Kibéküljek a (volt) legjobb barátnőmmel, vagy jobb lenne itt befejezni?

Nagyon régóta barátok vagyunk, még az anyukáink is együtt "sétáltattak" (babakocsiban, persze) minket kisbabakorunkban.

Vidéken élünk,egymástól egy utcányira. Ő volt a legeslegjobb ember, egyet értettünk mindenben, mindig tudtunk min nevetni. Egész nyáron együtt voltunk. Tipikus legjobb barátság. Aztán bekerültünk 2 éve a gimnázium, sajnos nem egy osztályba. Ekkor nagyon megkezdett változni. Önző lett, és csak az volt a fontos ami neki jó. Mindenkit kritizált (engem is) de magát tökéletesnek látta. Egyre jobban elfajult. Egoista volt, és hiába figyelmeztettem hogy így nem marad senki mellette, erre azt válaszolta, hogy nem baj. Egyszer arról beszéltem neki, hogy szerintem tesóm szebb mint én, erre azt válaszolta, hogy "én is sokkal szebb vagyok mint te". Nem fájt volna ha nem ő mondja, másrészről egyáltalán nem szebb. Aztán nemrég volt egy olyan beszólása, hogy "én nem irigyelek a te kinézetedből semmit". 2 évig ilyeneket mondott és az önbizalmamat teljesen tönkre tette. Eddig azt hittem, hogy átlagos vagyok (sosem gondoltam magam szépnek), de egyre jobban éreztem magam csúnyának.

Attól függően, hogy milyen kedve van, úgy beszélt velem. Folyton egy idiótának éreztem magam, mert kioktatott úgy mint egy óvodást aki már az őrületbe kergette. Sokszor hallottam, hogy olyat mond mögöttem, hogy "idióta" vagy "hülye" esetleg "fogyatékos" és mikor rákérdeztem hogy 'tessék?' akkor csak legyintett. Mikor beszélgettünk akár élőben, akár facebookon, mindig csak arról kellett beszélni ami őt érdekli, ha felhoztam valamit ami engem érdekelt akkor egyszerűen elterelte a szót. Kb. a suli utolsó előtti hetében szünetben átmentem hozzájuk szünetbe a termükbe, és kedvesen próbáltam beszélgetni vele, hogy hány órája lesz, ő erre mondta hogy 4 mert nem megy tesire. Erre azt mondtam, hogy szerintem nem kéne ellógnia mert a tanárnő beírja. Erre letámadott és ordítozott velem, hogy őt eddig soha nem írta be, ne mondjak ilyeneket. Itt pattant el a cérna és azt mondtam neki : Rá van írva a homlokomra, hogy kutya? Csak mert úgy beszélsz velem mint egy kutyával.

Ő erre csak mosolygott, én pedig felálltam és kisétáltam a teremből. Azóta nem beszélünk.

Vannak más barátaim is, de ők máshol laknak, bent a városban vagy más faluban. Persze velük is találkozok de nem napi szinten mint vele. Tudom, hogy gyerekes ez az egész, de nem tudom mit tegyek. Egyre többet jut eszembe az hogy milyen jó emlékeink vannak együtt, és mennyit szórakoztunk. Őszintén szólva azt vártam, hogy majd ő bocsánatot kér, vagy legalább megkérdezi mi a bajom, és akkor megbeszéljük de még egy facebook üzenetet se írt nem hogy személyesen. Azon gondolkozok, hogy akkor majd én keresem és kibékülünk, de más barátaim azt mondták hogy ezzel csak magamat teszem szánalmassá.

Úgy tudom, hogy megbukott és iskolát is vált, szóval nehéz időket él meg, ezért nem szeretném azzal is terhelni, hogy egy szem barátnőjét is elveszítse.

16/L