Létezik olyan lány aki inkább fiúnak született volna?

Ha 10 éve kérdezed, azt mondtam volna, hogy én ilyen vagyok, mert egész egyszerűen gyűlöltem lány lenni.

Azóta elég radikálisan atertekeltem magamban a helyzetemet, és rajottem, hogy minden indok amiért irigyeltem a fiúkat és férfiakat, a külvilágból jön. Hiszen minden lányokkal azonosított hobbi ostobaságnak van beallitva, a femininebb érdeklődési kör masodrangunak van kikialtva, az, amiben általában a lányok és nők jobbak nincs elismerve, csak az, amiben a férfiak jobbak. Ezen kívül kb mindenhol a férfi test van alapnak beallitva, az az "emberi test" a női test meg vak női test. Meg persze nekünk nem adatott meg a luxus, hogy szemelyekkent tekintenek ránk, szóval ha egy nő rossz valamiből, akkor onnantól az emberek leirjak magukban, hogy az egész női nem rossz azon a területen, míg a férfiak elkovethetnek hibákat úgy, hogy nem vetítenek rossz fényt az egész nemukre.

Azt, hogy ilyen a világ, és ebben kellett felnonom, így természetes is volt számomra fiatalon úgy dolgoztam fel, hogy kicseszesnek éreztem, hogy a "vesztes csapatba" születtem, és úgy éreztem, hogy márpedig én nem is vagyok igazán lány, hiszen nem éreztem magam selejtnek.

Sztem ezen a lányok jelentős része atesik (mindenki ismeri azokat a lányokat, akik vehemensen és látványosan gyulolnek mindent, ami egy kicsit is feminin, meg csak fiúkkal hajlandóak barátkozni) Vannak, akiknek sikerül rajonni, hogy az egész életüket mások véleményére építik, márpedig hülyeség ezzel foglalkozni, de vannak, akik egy életre leragadnak azon a szinten, hogy "a nők" hülyék, és csak ők az egyedüli kivételek.

Tudom, hogy nem feltétlenül erre irányult a kérdés, de ha egyszer igaz volt rám, hát igaz volt rám ¯\_(ツ)_/¯

Mindegy, mostmar szeretem magamat, és egy porcikamat sem változtatnám meg semmi pénzért.

Érdekes különben. Én nem irigylek igazán semmit a férfiaktól, nem azért lennék inkább az. Vagyis de, egy dolgot nagyon: a számomra ideális barátságot eddig még csak férfiak közt láttam, nők között nem. Azt a fajta bajtársias-testvéries összetartást, na azt egy kicsit irigylem. Helyesebben: részese szeretnék lenni. De nőként nehéz, mert ha velem barátkozni kezdenek akkor azt azért teszik, mert meg akarnak fektetni. Ha én kezdek barátkozni, akkor meg félreértik. Nem születtem elég rondának sajnos.

Inkább azt mondanám: nem irigylem őket, egyszerűen csak közülük való szeretnék lenni. Minden előnyével és hátrányával együtt. A személyiségemhez jobban illene.

Megszokni megszoktam már, hogy nő vagyok, szóval sokat enyhült ez az érzés. De sose voltam úgy igazán Nő. Inkább csak ilyen... félúton a kettő közt. Egy kicsit ez, egy kicsit az. És egyik se.

Legalább azt ki tudom mindenhol harcolni magamnak, hogy ne bánjanak velem különlegesen csak a nemem miatt. Nem érzem úgy, hogy jogosult lennék bármire is mert az van a lábam közt, ami. És ez most nem csak ilyen beböfögött hülyeség részemről, tényleg utálom a kivételezést. Nagyon. Bármilyen formában. És szeretek mindenért megküzdeni.

Nem vagyok én sem transznemű vagy tomboy vagy mit tudom én. Ezek a hangzatos elnevezések hidegen hagynak. Én is csak egy hülye vagyok a sok közül.

2-es voltam.

Tudnám még napestig mondani a magamét, de szerintem már így is unalmas vagyok.

Más nőket egész nyugodtan, ha annyira szeretnék. Engem viszont NE. Kizárólag a személyemet értékeljék és ne a nemem. Én is így teszek másokkal. És csak azt várom el, amit magam is nyújtok. Ez ennyire egyszerű.

Egyébként ez a másik, ami miatt inkább lennék férfi. Gyűlölöm ezt a hülye mentalitást a férfiak részéről, hogy csak azért mert nő, máris ájuldoznak tőle. Miért is?