Van más is rajtam kívűl aki 30-hoz közeledve sehol nem tart az életbe?

32 vagyok, nem tartok sehol

(munkám nincs, 2 gyerek meg nem eredmény)

46 nő vagyok.

Ja, én is felneveltem két gyereket,és ennyi.

Magam részéről attól függ hogy mit nevezünk seholnak. 37 vagyok, nem mondanám hogy sehol nem tartok, mert már van házam, de ennyi. Vagyis nem csak ennyi, mert ez nagy dolog, de én még úgy pont vagyok vele hogy mivel nincs gyerekem úgy érzem mintha nem csináltam volna semmit az életben. Van férjem, szerettünk volva gyereket, de nem hiszem hogy már összejön. Azért ha van gyereked mindíg emlékezni fognak rá hogy te tanította meg biciklizni, cipőtkötni stb, jó esetben még az unokáid is nézegetni fogják a képeidet, tovább viszik a nevedet. Persze nem mindegy az életminőség, és érdemes az albérletet felváltani lakáshitelre, de 30 körül még nem vagy lekésve a legfontosabb dolgokról. Ha férfi vagy még 37 évesen se mert még lehet családod. Hamar elszállnak az évek, észre se veszed és már 10 év eltelt, úgyhogy amit fontosnak tartasz azt próbáld megvalósítani. Nem kell foglalkozni azzal ki mit mond, mindenkinél más a mérce.

De azért túlzásnak tartom hogy van akinél "2 gyerek nem eredmény"

Igazából definiáld mit jelent a tartani valahol?

Persze vannak anyagi javak, lakás, autó, pénz. Vagy barátok, család, gyerek. De összességében azt látom, hogy nagyjából mindenki csak a rendszer rabszolgája akármennyi pénze is van és mindenkinek megvan a maga keresztje.

Igazából azt látom, hiába kap meg az ember dolgokat, mindig több kell, mindig lesz más amire vágyik és soha nem lesz teljes mértékben boldog, elégedett. Ha csak magamból indulok ki, akkor pár éve még semmim nem volt most már van megtakarítás, céges autó, biztos munka. Mégsem lett az, hogy na most van pénzem és jobban érzem magam tőle, vagy lett autóm és jobban érzem magam tőle. Nyilván kényelmesebb, más szint mint tömegközlekedni, de egy idő után leül az újdonság varázsa és maradsz ugyanaz az unalmas ember aki vagy.

Lakás ugyanez lehet, szívesebben laknék benne mint albérletben, de akiknek megvan a lakása annak is ott van csomó nyűg, szomszédok, folyamatos hibák, hitel törlesztés, mikor mi.

A gyerek ily olyan, hogy felneveled, kirepül, elkezdi élni az életét te meg egy idő után egyedül maradsz és feledésbe merülsz. Sok ismerősnél és magamnál is azt látom, nem úgy megy mint régen, hogy ott élnek a szülők egy köpésre, jó ha pár havonta össze futunk. Vagy nagyszüleim meghaltak, már alig emlékszem rájuk. Nyilván vannak emlékeim, eszembe jutnak, de már semmi nem maradt utánuk, a lakásuk üresen áll, el kellett volna rég adni, egy idő után le kell bontani, anyagi javak nem maradnak, az emlékek meg majd velem együtt mennek a sírba.

Szerintem nem úgy kell az életet felfogni mint egy versenyt, mindenki éli ahogy akarja, tudja. A lényeg, hogy mindig igyekezni kell kihozni a maximumot, és átélni, megélni minél több élményt.