Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Nem létezik igazi barátság?...

Nem létezik igazi barátság? Vagy velem van a baj?

Figyelt kérdés
Az utóbbi időben úgy érzem, mindenki csalódást okoz nekem. Én mindig szívem-lelkem beleadtam a barátságaimba, de úgy érzem, ezt nem kapom vissza. Folyton azzal szembesülök, hogy azoknak, akiket a barátaimnak hittem, egyáltalán nem vagyok fontos, és elég, ha egy kicsit rosszabbra fordulnak a dolgok, vagy adódik egy olyan helyzet, mikor valamit be kéne áldozni értem, vagy ki kellene állni mellettem, máris otthagynak a fenébe. Ráadásul még csak arra sem képesek, hogy őszinték legyenek velem szemben, pedig tisztában vannak vele, hogy sok mindent megbocsájtok, de a hazugságot, azt utálom. Az utóbbi időben éppen ezért a baráti köröm jó részét le is építettem. Lassan már kezdem azt hinni, hogy velem van a gond, és én vagyok a tüskés sündisznó, aki eltaszít magától mindenkit, de egyszerűen eljutottam addig a pontig, hogy már nem tudok túllépni az ilyesmin. Én sosem beszéltem ki senkit a háta mögött, és mindig mindenkihez a legjobb szándékkal és a legjobbat feltételezve közeledtem. Cserébe csak annyit szerettem volna, hogy rendesek és korrektek legyenek velem, de sokszor már azt gondolom, hogy az emberek erre képtelenek, és a barátság csak egy szó, tartalom nélkül. Tényleg én vagyok a hülye, amiért egy barátságban normalitást, hűséget és egyenességet várnék el?
2014. júl. 6. 22:00
 1/7 anonim ***** válasza:
Nem, nem veled van a baj, csak rossz embereket sikerült kifognod. Vannak még emberek, akik ugyan úgy gondolkodnak, mint te (például én), csak keresgélni kell egy kicsit figyelmesebben és kitartóbban; ha nekem sikerült, akkor neked is fog! :)
2014. júl. 6. 22:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:

szia pont ma akartam hasonlot itt megkerdezni. Ugy latszik ez egy ilyen nap. Hasonlo problemam van, a te kerdesed nekem valasz es bizonyitja, hogy nincs veled baj. Gondolom talalni fogsz olyan baratokat is, akik ertekelnek teged. Annyira erdemes figyelned, hogy lasd az elso jeleket, hogy ne tegyel tul sokkal tobbet a baratsagba, mint amit a masik is bele tud tenni. ehhez jo emberismeret kell, de az fejlesztheto pont ezekkel a tapasztalatokkal :-(

Sok sikert!

2014. júl. 6. 22:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
Nincs veled semmi baj!Nálam is ez a helyzet. Az a kevés ember aki még a barátod azok között lehet ott lesz az igazi barát is. :) Engem is elárult sok barátom és nem tudtam mivel érdemeltem ki mind ezt.aztán egy idő után már nem érdekelt.Lehet,hogy nincs több 100 barátom de az a pár aki van az megbecsül.Majd te is találni fogsz ilyeneket. :)
2014. júl. 6. 23:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:

Komolyan, szívemből szóltál..akár én is írhattam volna. Bár én hozzátenném, hogy engem rettentően dühít, hogy azok akik a csalódást okozták, és akikre annyi időt, energiát és szeretetet áldoztam, mintha nem is léteztem volna, élik tovább vidáman az életüket, vagy lepaktálnak az "ellenséggel" mind ezt előtted, mert ha nincs ló, jó a szamár is. Visszagondolva, én mindig mentem utánuk (de rájöttem, hogy egy sokad rendű tartaléknál sosem voltam több), próbáltam rendbe tenni a dolgokat. Én ezzel felhagytam, mert belefáradtam..nem is keresett többé egyik se. És ez marhára bánt. Egy barátsághoz két ember kell, és ha csak az egyik erőlködik, akkor az nem is barátság.

Én 19 éves vagyok, a baráti köröm leginkább az osztályból került ki, a sulit pár hete befejeztem, de már a ballagás is olyan volt, hogy 0 baráttal távozhattam. Nekem egy igaz barát olyan mint egy testvér, kár hogy akikkel összehoz az élet nem, így látják és hogy ez mindig utólag derül ki.


Bocsánat, a kifakadásomért, de annyira elszomorítanak a történtek, hogy 100x eltudnám mondani, azt ami bánt.

Én magamba néztem, gondolom te is, szóval biztosan állíthatom, hogy nem mi vagyunk a hibásak, csak túl ódivatú az értékrendünk. :D

2014. júl. 7. 00:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim válasza:
Hmmm... véleményem szerint nem veled van a baj.Nagyon sok ember van hasonló szituációban.A társadalom nagy része,főleg a mostani fiatalok (tisztelet a kivételnek,ami azért van egy pár)"betegek erkölcsileg". Úgy értem,az erkölcsi dolgok hiányoznak sok emberből. Az igaz barátot nem könnyű megtalálni,mert van olyan eset is,hogy több év után derül ki,hogy "hopp ez a csávó/lány mégse olyan jó barát mint hittem".Ezeket a dolgokat főleg belül érzi át az ember. Személyes véleményem szerint (kerülve a közhelyeket) ,az igaz barát egy olyan személy,aki törődik a másik féllel...legyen az nagy közös beszélgetések,viták,kibékülések stb .Azt tanácsolnám keres egy másik baráti kört.Biztos vagyok benne,ahogy az előttem szólok is,hogy van (nem is egy ember),akiben biztosan megtalálnád az igaz barátságot.Drukkolok :P
2014. júl. 7. 00:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim válasza:
Dettó. Pont ugyan ez a helyzet velem, én új suliba megyek, kiváncsi vagyok mi lesz
2014. júl. 12. 22:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim válasza:
Hány éves vagy?
2014. júl. 12. 22:49
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!