Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Szándékosan rosszat tettem...

Szándékosan rosszat tettem egy egykori barátomnak. Szégyellnem kellene vagy helyrehozni?

Figyelt kérdés

Volt egy barátom akivel középsuliban ismerkedtem meg.Én magamba zuhant, tartózkodó srác voltam, kicsit depis, keseredett. De Ő is szerény csak mégis rámenősebb, világi vidám, és kitartóan közeledett felém. Szokatlan barátságot kötöttünk, de minél közelebb kerültünk annál inkább elromlott a kapcsolatunk. Mert szépen lassan irigyelni kezdtem, féltékeny lenni, és rögtön megutáltam. Gyűlöltem nézni, ahogy egyre rámenősebb, és segítőkészebb, és népszerűbb az évfolyamon és úgy unblock a suliban. Ezért megszakítottam a kapcsolatot vele, az érettségi után egyszerű volt, és a táv miatt.


Most nem olyan régen találkoztunk újra. És azzal jött, hogy békülni akar. És együtt járt egy iszonyatosan szép, és szexi nővel. Én viszont még mindig nem felejtettem el, azt hogy nem bírom elviselni. Egyértelmű volt, hogy mellette a lány egy kis komolyságra és érzékiségre vágyik. Gondolkodás nélkül kihasználtam ezt, és elcsábítottam tőle. És a lány be is adta a derekát, még ha hosszú időbe is telt, végül tényleg szexeltünk. Velem töltött egy estét. Másnap dobtam őt.


Aztán el akartam mondani neki, hogy a barátnője már engem szeret, de megelőzött a lány, természetesen szakítottak is. Állítólag ezt szégyellnem kéne, a csaj szerint is. De én egyáltalán nem érzem így, sőt, örülök, hogy megmutathattam végre neki, a ,,barátnak" hogy mit jelent Ő nekem...


Velem van a baj?



2018. júl. 11. 19:17
 1/9 anonim ***** válasza:
90%
Ha ez véletlen igaz lenne, akkor egy lelketlen gyökér vagy.
2018. júl. 11. 19:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
79%

Nem a "barátoddal" (milyen jogon nevezed is őt a barátodnak, miután ezt szemrebbenés nélkül megtetted vele?) b..sztál ki, hanem a csajjal. Ha könnyűvérű, akkor jelen esetben csak jól járt a barátod, hogy azelőtt szabadult meg tőle, hogy komolyabbra fordultak volna a dolgok.


Részedről ez egy gerinctelen húzás volt a csaj felé, hogy kidobtad. Ezt meg persze részben meg is érdemelte, ha mindenféle előzetes ismeret nélkül két mondat után az ágyadban köt ki.


Jelen helyzetben a csaj vesztette el a "barátodat", te pedig a becsületedet / emberségedet. Pontosan a "barátod" az egyetlen a szituációban, aki nem vesztett semmit. Mert egy ilyen könnyen kapható csaj nem veszteség, hiszen ez két emberen múlt. Ha le tudtál vele feküdni, akkor nagy valószínűséggel másnak sem mondott volna nemet.


A "barátod" semmivel nem lett kevesebb veled és a csajjal ellentétben. Akkor számold csak újra, hogy ki mit vesztett ezzel...

2018. júl. 11. 19:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 A kérdező kommentje:

2-es: először is pont az volt a célom, hogy azt érezze, hogy egy riherongyot szeretett, kettő - nem két mondatba telt mint írtam hosszú hetek munkája, persze időlegesen.


Akárhogy számolok akármit nekem kétszeresen is jó volt..

2018. júl. 11. 19:34
 4/9 anonim ***** válasza:
100%

#2 vagyok


Hát, akkor új dolgot kell elárulnom: értelmes ember nem ilyen módon hívja fel a másik figyelmét arra, hogy nem megfelelő társat választott.


Látom, a "csajok felszedése", meg a barátokkal való kib..szás terén már van jártasságod, a szavak mögöttes tartalmának / átvitt értelmének való megértését viszont még fejlesztened kell. :(


Örülök, ha neked megérte. Elég szegényes értékrendre, és erkölcsre utal.

2018. júl. 11. 19:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
91%
Itt egyetlen nyertes van, az akit gyülölsz. Téged szépen felemészt ez az érzés, és már csak egy gyülöletgomboc vagy őt meg szeretik, és éli az életét olyan emberek nélkül akik őt csak lehúzták, és árulói voltak.
2018. júl. 11. 19:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 A kérdező kommentje:
4-es: azért hívtam fel ezzel a figyelmét erre (talán nem is igaz, de nem izgat), hogy letöröljem azt az önelégült mosolyt az arcáról. És lám sikerült. A csajok felszedése mint látod pedig egész jól megy mióta kicsit összeszedtem magam.
2018. júl. 11. 20:06
 7/9 anonim ***** válasza:
0%

Teljes mértékben megértelek és átérzem, amit a barátod iránt érzel, hogy irigy vagy rá és nem bírod elviselni. Magam se bírom, hogy ki vagyok rekesztve, mások pedig boldogok.


(Tudom, most jön az, hogy ahhoz nekem is tennem kéne, meg stbstb. Teszni teszek, csak valamit nem jól de most nem ez a lényeg)


Amit viszont a csajjal tettél az undorító, gerinctelen és alávaló. Az lett volna a fair ha a szex után már járni kezdtek és mindent megteszel, hogy boldog legyen. Levetkőzött neked, lefeküdt veled, ez egy íratlan szerződés arra, hogy onnantól felelősséget vállalsz érte és nem pedig kihasználod, ahogy tetted. Egy igazi férfi egy lánnyal ilyet nem tesz soha.


A barátod nyilván megérdemel(het)te, hogy visszavágtál (feltéve ha folyton bántott - de akkor miért voltatok barátok?), de a lány nem.

2018. júl. 12. 08:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 A kérdező kommentje:

Ő igazán nem bántott sosem. Akarattal. Nekem elég volt az, hogy arra voltam ítélve, hogy az ő gyerekes vidámságát és tehetségét bámuljam minden áldott nap..


Ami a csajt illeti egyenlőre egyáltalán nem izgat. Egybként meg már nem kislány, tudja mi az az egyszeri légyott. Ha pedig elhitte, hogy ez már szerelem tanul belőle. De még meglátjuk, nekem azért nagyon jó volt!

2018. júl. 12. 09:19
 9/9 anonim ***** válasza:
78%
Gyökérként viselkedtél,igen, szégyellned kéne magad. Szerintem keress fel egy pszichiátert, mert ez elég szociopataság, amit tudna kezelni.
2018. júl. 14. 16:41
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!