Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Találkozó lemondása?

Találkozó lemondása?

Figyelt kérdés

Sziasztok!

Ma találkoztam volna egy barátnőmmel (vagyis eddig azt hittem), ő dobta be az ötletet tegnap, 7 körül beszéltük meg. Én írtam rá végül, hogy mi lesz, mert nem reagált az üzeneteimre sem aznap. Végül közölte, hogy nem ér rá, de mintha kb. tudnom kellett volna róla.

Eléggé fel***tam az agyam rajta, mert ha tudom, hogy nem találkozunk, akkor én is úgy szervezem a napom, stb. Na meg az bosszantott fel, hogy nem közölte előre, mert természetesen bárkinek közbejöhet bármi.

Mikor enyhén számon kértem, miért nem szólt időben, még neki állt feljebb, hogy nem tudta, hogy így alakul a napja (semmit nem mondott, mit csinált).

Szerintetek jogos a felháborodásom? Vagy másképp kellett volna reagálnom? Úgy érzem, hogy felültetett, ja és nem kért bocsánatot sem. :/


ápr. 27. 20:31
 1/9 anonim ***** válasza:
86%
Teljesen jogos. Ez nem barát. Ezek után szerintem mellőzd, és olan emberekre szánj időt, akik meg is érdemlik!
ápr. 27. 20:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 A kérdező kommentje:

Hát ezek után én fixen nem akarom keresni, csak kellett egy kis megerősítés!

Nagyon megalázó egy ilyen helyzet...

ápr. 27. 20:52
 3/9 anonim ***** válasza:
75%

Sajnos vannak ilyenek. Én régen 16 évesen egy volt osztálytársnőmmel elkezdtem msn-ezni és tökre örültünk, hogy egymásra találtunk. Megbeszéltük, hogy találkozunk x helyen. Oda is mentem a megbeszélt időpontra, nem jött el, gondoltam késik, vártam. Aztán felhívtam, semmi, sms semmi. Utána írtam egy smst, kb olyat amiben megköszöntem, hogy felültetett és, hogy elindultam, akkorra szerintem már 1 órája szobrozhattam ott. Többet nem is láttam a Messengeren.

Él és virul, a Facebook ismerőseim között van felnőttként. Ismerősök lettünk, mert úgy voltam vele, hogy már felnőttek vagyunk, de egyik nap Facebookon nyílvánosan kifejtette a nemtetszését egy idős hölgy illetlen viselkedéséről, majdnem írtam neki, hogy bagoly mondja.

ápr. 27. 20:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 A kérdező kommentje:
Én az ilyet annyira brutálnak tartom, hogy valaki ennyire nem veszi figyelembe a másikat! Még sima ismerősök idejére is odafigyelek, persze, velem is előfordult már életem során, hogy pl. megkavarodtam időpontokkal, és nem mentem el valahova, s úgy hívtak, de akkor nagyon durván szabadkoztam, nem nekem állt feljebb...
ápr. 27. 21:00
 5/9 anonim ***** válasza:
67%

Van ilyen! Szerintem irigy rád, es így érzi, hogy valahogy betett neked. Legnagyobb bosszúsága az lesz, ha ejted es nem foglalkozol vele többet, ne mutasd ki hogy rosszulesett. Lehet pont ezt szeretné. Felejtsd el es semleges legyél iránta.

En is jartam így kezdödö baratsagnal ahogy a 3 as, de utana ignoraltam es ö azota is hangosan ramköszönget az utcan ez tök idegesíto, de mostanaban eldöntöttem h teszem h nem hallom.

Vegulis egy lepukkant kulseju es szerintem olyan ideges es irigy h döglik meg.

ápr. 27. 21:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 A kérdező kommentje:

Na az nem jutott eszembe, hogy irigy lenne.

Inkább az, hogy úgy van vele, hogy a Földnek is az a dolga, hogy körülötte forogjon.

ápr. 27. 21:23
 7/9 anonim ***** válasza:
100%

Volt egy legjobb bnőm aki többször eljátszotta ezt,bár tudtam hogy szét szórt.


De egyszer mérges voltam rá,de akkor nagyon! üres volt a ház nálunk azon a hétvégén,mondom gyere át bulizzunk, oké 19 körül érkezik,de vegyek meg mindent,mert nem lesz ideje, bevásároltam a piát,rágcsát, úgy volt pizzát eszünk. mivel késős volt, azért pontosságot nem vártam. Fél 8 kor már rá írtam,hogy hol van,mert 8 ig legkésőbb a pizza rendelést le kellett adni. Nem ír vissza. Hívom kinyom,nem veszi fel.Akkor már kezdett gyanús lenni. 9 kor még mindig semmi!! :O pizzáról már lecsusztam,ehettem szendvicset. 10 kor hívott vissza,hogy közbe jött valami már nem ér hozzám. Tök jó..


Akkor össze vesztem vele csúnyán, én meg megvettem két üveg pezsgőt amit szeret,meg mondta azt vegyem meg. Én meg nem iszok pezsgőt. Szóval na,gáz volt.


Előbb utóbb az ilyeneket hagyni kell,de tényleg. Mióta nem vagyunk bnők azóta nyugodtabb az életem.

ápr. 28. 12:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 A kérdező kommentje:

Persze, teljesen igazad van.

Nekem az egészben az esik rosszul, hogy azt hittem, számítok neki, és így úgymond ezt az illúziót vesztettem el.

Mindegy, legalább ha így van, kiderült.

ápr. 28. 15:18
 9/9 anonim ***** válasza:

Jogos volt.Egyezek azzal sz allitasoddal hogy meg ismerosok idejere is odakell figyelni,mindenki idejere odakell figyelni.

Az nagyon rossz tud lenni ha valaki lemond valamit foleg ha nem is szol.Ilyenkor valoszinuleg azert nem szolnak mert nincs valos ok amiert lemondjak es azt nem fogjak mondani,hogy azert nem jo mert hivtak mashova es oda szivesebben mennek.Mert altalaban ilyenkor ez az igazsag,hogy szivesebben talalkozik masokkal es ha ezt kimondja az nagyon serto es tudja az illeto is,hogy nem fair a masikkal szemben ezert sumakol.Nem allhatatos,nem megbizhato az ilyen.Jobb oket lapatra tenni.

máj. 5. 08:48
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!