Miért van az, hogy sehol sem találok olyanokat, akikkel szoros barátságot köthetnék?

Elsőre úgy tűnhet, hogy én is egy elkeseredett, depresszióra utaló jeleket mutató 17 éves vagyok, akinek nincsenek barátai és úgy ámblokk küzd az életben maradással, ebben a szörnyű világban. Megértem azokat - mivel én is voltam már ilyen helyzetben, éreztem már magamat így nem is egyszer -, akik kilátástalannak gondolják a létezésüket és itt kérnek tanácsokat, de én egy fokkal kevésbé "végletes" helyzetben vagyok.

Vannak barátaim, elég jól kijövök az osztálytársaimmal is, viszont egyiküket sem érzem úgy igazán... komolynak? Mármint: elbeszélgetünk, szórakoztatjuk egymást, néha el-el megyünk bulizni és hasonlók, de számomra a velük töltött idő nagyon felszínes. Egyikükkel sem tudok komolyabb, engem érdeklő témákról társalogni. Bevallom (és ez elég egoistán is hangozhat), de némileg gyerekesnek érzem őket VAGY tán én vagyok túl komoly.

Barátok mellett mostanság nagyon foglalkoztat a pasi téma is. Volt egy srác, akit nagyon megszerettem, pedig alig beszéltünk párszor, de hamar kiderült, hogy én neki egyáltalán nem kellek.

Igazából azt nem értem, hogy miért nincs a környezetemben olyan, akivel tényleg, igazán remek barátságot esetleg szerelmet ki tudnék alakítani. Megyek a suliban, az utcán, ülök a buszon és mindenhol azt látom, hogy a párok határtalan boldogságukban falják egymást, vagy semleges arccal nyomkodják a telefonjaikat/beszélgetnek értelmetlen dolgokról. Egy sincs, akihez megérné odamenni és esetleg beszélgetésbe elegyedni.

Ti is éreztetek már így? Hogyan lehet ezzel "megbirkózni"?