Miért nem találom a helyem sehol? Miért érzem, hogy senkire nincs szükségem?

17 éves, tizedikes lány vagyok. Egész jól megy a suli, de persze rengeteget is tanulok. Az osztályunk talán az egyik legjobb az iskolában, mindenki "rendes" és jóba van úgy nagyjából mindenkivel, összetartóak és az átlagunk is az egyik egész jó. Mindenki barátkozik a többiekkel.. Én vagyok egyedül, aki valamiért nem viszonozza ezeket a barátságokat, úgy értem valamiért nekem egyikőjük barátsága sem kell. Kiskoromban nem voltak barátaim nagyjából 13-14 éves koromig, egy rész azért mert elég fiús voltam, nem az a barbizós típus, inkább fociztam, másrészt pedig én sem akartam úgy igazán barátkozni. Most annyival másabb a dolog, hogy nem vagyok az a tipikus fiús lány, most úgy megtalálom a magam helyét, de továbbra sem akarok barátkozni másokkal. Vannak "barátaim" de soha nem beszélek meg velük semmilyen bizalmas dolgot, és egyikőjüket se tartom sokra. Mindenkiről tudom körülöttem, hogy milyen is valójában, és sokan vannak, akik teljesen átlagosak másoknak, de én szó szerint undorodom a közelségüktől, pedig teljesen átlagosak, némi kis hibával. Mi a baj velem? Miért nem kellenek mások? De valamiért nem akarok senkivel sem beszélgetni. Valmiért nem érzem magam közéjük valónak, de sehol máshol sem. Nem érzem, hogy odatartoznék. Valamiért a hibákat felnagyítom, és aztán a sok kis hibából, jön az undor. Senki nem ismer, hogy igazából milyen vagyok, azt hiszi mindenki, hogy vicces, humoros vagyok, de ez nem igaz. Csak azért próbálok ilyen lenni, mert egyenlőre fogalmam nincs, mit kéne tegyek, így meg kell tartani a "jó kapcsolatokat". Nagyon sokat, úgy értem... Rengetet tanulok. Hazajövök, és van hogy le sem fekszem. Nagyon maximalista vagyok, és így is csak egy 4-5-ös tanuló. Biztos, hogy sokat rátesz a dologra, hogy látom, hogy a sok kínlódásom is alig ér fel másnak egy fél órás tanulásával. Fogalmam nincs mit kéne tegyek.. Egyáltalán nem érzem magam idevalónak. Amióta az eszemet tudom, mindig is hasonló dolgokon filóztam. Sajnos már elsős koromban át kellett éreznem szüleim helyzetét. Ők megbíztak nagyon bennem, így mindenről tudtam, például a pénzügyi dolgokról, stb. Azt hiszem, túl sokat tudtam meg, túl korán, ami teljesen elvette az élettől a kedvem, és így most 17 éves fejjel kezdek rájönni, hogy fogalmam nincs ki vagyok, vagy hogy mit kellene tennem. Nem érdekel semmi, nincsenek a jövőre céljaim. Mit kéne tegyek? Fogalmam nincs, mihez kezdjek az életemmel. Létezik olyan ember, aki olyan mint én? Vagy tényleg egyedül vagyok? Miért vagyok, ha nem érdekel semmi és senki?