Legjobb barátnők nélkülem szerveznek programokat? Érthető, miért esik rosszul?

Tavaly lettünk jóban az egyetemen, én mutattam be őket is egymásnak.

A baj, hogy én hiába akarok velük akár hármasban, akár az egyikkel külön találkozni, tuti sosem jó az időpont. Mert most ide megy az egyik, a másik oda, most ezzel találkozik, most ide utazik stb. De már azt is mondtam, hogy mondjanak ők egy időpontot a hónapban, amikor jó lenne. Hááát még nem tudják, majd látjuk, hogy alakul a hónap, aztán majd visszatérünk rá. Nem Londonig akarok velük sétálni, amihez ennyi idő kéne, csak meginni egy kávét, vagy valami. De szorgalmi időszakban is volt közös óránk, ott is kérdeztem mindig, hogy óra után beülünk-e valahová, vagy nem talizunk-e hamarabb 1-2 órával, sosem volt jó egyiknek sem. Sokszor mintha kb. lerázni akarnának, múltkor is meg volt beszélve az egyikőjükkel, hogy találkozunk, ír előtte fél órával, hogy készülődés közben elszakította a kontaktlencséjét (el is küldte képen), így nem tud jönni, mert nem érzi jól magát, ha csak az egyik szemével lát rendesen. Mondtam, semmi baj, átszaladok akkor én, viszek bort is, aztán beszélgetünk vagy valami. Á, ne induljak el, mert közben odaért már a barátja és hogy ő meg fog sértődni, ha most elküldené... A másik lánnyal pénteken találkoztam volna, aznap reggel írt, hogy mégsem, mert megy haza. Egy megyében, két város távolságra van a szülővárosunk, én is gondoltam már a múlt héten, hogy hazamennék, gondoltam, akkor megyek vele, legalább az úton dumálunk akkor. Kérdeztem, értem tudna-e kanyarodni majd, mert mennék én is, erre hogy ja hát igazából az apukája jön érte Pestre, mert még máshová is mennek majd és hogy nem akar engem fárasztani, meg a kocsiban ültetni feleslegesen. Írtam, hogy nem fáradtság, könnyebb, mint vonatozni, aztán azzal jött, hogy valami bútorért mennek és így hátra nem tudnék beülni majd.

Én tök szívesen találkoznék velük, konkrétan egész nap ráérnék, alkalmazkodnék, de bármikor hozom fel, hogy csináljunk valamit, leráznak. Aztán most kiderült, hogy ők amúgy rendszeresen csinálnak közösen programokat, heti többször is, minden nap együtt tanulnak, együtt járnak edzeni. Nekem meg rajtuk kívül senki barátnőm nincs, családom sem Pesten él. A magány kikészít, pszichológushoz is járok, ezt tudják ők is. És mégis ezt csinálják velem, pedig nem bántottam egyikőjüket sem, nem vesztünk össze, semmi.

Hogy beszéljem meg velük ezt? Nem akarok kizárva lenni a társaságból.