Miért ítélkeznek az emberek?

Én alapvetően, bizonyos, egészséges határokig egész toleráns vagyok. Felőlem tök mindegy, hogy valaki katolikus, református, muzulmán, húsevő, vegetáriánus, kőműves, artista, akadémikus vagy bolti eladó.

Én elhatároztam, hogy el szeretnék valamit érni az életben. Kitűztem magamnak egy célt és nagyon sok áldozatot is hozok érte. Gyakorlatilag ez a cél lett az életem, nincs olyan nap, hogy ne tennék érte legalább valamit. Magamtól, önerőből akarom elérni, minden protekció, hátszél és extra kapcsolat nélkül. Nem karriert akarok, hanem csak azt csinálni, amit szeretek. Nem a cím és a beosztás motivál, hanem a megismerés, a tudás... Külön pech. hogy ebben az adott területen igazából mindenki mások által próbál érvényesülni. Mindenesetre én a saját utamat akarom járni, még akkor is, ha beleszakadok. Azt mondják, jó képességeim vannak, és minden adott ahhoz, hogy egy nap megvalósítsam az álmom. Éppen ezért elhatároztam, hogy ezért elszeparálom a magánéletemet és a "szakmát", és amennyire lehet, megpróbálom külön kezelni őket.

6 éve barátommal lakom, a szüleimmel többnyire jó kapcsolatban vagyok, sportolok, járok szórakozni stb, viszont a szakmát és a magánéletet külön kezelem.

Ennek ellenére a napokban az egyik ismerősöm azt vetette a szememre, hogy minden a szakmámról szól, és hogy hónapokig még a barátom nevét sem tudta, és nem érti, hogy miért nem "vegyítem" a két területet. Szerinte ez így nem egészséges.

Én nem tudom, lehet neki van igaza, de én valahogy úgy látom, hogy a barátom az én ismerőseim közt nem érzi jól magát, számomra meg az ő világa idegen. Ennek ellenére szeretjük egymást, vannak közös programjaink, és bár nem lógunk egymás nyakán, többnyire normális kapcsolatban élünk.

Nem tudom, tényleg valamit rosszul csinálok?