Kezdőoldal » Emberek » Egyéb kérdések » Volt ma egy nagyon durva...

Volt ma egy nagyon durva dolog a suliban. Ti mit tennétek, ha a szülei, ha az igazgató, és ha a legjobb barátnője lennétek?

Figyelt kérdés

Szóval egy csaj nevezzük Hannának, hazament tanítás után a bff-ével hozzájuk /a másik csajt Petrának hívjuk, hogy meg lehessen különböztetni/ azaz Petrával. Ott egyszer csak kitalálta, hogy iszik a pálinkából. Petra ezt próbálta megakadályozni, de nem sikerült, ivott belőle Hanna.

Visszamentek a suliba, ahol Hanna gyorsan ment el az összes tanár mellett, de az egyik tanár megérezte rajta a pálinkaszagot. Ez a tanár hívott egy másik tanárt is, de addig Hanna megkereste Petrát és felpofozta, megverte. Petrának az a szerencséje volt, hogy voltak ott barátai, akik megvédték, különben neki ment volna Hanna.

(Hanna be volt rúgva!!!egyébként 13/14 éves, és elvileg nem szűz!!!!)

Hannát behívták az igazgatóiba, amíg nekünk angolunk volt, ahova mind a ketten járnak. Petra annyira rosszul érezte magát, hogy a tanár sem tudta vigasztalni.

Angolra bejött az egyik tanár, hogy elvigye Petrát, és meghallgassa őt is, de annyira félt Hannától Petra, hogy őt nem az igazgatóiba vitték, hanem csak a tanáriba (nálunk 2 nagyon távoli helyen van a tanári és az igazgatói).

Tovább nem tudom, hogy mi történt, de az biztos, hogy nem jött ki ebből jól Hanna.


Szóval, nagyon köszönöm, aki eddig elolvasta, de most jönnek a kérdésrészletezések!



Lennétek ezután barátok Hannával (akár oszt.társa, akár bff-e voltál)?


Mit csinálnátok az igazgató helyében?


Mit tennétek a szülők helyében?


A válaszokat előre kösziii!



2019. szept. 23. 22:07
1 2 3
 21/28 anonim ***** válasza:

Ha annyira BFF-ek, akkor nem tudta "Petra", hogy "Hanna" agresszív részegen? Tehát akkor annyira nem is ismerte, nem lehettek legjobb "barinők". Egyébként én ezutàn nem állnèk vele szóba az biztos.

13-14 évesen, Jesszus. Olyankor még legózzon, ne verekedjen meg suliból lógva igyon...

Mit tennék, ha az egyik szülője lennèk? Valószínűleg a szülei ismerik a "kislànyukat" és már rég elengedtèk azt, hogy jobb embert faragjanak belőle. Sajnos normalis családból is kerülnek ki olyan lányok-fiúk akik elkallódnak, és hiába van szobafogsàg-> elszökik, megfenyegetik-> kiröhögi a szüleit, megverik-> Nem használ. Innentől elengedik és a gyerek mègjobban elkallódik, sajnos ismerek hasonló lányokat.

Igazgató helyében pedig eltanàcsolnàm a csajt.

2019. okt. 10. 23:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/28 A kérdező kommentje:
Még várom a véleményeket
2019. okt. 14. 16:27
 23/28 Thispain ***** válasza:
Mire vagy még kiváncsi?
2019. okt. 15. 16:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/28 A kérdező kommentje:
#23 a véleményére az embereknek
2019. okt. 15. 17:17
 25/28 Thispain ***** válasza:

Ahogy előttem írták, valószínűleg Petra, és Hanna nem voltak BFF-ek. Maximum FF-ek, vagy F-ek. Ha Hanna csak pálinkát iszik, és osztogat, akkor még nem követett el nagy bűnt, és lehet, hogy ezt az igazgatóságnál helyén kezelték volna, viszont azzal, hogy felpofozta Petrát, hibát követett el, ami után Petra helyében megszakítanám vele a kapcsolatot. Egyébiránt a cselekmény súlyosságát nem lehet helyesen megállapítani az indíték ismeretének hiánya miatt.


Egyébként miért ment vissza Petra és Hanna az iskolába tanítás után?

2019. okt. 15. 17:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/28 A kérdező kommentje:

#25 mert angolunk lett volna (délelőtt németet, délután angolt tanulunk 2. nyelvként).

Szóval ezért.

2019. okt. 15. 18:03
 27/28 anonim ***** válasza:
100%

hanna iszik meg verekszik én meg félek kikérni egy sajtburesz menüt a mekiben


16/l

2019. okt. 18. 17:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/28 A kérdező kommentje:

#27 ez van velem is🤷‍♀️😂😅



Még várom a válaszokat!

2019. okt. 18. 17:07
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!