Voltál már olyan helyzetben, hogy akit te a legjobb barátnődnek tartottál (szerettél volna), neki nem te voltál? Akár felnőtt korban is? Mi lett a vége?

Igen, oviskorunk óta legjobb barátnők voltunk, aztán húszas éveink közepén nagyon-nagyon súlyos dolgokat tett a családjával együtt az én családom ellen. Hihetetlen rossz volt, mintha meghalt volna valakim, mondjuk számomra ő meghalt. El sem akartam hinni. Azóta eltelt öt év, és ő megpróbált újra kapcsolatba lépni velem, keresi a társaságomat, de én képtelen vagyok akár enyhíteni is a csalódottságomon, és a megbántottságomon. Ha az utcán találkozunk (szerencsére keveset), csak köszönök, és továbbmegyek. És ez az ember tudta a legféltettebb titkaimat, egymás mellett voltunk a leggázabb helyzetekben is több, mint húsz éven keresztül. Egyébként a mai napig hiányzik, de tényleg, tehát azt nem mondhatom, hogy túlléptem rajta, de képtelen lennék akár egy kávét is meginni vele. Mert aki nekem hiányzik, az már nem az az ember, akivé ő vált.

Most, hogy babát várok, és férjhez megyek, talán még többször eszembe jut - hogy tervezgettük együtt, kislányként, később kamaszként, majd fiatal felnőttként, hogy milyenek lesznek a gyerekeink, milyen lesz az esküvőnk. És egyikről sem lesz tudomása, maximum, ha a kicsit majd sétálni viszem.

Ja, és még egy dolog, kicsit még a kérdéshez kapcsolódik: nekem olyan többször is volt, hogy valaki azt gondolta, én vagyok a legjobb barátja, pedig én nem így éreztem. Amíg meg volt a fent említett barátnőm, azért nem, amióta őt elveszítettem, azóta pedig senkit nem engedek "barát-", de főleg "legjobb barát-" szintre. Vannak haverok, de egyik sem mély kapcsolat, ami persze nem túl jó megoldás (és másnak nem ezt tanácsolnám, ha megkérdeznének), de én így védem magam, nem sérülhetek még egyszer ekkorát.

Igen, mindig is éreztem, hogy én sokkal többre tartottam azt a barátságot, mint ő, aztán felnőttkorban elkezdődött a szétszéledés is. Ezzel csak az volt a baj igazán, hogy nekem akkor hatalmas szükségem lett volna segítségre, egy igaz barátra mert nagyon nagy bajban voltam, ő meg abban a fázisban volt, hogy magára koncentrált, új barátokra, új párkapcsolatra. Szóltam, hogy jó lenne, ha foglalkozna velem, ez nem történt meg, nekem meg megvolt a tanulópénz, nem futkostam többet olyan után aki le se tojt. Helyette ott volt más aki helytállt mellettem, hát eléggé felnyílt a szemem, pedig ez is több, mint 10 éves barátság volt. Attól függetlenül hatalmas pofonnak éltem meg, hónapokig vártam, hogy majd keres ha meghallja mi történt velem...

A vicc az, hogy halálosan megsértődött mikor visszahallotta a történteket, hogy nem hívtam a nagy bajban, már nem is köszön nekem az utcán.

Vannak más, nagyon régi barátságaim, azokat szépen ápolom, ha tudunk találkozunk, csak hát a munka, magánélet miatt alig van időnk találkozni, a többi kapcsolatom felszínes, leginkább érdek haveri viszony. Valahol jó, mert nem tudja úgy megégetni magát az ember, de nekem nem kielégítő. Én nem az a típus vagyok, akinek van 40 felszínes barátsága, hanem elég nekem 1-2, de az olyan is legyen, teljesen eltér a habitusom attól, mint ami kialakult most az életemben.