Egyedülállók, nem irigykedtek azokra a boldog emberekre, akiket otthon várja a párjuk, a gyerekük, míg ti teljesen egyedül vagytok a rideg otthonotokban? Van nagyobb ajándék, mint a párkapcsolat és a gyerek ebben a világban?

Hát nem tudom, az én kisgyerekes kollégáim is állandóan rohannak a gyerekekért, edzésre viszik/-ről hozzák őket, otthon még le kell ülni velük tanulni.

Lehet, hogy önző vagyok, de nekem azt is durva elképzelnem, amit minden kisgyermekes anyuka vagy apuka mesél, hogy bármit csinálnának, a gyerek folyamatosan ottvan, jön, kérdez, mutatni akar ezt-azt, játszani hívná a szülőt.

Én rettenetesen szeretek egyedül lenni. Amit más mond: "nem bírnám, hogy nincs kihez szólnom" - én begolyóznék, ha 0-24-ben szólnom kellene valakihez.

Igen sok hobbim van, a neten is órákig tudnék olvasgatni dolgokról, de ha letennél egy tollal és 10 darab papírlappal, akkor is ellennék pár órán át.

Én se feltétlen otthon ülök, elmegyek edzeni, úszni, kerékpározni, fotózni... Ezekhez nem kell társ, sőt, sokszor kifejezetten zavaró, ha alkalmazkodni kell valakihez.

Ettől még szeretnék párkapcsolatot majd, a jövőben.

Gyereket nem. Nagyon nem.

Én sem úgy látom, hogy a gyerekesek hű, de boldogat.

Állandóan azt hallgatom, amit itt több válaszoló is írt: "Na, majd ha gyereked lesz...", "Szeretsz utazgatni? Soha többet nem fogsz, örülsz majd, ha a Balatonhoz eljutsz és ott pelenkázhatsz a vízparton a lakás helyett", stb., stb.

Érdekes, hogy mindenki "kicsimanózza" meg "édes életemezi" a gyerekét, ha épp arról van szó, egyébként meg komolyan azon dolgoznak, hogy elrettentsenek mindenkit a kijelentéseikkel. :D

Gyerekkorom óta hallgatom, hogy addig tart az életem, amíg nem szülök. Ezt a saját anyám mondta, fejemhez vágva, hogy az ő életét is én tettem tönkre, és majd az enyémet is az én gyerekem fogja. De nem csak tőle, ezer mástól is hallottam. Unokatesóm (férfi) múltkor magába roskadva ült egy családi összejövetelen, és négyszemközt elmondta, hogy mennyire szívesen élne úgy, mint én, egyedül, utazgatással, hobbiknak. Ehelyett felesége és három gyereke van, és legszívesebben eret vágna ettől az élettől.

Szóval, én elhiszem, hogy van akinek a család való, és tényleg nagyon boldog lesz - kívánom ezt minden családosnak, de őszintén! Ugyanakkor azt is látom, hogy sokan valamiféle elvárás miatt választják ezt, majd boldogtalanok lesznek. Ez se nekik nem jó, se a gyereknek.

Úgyhogy nem, nem vagyok irigy! Én ismerem magam, tudom, hogy szingliként vagyok boldog, és a világért sem akarnék változtatni.

Hú, de jó, hogy nem vagyok ezzel egyedül. Engem is kiver a víz, mikor a gyerekes ismerőseim mesélik, hogy mi volt otthon, vagy amikor csak egyszerűen látok kisgyerekes családokat a boltban, tömegközlekedésen.... SEMMI nem egyszerű, de komolyan hogy egy kenyérvásárlás a Lidlben is külön program így... nem lehet nyugiban nézelődni, utazni, létezni otthon, én ezt biztosan nem bírnám.

A párom más, őt "lerakhatom a sarokba", vagyis ha magamban lennék, akkor simán megoldható, de egy kölyköt nem bírnék évekig (évtizedekig, te jó ég) kerülgetni.

Eggyáltalán nem irigykedem. Én nehéz természet vagyok, sok párkapcsolaton átestem, szóval már tudom, hogy annak a lánynak nagyon elfogadó természetűnek kell lennie ergó meg kell, hogy fogjon benne azért valami ami enyhíti az én természetem is. Ez ritkaság az embereknél szóval türelmes vagyo mint inkább kényszerből valakivel együtt lenni vagy ami teljesen butaság, hogy másoknak rosszat akarni. Semmire sem mennék ha nem örülnék más pároknak akik tényleg megtalálták egymást.

23/F

Párkapcsolatban élek, nekem ez fontos, imádom.

A kijelentés másik felével nem értek egyet, a gyerek sokszor a legerősebb kapcsolatokat is tönkreteszi.

Feljött a kérdés, pedig nem mai.

Viszont az aktuális helyzet kapcsán hozzáfűznék még valamit.

A jelenlegi "maradj otthon" helyzet meggyőzött arról, hogy tényleg SOHA SOHA SOHA az életben, semmilyen körülmények között ne akarjak gyereket. 2 hónapja látom, hallom ahogy a szülők nagy része panaszkodik, dühöng, ki van készülve. Félreértés ne essék, abszolút megértem hogy milyen nehéz lehet nekik, éppen ezért írom azt, amit. Én leírhatatlanul élveztem az elmúlt 2 hónapnak a "maradj otthon" részét, jó hatással volt az életemre. Most látszik nagyon jól, hogy a gyerek is csak addig jó móka, amíg le lehet adni megőrzésre minden nap. Állandóan még az se bírja őket elviselni sokszor, aki állítólag imádja őket.

Ha valaha felmerülne a fejemben, hogy kéne egy gyerek, majd felidézem a 2020-as karantén-időszakot, és egyből elmegy majd tőle a kedvem. :)