Unalmasak a barátaim, úgy érzem elvesztegetem az életemet, mit csináljak?!

17 éves vagyok, idén végzek gimiben, és már őszintén szólva nagyon várom, hogy otthagyjam ezt az egészet, és úgymond új életet kezdjek.

Én az a középnépszerű lány vagyok, senki nem utál, de nem is vagyok középpontban, inkább kevesebb, de közelebbi barátom van, de már egyszerűen nem szeretek velük lenni. Ami azt illeti, nem is csinálunk már együtt semmit (régebben se nagyon, de akkor még ennyire nem zavart ez az egész), meg alig beszélünk, mert egyszerűen nem lehet rávenni őket semmire. Én naponta dobok be ötleteket, mint valami hülye, hogy mi mindent csinálhatnánk, és hogy menjünk már el valahova, de mindig ugyanaz, hogy jó majd jövőhéten, mert most tanulni kell (hagyjuk már... úgyse tanul senki ennyit), meg hogy most fáradt vagyok, meg anyám f....

És akkor én meg itt vagyok egyedül és csak telnek a napok és elszáll az életem, pedig elvileg ezek a legjobb évek...

Jó értem én, hogy fontos a tanulás, de ne ez kegyen már az életük... vagyis lehet, de akkor nem is értem, hogy mi miért lettünk mi barátok?! Én egy csomó mindent szeretnék kipróbálni az életemben, de nem egyedül... És mondtam nekik, hogy van valami, amit szeretek, és örülnék, ha egyszer eljönnének velem, mert szeretném megosztani a barátaimmal, csak egyetlen egyszer!! (Egyébként már évek óta mondom nekik.) Na erre mondták, hogy jó... két hónapja, és még mindig nem sikerült eljutni, és van egy olyan érzésem, hogy nem is fogunk. És nem azt kértem tőlük, hogy mostantól mindig jöjjenek velem pl. kosarazni, pedig tudom, hogy utálnak, hanem hogy egyetlen egyszer jöjjenek el, és ha nem tetszik, nem kell többet... De nem mert ŐK nem akarnak... Én mentem velük az előreláthatólag esélytelen duplarandiktól kezdve művészeti kiállításig egy csomó helyre csak miattuk, és nem ezért cserébe akarom, hogy ők is eljöjjenek, hanem mert azt hittem, ez is a barátság része...

Nem értem, hogy őket egyszerűen hogy nem zavarja, hogy nem csinálnak semmit, ők nem érzik úgy, hogy csak egy életük van?!

Meg ha már most ennyit tanulnak, mi lesz később?

Már elhatároztam, hogy hagyom őket fenébe, és nem kezdeményezek semmit, akkor hátha észreveszik magukat, de nem bírom csinálni, mert úgyse fogják, és csak magammal cseszek ki.

Meg néha elgondolkozok azon is, hogy soha nem is érdeklődtek úgy igazán utánam, mármint, hogy nem is taudják miket szeretek/szeretnék az életben, mert sosem kérdezik, tudják, hogy zongorázom, tudják, hogy ezt imádom a legjobban, és egyszer sem kérték, hogy játsszak nekik, pedig számtalanszor voltak nálunk, és ott volt az a cseszett zongora, de soha nem érdekelte őket, hogy hogyan játszom...

Najó már kezdem nagyon elragadtatni magam, de érdekelne, hogy csak én látom, úgy hogy nem is igazi barátaim, vagy más is? Vagy velem van a baj?