Kezdőoldal » Emberek » Egyéb kérdések » Ti mit csinálnátok, ha ilyen...

Ti mit csinálnátok, ha ilyen pofátlan eladókkal lenne dolgotok?

Figyelt kérdés

Ma vásárolni mentünk a férjemmel és a szüleimmel. Bementünk egy cipős üzletbe. Kiválasztottam egy elegáns modellt, amit fel is próbáltam. Nagy volt, így kértem egy másikat. Erre bevágja, hogy hát nem ilyen zoknival kell próbálni, és még meg is húzta a zoknimat. Ott vannak a szilon zoknik, azzal próbáljam. Hát rajtam egy vékony fekete volt és télire biztos nem próbálok boka csizmát szilon zoknival. Meg hát, mégis mi köze van hozzá, hogy én milyet viselek? Szóval felálltam, hagytam az elsőt amit kinéztem és elvettem egy másikat, elkértem a méretemet, ami 39-38. A férjem és apukám kint várakoztak. A

Közben a férjem bejött felmérni hogy mi újság és mellettem megállt. Aztán apukám jött be. Mire számonkért, hogy ők velünk vannak? Kik ők? Meg azt is megkérdezte, amit én nem is hallottam, csak anyukám mondta miután kijöttünk az üzletből (ami miatt ő már majdnem sarkon fordult), hogy csak próbálunk vagy vásárolni is fogunk? Hát milyen emberek ezek?


Már csak azért is megvettem ezektől a... Én szépen kikértem mindent, megköszöntem minden segítséget, erre így viselkednek. Két pár cipő után. Már megbántam hogy megvettem egyébként. Mégis mit gondoltak? Hogy lopni mentem? Hová raktam volna a cipőt? A farmerem zsebébe? Nem volt nálam semmilyen táska. Hát én komolyan ledöbbentem ezen. És még négyen is voltak (eladók) abban a kis üzletben.


Csak egyszer menjek vissza... Bár, nem lenne érdemes lealacsonyodni az ő szintjüket.


2019. nov. 11. 20:38
1 2
 11/18 anonim ***** válasza:

Attól függ melyik boltba mész?

Ha egy nagy üzletben általában az eladókat nem nagyon érdekli mit veszel? Ha segítségre van szükséged akkor segít.

Kisebb üzletekben lehetséges hogy az az eladó akié a bolt így jó hogy minél több dolgot el akar neked adni.

2019. nov. 11. 22:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/18 anonim ***** válasza:

Zàràs elött mentel 5 perccel?


Az ilyen eladoknak csak az a baja ha vevö van es meg kellene mozdulni.

2019. nov. 11. 22:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/18 anonim ***** válasza:
7%
Gondolom, valami puccos, drága bolt volt. Ott a legbunkóbbak. Pedig örülniük kéne, ha szökőévente egy vásárló betéved.
2019. nov. 11. 22:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/18 anonim ***** válasza:
76%

“ Ilyen külföldön nincs, legalábbis nem tapasztaltam még ilyet.”

Mert csak turistáskodni jársz, azért. Én külföldön élek 9 éve, és ennél cifrább dolgokba is belefutottam már. Kedvencem, mikor az eladó halál tahó modorban kijavítja az akcentusomat. Nehogy azt hidd, hogy máshol minden aranyból van.


Amúgy már sértésnek ne vedd, de tipikusan úgy viselkedtetek, mint azok a fajta emberek, akik lopni indulnak. Előbb bemegy két nő, összevissza kikérnek mindent, közben beszivárog utánuk két férfi is táskákkal (mivel azt írtad, hogy nálad nem volt, nyilván a férfiak kezében kellett legyen) hát nekem is gyanúsak lettetek volna. Szóval szerintem mély levegő és ne hergelődj ezen. Tényleg nem szokás csoportosan venni egy pár cipőt, az eladó meg nem ismerheti az előéletedet, ő csak a pillanatból ítél.

2019. nov. 11. 23:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/18 anonim ***** válasza:
0%
Áldozathibáztatók! Nem veszitek komolyan a kérdező ÉRZÉSEIT? Meetoo!
2019. nov. 12. 09:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/18 anonim ***** válasza:

Amúgy én igyekszem nem észrevenni ha bunkók az eladók. Amíg valaki nem nyúl hozzám, nem akar megverni, addig tök mindegy hogy viselkedik. Nem befolyásol abban, h hogy érzem magam. Meg kell tanulni irányítani a figyelmedet annyira, h ki tudd ilyenkor zárni az eladót, és a saját dolgodra tudj koncentrálni.


Rengetegen vannak nagyon nehéz helyzetben. Szinte elvárhatatlan h mindenki kedves, és jófej legyen. Ez van. Mondjuk akit vertek gyerekkorába a szülei, az még ha akarna sem tudna kedves lenni, mert minden emberrel kapcsolatban az az első érzete, h azért vannak hogy bántsák. És rengeteg embert vertek gyerekkorába.

2019. nov. 12. 09:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/18 A kérdező kommentje:

Én is külföldön élek. A férjem német, de angolul beszélünk egymással. Ott sosem fordult ilyesmi elő, az eladók is kedvesek és angolul szólnak vissza, ha tudnak.


A férjemnél semmilyen táska nem volt. Ő mindenét a pénztárcájában tartja. Csak egy nadrágot vettünk előtte amit egy pici táskába raktak, semmi más nem fért volna már mellé, az volt apukámnál. Anyukámnál egy válltáska, kis méretű. Nálam semmi. Egy kis üzlet volt, 4 eladó, szerintem saját üzletük. A nő, aki kiszolgált kb. alkoholista lehetett. Kinézetre. Ők maguk nagyon egyszerű ruhában, cipőben voltak, idősebbek, nem fiatal divatos cicababák.


Na de mindegy, én csak jogtalannak éreztem a bánásmódot. Köszönöm a válaszokat.😊

2019. nov. 12. 11:18
 18/18 anonim ***** válasza:
6. -os Mi az, hogy kaptál egy pofont a kidoboktól? Milyen alapon, szet kéne őket perelni! Engem megütne vmelyik addig élne az kva élet!
2019. nov. 30. 13:59
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!