Miért kell mindig csalódnom az emberekben?

Sziasztok!

Hosszú lesz amit le szeretnék írni, de léccives olvassátok el, és kérek normális válaszokat. Köszönöm!

Az utóbbi időkben nem úgy alakulnak a dolgaim ahogy én szeretném. Csalódtam egy lányban, akivel irogattam, jo volt minden és egyszer minden összedölt. Nem fogom leírni miért, leírom a fontosat. Szóval csalódtam ebben a lányban, aztán jöttek a többiek és azokban is csalódtam mert hazudott és nem tudtam benne bízni. Nincs szerencsém normális lányra akivel komoly, hosszútávú kapcsolatom lenne, és idővel családot alapítani. Volt szerencsém cigány lányokra de a szüleim azt megakadályozták, mert hogy cigány. Szerintem itt rontottam én el, hogy hagytam hogy beleszóljanak az életembe, de mind1 most van nekik párkapcsolatjaik. Most már sza*hatom. Voltak kapcsolatjaim, amik nem tartottak hosszú ideig, pár hónapot, vagy hetet tartottak. Az volt a baj, mert csendes gyerek voltam, nem tudtam miről bezsélni a lánnyal. Aztán az volt a gond is, hogy túlságosan jó gyerek vagyok, jó kivagyok nevelve. Akkor változtattam magamon. Elkezdtem lenni rádió, annyit beszélek néha, hogy a szájam be nem fogja, természetesen vannak pillanatok amikor csendben vagyok, mert egyszer jó a kedvem egyszer kedvetlen vagyok.

Ilyen vagyok: A szüleim arra tanítanak, hogy jó ember legyek, szeressem a munkát, jót csináljak az embereknek, segítőkész legyek. Olyan ember vagyok amilyenek ők hozzám. Kedves is vagyok, még arogáns is, ez attól függ, hogyan viselkedik velem a másik fele. Próbálok segíteni embereken, jót csinálni a másiknak, de sajnos az utóbbi időkben csak kihasználnak.

AHOGY MÁR FELTETTEM MÁR REGALABB 3x EZT A KÉRDÉST, bocsánat, de nem értettétek meg, mert nem írtam eleget magamról, hogy milyen ember is vagyok valójában.

VAN egy MANKÓS osztálytársam, aki elején jó volt vele a kapcsolat, barátokoztunk, viccelődtünk, egy szóval tudtam kinek elmondani a bajaim, problémáim, és ő tudott adni tanácsot. Keresztény vagyok, és káromkodok igen, melyik keresztény nem. Ez a MANKÓS osztálytársam is keresztény kezdett lenni. Elkezdett járni templomba, tanításokra. Egy napon azt mondta nekem, hogy VÉGE a barátkozásunknak. Azért, mert hogy káromkodok, és hogy ő olyan barátot nem akar. Aztán iskola után letérdelt, és azt mondta hogy bocsássak meg neki, hogy legyünk újra barátok. 2x ugyanezt csinálta, hogy nem akar velem barátkozni, mert hogy nem akarok ilyen barátot. Aztán megint bocsánatot kért tőlem, de akkor felhívt a mobilon, hogy bocsáss meg, legyünk újra barátok. Oké megbocsájtottam neki. Most 3x azt mondta, hogy akar lenni magában, hogy nem akar lenni senkivel, senkivel sem beszélni se semmi. Hogy akar lenni önmaga, hogy mindig volt inkább emberektől távol. De bezzeg az osztálytársommal beszélget, és ez tud engem felcseszni. ADTAM NEKI MINDENT AMIRE SZUKSEGE VOLT, ENNI, INNI, TOLLAT KÖLCSÖNÖZTEM NEKI, HODTAM ŐT HAZA AUTÓN, és ez a köszönet, csak kihasználnak az emberek. Magam maradtam, nincs kire rátamaszkodnom, kinek elmondani a bajaim, problémáim.

Mit tanácsoltok mit csináljak? Remélem most jobban megértettétek mint múltkor. Hol csinálok hibát? Miben valtoztassak? Hogyan legyek boldog végre valamilyen normális lánnyal? Hogyan szerezzek magamnak barátokat? Hogyan tudjak megbízni másokban?

Nagyon szépen köszönöm, hogy elolvastátok ezt a hosszú üzenetet. Kérek normális válaszokat, tippeket, tanácsokat. És léccives ne bántsatok azzal, hogy fogyatékos vagyok, mert nem vagyok az.

Köszönöm szépen.