Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Egyik barátnőm rám van szállva...

Egyik barátnőm rám van szállva, mit tegyek?

Figyelt kérdés

Egy településen lakunk, viszont ősztől én egyetemista leszek egy másik városban, ő pedig OKJ-ra tervez járni. Gimiben nem voltunk osztálytársak, viszont néha-néha beszélgettünk, de legtöbbször akkor keresett, ha meg kellett csinálnom a leckéjét, vagy valami másban segíteni neki, vagy csak lelki szemetesládának nézett, az pedig nem igazán érdekelte, hogy velem mivan.

Egyszer csak kitalálta, hogy majd lakjunk együtt, hogy milyen jó lesz majd, délutánonként eljárkálnánk együtt, bulizni, stb.. Nekem ilyenekre semmi időm nem lesz az egyetemi szak mellett, örülni fogok, ha a boltba lesz időm elmenni, meg amúgy sem szeretek csak úgy csavarogni. Anno rávágtam, hogy jólvan, nyárig meglátjuk. Itt van a nyár, és már rám van akaszkodva, hogy lassan nézni kéne albérletet.. Ezelőtt eszébe se nagyon jutottam, most viszont már szinte az agyamra megy, mert állandóan a pasijáról beszél, közben meg sem kérdezi, hogy én hogy vagyok. Amúgy nekem már megvan a lakásom (egyedül én fogok ott lakni), de ő ezt még nem tudja. Én vagyok a bunkó, hogy már a szüleim intéztek nekem lakást anélkül, hogy mondtam volna annak a csajnak?


2015. júl. 9. 14:48
 1/3 anonim ***** válasza:

Nemrég olvastam egy mondást hogy barátnak ne tégy ingyen, szívességből semmit, mert rád fog szállni és élősködni fog rajtad, követelni fogja a többi szívességet is. Ezek szerint ez egy példa rá? Vagyis ahogy írtad, megcsináltad a leckéjét, stb. Ezért jöhet a többi szívesség tőled?

Tapasztaltam már én is hasonlót, de mikor betelt a pohár akkor megmondtam neki amit kellett.

2015. júl. 9. 14:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 A kérdező kommentje:
Megmondanám neki, hogy ez így nem okés, hogy kihasznál, de aztán megsajnálom, meg nincs szívem megmondani neki, mert aztán össze fogunk veszni, és nem veszekedtem még senkivel sem. De ezt kénytelen leszek közölni vele, csak még nem tudom hogyan.
2015. júl. 9. 15:44
 3/3 anonim ***** válasza:

Meg tudlak érteni.

Mond el neki, hogy sajnálod, de ez a terve le van fújva, mert már találtál egyszemélyes lakást. Az őszinteség sosem árt. Minél jobban hagyod hogy beleélje magát, annál rosszabb lesz neki megtudni az igazságot.

2015. júl. 10. 19:34
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!