Nem érzem jól magam az egyetemen, hagyjam ott, váltsak, mit csináljak?

Én is tanulni jöttem egyetemre, én is azt vettem figyelembe, hogy mit szeretnék tanulni és hol. Egyedül jöttem, nem jött velem egy ismerősöm vagy barátom sem, és nagyon vártam, mert úgy voltam vele, hogy majd minden jön magától...de nem jött. Az elején még nem zavart, mert gondoltam, hogy idő kell hozzá, majd találkozom másokkal is, megszokom, minden kialakul majd stb., de most már zavar. Ez lesz a negyedik félévem és már elegem van belőle. Azért hosszú távon ez igenis rossz, mert egyedül vagyok, nincsen kivel beszélgetnem, nincsen kivel elmennem ide-oda, csinálni valamit együtt stb. és én is elfoglalom magam egyedül, de én vágyom a társaságra is. Hiába tanulok, hiába ezért jöttem egyetemre, ettől még zavar és nem tudom jól érezni magam, mert ez a három év ugyanúgy az életem része, mint bármelyik más időszak és ezt sem így szeretném tölteni, hogy csak ülök az órán/szobában/könyvtárban.

Nincsen szükségem pszichológusra, az nem betegség vagy probléma, ha az ember nem akar magányos lenni, szerintem ez természetes. Főleg fiatalon, amikor még különösen fontosak a társas kapcsolatok. Nem tartom magam éretlennek sem. Egyébként nem is érettségi után tanultam tovább rögtön, egy évet dolgoztam mielőtt elkezdtem. Ja és lány vagyok, szóval nem célom csajozni stb.

Nem tudom, hogy miért kell kiforgatni a szavaimat.... Eleve azért írok le valamit többször, mert úgy néz ki, hogy még mindig nem érti mindenki, hogy mi a problémám és konkrétan mire gondolok. Egyesek kb. úgy képzelik, hogy valami mihaszna senki vagyok, aki csak piálni vagy bulikázni akar, vagy mintha nem lennék képes kommunikálni, félnék az emberektől stb.

Azért írtam, hogy majd kialakul magától, mert én azt vártam, hogy majd lesznek szaktársaim és szobatársaim, csomó emberrel találkozom majd az egyetemen és a koliban is és akkor velük majd beszélgetünk, aztán összebarátkozunk, ha kedveljük egymást és szervezhetünk közös programokat stb. Szóval arra számítottam, hogy ez majd magától kialakul, természetesen, mert egyszerűen így hozza az élet. Velem eddig mindig így történt, soha nem úgy mentem oda senkihez sem, hogy "na akkor most te leszel a barátom, ha akarod, ha nem", hanem szimplán találkoztunk valami kapcsán és beszélgetni kezdtük, aztán vagy kedveltük egymást vagy nem. Én most is erre számítottam, de nem így történt. Én nem vagyok olyan típus, aki magába zárkózik, aki kerüli az embereket, aki nem mer másokhoz hozzászólni stb., nekem semmi ilyen problémám nincsen. Én tök szívesen beszélgetek bárkivel, de ebben nem mindenki partner (meglepően sokan nem), tök kevés emberrel találkozom és nagyon nagyon kevés olyan emberrel találkoztam, aki kicsit is szimpatikus és van bennünk valami közös.