. Milyen jó, hogy szedtem...

Kapcsolatom sem volt hosszú évekig, mert senki nem fogadta volna el, hogy a párja állandóan vérzik és nincs szex.

És akkor egy újabb szövettannál kiderült, hogy a kezeletlenség miatt megnagyobbodott és elrákosodott a méhem, az egész méhem egy hatalmas tumor volt. Mellette egy nagy mióma a rákos méh falán, és ciszták a petefészkeken.

Így viszont már nem voltam túl öreg, megműtöttek, különben meghaltam volna. 6 órás műtéttel kivették a méhet, a fészkeket, nyirokcsomókat, mindent, ami ott volt.

Tulajdonképpen örülhetek hogy rákos lettem, mert csakis azért szabadítottak meg a szörnyű vérzéstől és görcsöktől. Már a műtétből felébredve elkezdtem mászkálni, éreztem hogy visszatért belém az élet. A bent töltött 4 napot mászkálással töltöttem, és visítani tudtam volna az örömtől, hogy úgy sétálgatok, hogy nem jön belőlem egy csepp vér sem.

És lássunk csodát, a műtét után egy-két héttel elkezdtem fogyni, főleg azután, hogy a maradék ösztrogén is távozott a szervezetből.

83 kilóról 60 kilóra fogytam, és tartom is ezt a súlyt lassan két éve. Alig eszek, de régen sem ettem szinte semmit, a gyomrom jól összeszűkülhetett. Szinte sose vagyok éhes.

Az összes kövér holmim leesik rólam, csak azok jók rám, amiket kövéren vettem, hogy majd talán egyszer bele fogok férni.

A szomszédok, ismerősök nem ismertek meg, kapom mindenhonnan a bókokat, még udvarlóim is vannak, hogy milyen szép lettem és 15 évvel fiatalabbnak nézek ki.

Ezt a szörnyű, de pozitívan végződő históriát csak azért írtam le, mert sokszor súlyos betegség áll a hízás mögött, és az ember nem is tud róla, vagy ha igen, nincs rá orvosság, ahogy nálam sem volt, és a végén sajnos bele kell törődni abba, hogy nincs gyógymód. :(

A fiatal éveimet egy dagadt disznóként éltem le, talán az igazit is megtaláltam volna, ha nem egy hordóként keresem. Úgyhogy most az új életemmel és új testemmel kell őt megtalálnom. :)