Ha megtudnád, hogy halálos beteg vagy, elmondanád a legjobb barátaidnak?

Túl őszinte vagyok, nem tudnám megállni... Amúgyis feltűnne nekik, hogy pocsék a hangulatom nonstop.

Kivéve, ha átmennék remetébe és senkivel sem állnék szóba. Akkor nem mondanám el.

Volt egy basalioma nevű bőrrákom ami növekedett. Senkinek sem mondtam el mert a jelenlegi ismereteik miatt úgysem segítettek volna hasznos infóval. Az internet mentett meg. Néhány éjszaka szinte belebújtam és informálódtam a rákról, azt is hogy mások hogyan gyógyultak ki belőle. A recept egyszerű volt, amit magam is sejtettem előre. Érezd jól magad, életed minden perce piros betűs ünnep legyen, légy nyugodt, rázz le minden igát és terhet magadról. Meg néhány apróság mint erős immunrendszer, elegendő alvás, stb. Egy cseppnyi kétségem sem volt hogy meg fog gyógyulni, így igen és így is lett. Ekkor már volt akinek elmondtam, de inkább titkolom.

Ha a rosszabbodásra készültem volna fel akkor szinte bevonzottam volna azt. Fura de erősnek és magabiztosnak érzem magam azóta. Tudom hogy bármit meg tudok oldani ha az eszem használom. És azóta páros lábbal rúgom ki életemből még az olyan ismerősöket is akik lelkileg gyötörnének és lehangolnának. Ahogy mindent ami lelkileg megkeserítené életem. Akkor is ha szabályt szegek ez által.

5. voltam s rájöttem, hogy elfelejtettem, mennyire antihipochonder vagyok... Akkor még egyszer.

Nem mondanám el, csak miután kigyógyultam belőle. Nincs az az isten, hogy neked halálos betegségem legyen, meggyógyulok a gyógyíthatatlanokból is, ha valamiben, ebben extrém motivációm van. Szeretek élni. 130 év is kevés, de mivel csak az a reális, maradok annál a tervnél, persze egészségben.

Ha véletlenül mégsem jönne össze, akkor a legeslegvégén lépne életbe az, amit korábban írtam. Addig még titokban tudnám tartani, mivel utálnám, ha a hitetlenek nem bíznának a tuti gyógyulásomban. Én bíznék. Anélkül főleg nem lenne esélyem...