Ugye e lent leírtak alapján nem szerettem bele a legjobb barátnőmbe?

Nekem előtte nem voltak mély barátságaim így nem tudom, mi is a határ szerelem és barátság között.

3 évig nagyon mély barátságban voltunk és olyan volt nekem, mintha a nővérem lenne. 10 év van közöttünk.

Ő mindig kiadta a dolgait, napi többször, sírt is nekem, minden apró részletekig tudtam az életét és fordítva is igaz volt.

Annyira szerettem, hogy egyszer az összes spórolt pénzem neki akartam adni, mert rossz volt az anyagi helyzete.

Viszont, nagyon jó érzés volt, ha megölelt vagy puszit adott. Nem szerelmileg, csak olyan volt, mintha a nővéremként tenné. Jó érzés volt mellette lenni. Jó érzés volt ha hívott és mindig alig vártam, hogy lássam és hívjam. Ha elutazott, máris hiányzott. Ezt már alapjáraton többen megszólták, de én mindig tudatában voltam, csak testvéremként szeretem.

Most viszont megharagudott rám. Rengetegszer próbáltam bocsánatot kérni, de hajthatatlan volt, sőt az utolsó alkalommal azt mondta, ez már félelmetes tőlem és nagyon szépen megkér, hagyjam békén, most már vége.

Eleinte csak feküdtem az ágyban, nem tudtam dolgozni menni... Egyszer csak szimplán gyengének éreztem magam és hevertem. Egyszer rém tört a hangos sírás és ordítottam a semmibe, hogy "Gyere vissza!". Néha meg szimpla dührohamot kaptam és dobálóztam.

Aztán erőt vettem magamon és bementem a munkahelyre, de ott 10 percenként elsírtam magam... próbáltam erős lenni, de olyan mély fájdalom volt a mellkasomban, hogy már magától jött a sírás.

Persze kollégák nagyon segítőkészek voltak és munkán kívül is jöttek és próálták elterelni a gondolataimat.

Már nem sírok, de néha még elönt a mély fájdalom és olyankor csak magamba zuhanok és merengek az elmúlt időszakon és majd beledöglök olyankor, úgy fáj.

Egyik rokonom azt mondta, hogy ilyet csak az tesz, akit a szerelme hagyott ott és több rokonom is aggódik, hogy talán beleszerettem.

Állandóan csak róla bírok beszélni, őt hozom fel témának, néha csak jókat, néha csak bosszúsakat... Ezt se tudatosan, mindig igyekszek nem róla beszélni, de nem jön össze. Azt mondják, ezt is csak a szerelmesek teszik.

Állandóan a Facebook lapját nézegetem, elmegyek a kedvenc helyeire és órákig lesem, ott van e. És összeszorul a gyomrom ha meglátom... Ha meg nem, akkor csalódott vagyok.

Nagyon sok idő eltelt a vége óta és azt mondják, már rég túl kéne lennem rajta, ha csak szimpla barátság lett volna és a fent leírtak eléggé arra tendálnak, hogy több volt mint barát.

Eléggé félek a gondolattól, hogy talán igazuk lehet, de nem tudom, hogy igazuk van e vagy nem. Én úgy érzem nem, de akkor miért viselkedek így?

Szerintetek beleszerettem?