Kezdőoldal » Emberek » Egyéb kérdések » Volt ma egy nagyon durva...

Volt ma egy nagyon durva dolog a suliban. Ti mit tennétek, ha a szülei, ha az igazgató, és ha a legjobb barátnője lennétek?

Figyelt kérdés

Szóval egy csaj nevezzük Hannának, hazament tanítás után a bff-ével hozzájuk /a másik csajt Petrának hívjuk, hogy meg lehessen különböztetni/ azaz Petrával. Ott egyszer csak kitalálta, hogy iszik a pálinkából. Petra ezt próbálta megakadályozni, de nem sikerült, ivott belőle Hanna.

Visszamentek a suliba, ahol Hanna gyorsan ment el az összes tanár mellett, de az egyik tanár megérezte rajta a pálinkaszagot. Ez a tanár hívott egy másik tanárt is, de addig Hanna megkereste Petrát és felpofozta, megverte. Petrának az a szerencséje volt, hogy voltak ott barátai, akik megvédték, különben neki ment volna Hanna.

(Hanna be volt rúgva!!!egyébként 13/14 éves, és elvileg nem szűz!!!!)

Hannát behívták az igazgatóiba, amíg nekünk angolunk volt, ahova mind a ketten járnak. Petra annyira rosszul érezte magát, hogy a tanár sem tudta vigasztalni.

Angolra bejött az egyik tanár, hogy elvigye Petrát, és meghallgassa őt is, de annyira félt Hannától Petra, hogy őt nem az igazgatóiba vitték, hanem csak a tanáriba (nálunk 2 nagyon távoli helyen van a tanári és az igazgatói).

Tovább nem tudom, hogy mi történt, de az biztos, hogy nem jött ki ebből jól Hanna.


Szóval, nagyon köszönöm, aki eddig elolvasta, de most jönnek a kérdésrészletezések!



Lennétek ezután barátok Hannával (akár oszt.társa, akár bff-e voltál)?


Mit csinálnátok az igazgató helyében?


Mit tennétek a szülők helyében?


A válaszokat előre kösziii!



2019. szept. 23. 22:07
1 2 3
 11/28 anonim ***** válasza:
89%

Lényeges lenne az is, miféle iskola ez? Kisegítő? Mert akkor az egész érthető...

Nos, a Hanna talán nem ma kezdte az ivást, ha annyit le bírt önteni a torkán, hogy 20 méteres körzetben árasztotta a kocsmaszagot.

Az igazgató helyében ráparancsolnék a szülőre, hogy neveljék a lányukat vagy vigyék kezelésre.

A szülők helyében elkezdenék végre foglalkozni a gyerekkel.

Barátként nem kéne inkább.

2019. szept. 25. 19:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/28 A kérdező kommentje:

Ez egy katolikus iskola, ami nem kisegítő és általános suli.


Még további részletek is kiderültek: Hanna megkínált további osztálytársait is a pálinkával az iskola előtt egy 50 méterrel. Van aki kért és kiköpte, van aki kért és lenyelte, van aki kért és annyira ízlett neki, hogy kért még és van aki nem kért.

2019. szept. 25. 20:13
 13/28 anonim ***** válasza:
77%

"Ez egy katolikus iskola"

Na így teljesen világos.

2019. szept. 25. 20:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/28 anonim ***** válasza:
57%

Katolikus iskola!?😲

Valaki írta, hogy az emberiség megérett a pusztulásra, ha még több ilyen gyerek lesz a világon, maximálisan egyetértek vele. Főleg, hogy a hívők sem tudnak már viselkedni.

2019. szept. 26. 18:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/28 A kérdező kommentje:
Még várom a válaszokat!
2019. szept. 28. 08:11
 16/28 anonim ***** válasza:

Nahât mik történnek. Hanna kamaszodik, normâlis ha áll a bál körülötte. Még hívõknél is. Vannak akik nem bírnak magukkal tizenévesen, én is ilyen voltam.

Hanna fiú lenne sokkal bajosabb napjai lennének a szülõknek.

Amúgy le merem fogadni Hannát pár év múlva mentõ viszi detoxba egy rocker helyrõl két korsó sör vagy vbk után láttam ilyet sokszor. Mindegyiknek sznob szülei apuci kicsi lánya neveltetésébõl és az erkölcsi fensöbbrendű tudatból próbált kiszabadulni.

Majd kinövi csak teherbe ne essen, meg drogokat ne akadjon ez a lényeg.

2019. okt. 3. 00:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/28 anonim ***** válasza:
Drogokra
2019. okt. 3. 00:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/28 anonim ***** válasza:

Ha a szülője lennék:szobafogság,zsebpénzmegvonás.

Ha az igazgató lennék: figyelmeztető adnék.

Ha a barátja lennék:elbeszélgetnék vele,hogy miért esett nekem.

2019. okt. 10. 19:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/28 anonim ***** válasza:
45%
Vajon miért a katolikus iskolákban történik a legtöbb ilyen?
2019. okt. 10. 19:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/28 A kérdező kommentje:

Új fejlemények: osztálytársainak is adott, volt aki elfogadta,aztán kiköpte, volt aki kért még többet és többet, de volt olyan is, aki nem kért belőle.

Akik ittak azok osztályfőnöki intőt vagyigazgatói figyelmeztetőt kaptak.

Hanna igazgatói intőt kapott.

2019. okt. 10. 20:02
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!