Nektek sincs barátotok/barátnőtök?

Nekem gyerekkoromban voltak "baratnöim", de igy utolag inkabb az en alkalmazkodasom tartotta össze a baratsagokat, ök sztem kevesebbet adtak bele. (Söt voltak "ronda" dolgok, lenyuljuk a masik fiujat es hasonlok, tehat akikröl igy derült ki, valojaban mennyire voltam fontos.) Ugy vettem eszre, h az iskolabol vagy gyerekkori lakhelyröl valo baratsagok tartosabbak mindenkinel. Talan, mert az akkori enünk meghatarozza az igazi jellemünket, az övüket is, es ez egy közös pont, ami miatt mindig is közelebb maradunk egymashoz a "lelkünk melyen"?

Ferjhezmenes utan a korabbi lakohelyemtöl tavol vagyok, es itt mar nincsenek a gyerekkorihoz hasonlo barataim, es masokon is ezt latom. Akik ebben a varosban nöttek fel, latszik, h teljesen mashogy erzik magukat a közössegben betöltött szerepükben, nekik meg "keznel van" a gyerekkori barat is neha... Legtöbben sztem a gyerekeink baratainak a szüleivel vagyunk ugymond "baratsagban", de azert erezzük, hogy nekünk a masik, nembaratgyerek anyukaja jobban barat lenne, de ö szinten a gyereke baratjanak anyukajara fordit idöt. En sztem nyitottabb vagyok egyebkent, ha pl. kell, kezdemenyezek. Legalabbis kisgyerekekkel ez idöben is megvalosithatatlan, h meg masokkal is "baratkozzam"-