Hogy szoktassam le magam a társalgásról?

1) Köszönöm. Nem gondolkodtam el, nem vágyok rá, és nem is lenne hozzá idegzetem. Télen lettem 18, de ezt a 18 évet úgy töltöttem, hogy ott segítettem, ahol tudtam. De sosem kaptam vissza, sosem volt velem jófej senki, sosem volt egy barátom sem, aki odajött volna hogy megkérdezze, mi bajom. Belfáradtam, a családomat szükség esetén segítem, a többiek meg oldják meg a problémájukat ahogy akarják. Elég magamnak a saját kirohanásaimat elbírni sokszor, nem hiányzik mások problémája. Főleg hogy utána meg tiszta depresszió leszek, akit meg kihúzok belőle utána éli világát, vidáman.

Egyébként DSLR géppel fotózok, meg bélyegeket gyűjtök. Nem LSD-t, hanem postait.

2) Tartom az említett véleményt. A barátaimmal (akik elballagtak) nem vettünk semmit félvállról. Szinte az összes évfolyamtársamról azt vontam le az évek alatt, hogy ha probléma van, szarik az egészre, tele vannak idióta szokásokkal, röhögnek mindenen mint valami retardáltak. A nagyrészük még nem is töltötte be a 18-at, de már cigizik, bulizni jár, ahelyett hogy otthon ülne, és Rejtőt olvasna esténként, akkor lenne tökéletes a világ.

3) A mondandódban valahogy ráismertem egy jóbarátomra. Ő ilyen mindig, bár vele évente 3x futok össze, de akkor ledarálja nekem 40 percben a pár hónap alatt történt dolgokat. Sajnos kevés barátom lakik közel hozzám, a nagy többségük a Dunántúlon, vagy többszáz km-re lakik tőlem.