Ti elmennétek a helyemben?

Köszönöm előre annak aki végigolvassa és hasznos tanáccsal tud szolgálni a kérdéssel kapcsolatban.

Kicsit hosszú lesz.

Másfél hónapja elhunyt egy nagyon jó barátom.

Fiatal volt. Szülei, nagyszülei is élnek még.

Az elhunyttal rajtam kívül még 2 ember nagyon jóban volt. Igazából ők voltak a legjobb barátai, de én is nagyon szerettem őt.

Tehát négyen voltunk összesen, "A" 15 éve ismerte, "B" 13 éve, én pedig 10 éve.

Amikor megtudtuk a hírt, az anyukája először A-t értesítette, akivel épp akkor egy helyen tartózkodtam, tehát én is megtudtam.

A után B is értesítést kapott, szintén anyukától.

Én semmit, de nekem nincs is meg anyuka száma, csak facen vagyunk ismerősök.

Jó, nem is vártam el. Szörnyű dolog, A és B meg is beszélte egymással, hogyha egyikük beszél anyukával elmondja a másiknak. Nem zargatjuk feleslegesen.

Szintén A-val voltam aznap, mikor beszélt telefonon és felajánlotta, hogy amíg nincsenek otthon (Pestre kellett felutazniuk), addig ő és B (engem nem említett) nagyon szívesen segítenek amiben tudnak.

Ez egy kicsit bántott, mert A és B is tudja jól, hogy én is ugyanúgy barátja voltam a családnak is, de csak magukat ajánlották be segítségnek.

Facen nem akartam a szülőkre írni ezügyben mert tudtam hogy most rohadtul nem érnek rá üzeneteket olvasni és csetelni, másrész én sem akartam zargatni őket. Ilyenkor minden mobilcsippanás egy aggodalommal teli pillanat is lehet akár.

Szóval A-nak szóvá tettem, hogy legközelebb ha beszél a családdal, adja át az anyukájának, hogy én is ráérek, ha csak a kutyát meg kéne sétáltatni, vagy kitakarítani náluk, füvet nyírni vagy bármi, azt szívesen elintézem.

Sőt, főzök is valamit nekik, ha hazaérnek, nem kell azzal sem foglalkozniuk most.

De a következő telefonbeszélgetésnél szintén nem került erre sor. Csak A és B ment el a kutyájukat etetni, sétáltatni, füvet nyírni, leveleket bevinni...

Én semmi szerepet nem kaptam és most úgy érzem, hogy a szülők azt gondolják, nekem a gyerekük nem is számított. Hogy most leszarom őt is és őket is mert még csak fel sem ajánlom a segítségem.

A kérdés pedig most kezdődik, mert A-t megkérte az anyuka, hogy holnap délelőtt be tudnának-e ugrani kicsit beszélgetni vele.

A természetesen igent mondott, B is napot cserélt a munkahelyén, én pedig nem tudom mi legyen.

Nagyon szeretnék elmenni, mert rég találkoztam a szülőkkel és szeretném ha úgy éreznék, én is ott vagyok nekik támasznak.

Emellett nem szeretnék, mert csak hívatlan vendégnek érezném magam közben magam, sőt lehet hogy olyan szomorú leszek a barátunk házánál, hogy szóhoz sem fogok jutni. 2 hónapja jártam náluk utoljára és furcsa látvány lesz a bezárt szobája előtt lenni vagy a fekete keretes fényképét nézni az előszobaasztalon.

Nem tudom, hogy amikor A-nak azt mondta "gyertek le hozzánk" azt A és B-re értette, akikkel elejétől a végéig kapcsolatban volt telefonon, vagy rám is, elvégre én is mindig velük lógtam és 4-en voltunk a bandában.

Nagyon szomorú vagyok, de döntenem kell, elmegyek-e holnap. Nem vagyok biztos, hogy jó ötlet-e ha igen, de az sem ha nem.