Kezdőoldal » Emberek » Egyéb kérdések » Jogosan akadtam ki, hogy az...

Jogosan akadtam ki, hogy az osztálytársam belevágott a hajamba? 19/l

Figyelt kérdés

Nem fogok szerénykedni, a hajam szép, hosszú és selymes, mert foglalkozok az ápolásával minden fürdésnél és lefekvés előtt. Régen sokat piszkáltak a hajammal, a fél általános iskolában töltött éveim ezzel teltek. Ezt tudja jól a padtársam, hogy emiatt mennyire vagyok háklis.


Ma, tanórán, filmnézés közben unatkozott és egy közepesen vastag tincset megfogott és kb 3 centit levágott.


Nem látszik szerencsére, mert nem egyenes vonalban van alul a hajam. Nem az zavar, hogy úristen, 3-4 centi eltűnt. Hanem maga a tény, hogy fogta magát és csak úgy belevágott a hajamba. Ő meg nem érti, min vagyok kiakadva, hisz' úgyis visszanő és csak néhány centi. Szellemileg nem fogyatékkal élő. Azzal dobálózott, hogy én is vágtam le hajamból. Igen, néhány szálat, mert nem volt cérna, és valami hosszú fonál helyettesítő kellett, hogy áthúzzam valamin és megoldjam a gondot. Én meg írtam neki, hogy a saját hajamat akkor, ott és úgy vágom le, ahogy akarom, de ő, és senki más nem teheti meg, hogy csak úgy, az engedélyem nélkül belevág.


Szerinte túlreagálom. Szerintetek?


2020. nov. 4. 16:06
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
100%
Menj oda hozzá, s mondjuk firkáld össze a pólóját. Meglátjuk , mit szól... nem reagálod túl, s itt nem csak a hajadról van szó.
2020. nov. 4. 16:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:
100%
Igazad van. Úgy pofán vágtam volna, hogy egy életre megemlegette volna ezt. Lehet még a kezét is eltöröm. Van valaki ijesztő haverod, esetleg bátyjád? Szólj neki, hogy kicsit ijesszen rá a nyomorékra, utána nem fog ilyeneket csinálni.
2020. nov. 4. 16:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 anonim ***** válasza:
12%

Hát nézd, ha tudta volna előre, hogy ez téged ennyire zavarni fog, akkor nem csinálta volna. Arra számított, hogy ennyi nem fog annyira zavarni, hanem jó poénnak veszed.


De tévedett. Nem jól ismert téged, és ezért elszámította magát. Most szerintem full pánikban van, mert nem akart ekkora balhét, és ezért próbál kézzel-lábbal meggyőzni, hogy túlreagálod.


Szóval én elengedném ezt a túlreagálás témát, és inkább azt mondanám, hogy úgy látom, nem számított rá, hogy engem ennyire zavarni fog, hogy belevág a hajamba. De legyen szíves elfogadni, hogy ez engem ténylegesen ennyire zavar. És ezentúl ne csináljon ilyet. Most nem történt nagy baj, de szeretném, ha a hozzáállása megváltozna, és ezentúl figyelembe venné, hogy a hajamra háklis vagyok.


Szerintem ez sokkal érettebb és előrevivőbb irány, mint azon vitatkozni napokig vagy hetekig, hogy túlreagáltad-e.

2020. nov. 4. 16:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 anonim ***** válasza:
96%

Szerintem még alul is reagáltad.

Nekem is volt, hogy a derékig érő hajamból levágott egy tincset osztálytársam, nekem nagyon látszott, kb vállig érőre vágta. Ez még ilyen 6-7 éves korunkban volt, akkor nekiestem és ütöttem ahogy bírtam.... :D

Nyilván nem volt szép dolog, nyilván ha már felnőtt az ember akkor nem fizikai erőszakkal oldja meg az ilyesmit, de a felháborodásod abszolút jogos.

2020. nov. 4. 16:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 A kérdező kommentje:
Több mint 3 éve ismerjük egymást, jól tudta, mennyire fontos nekem a hajam. Pláne, hogy vékonyszálú, így bár nem kevés van, mégis úgy tűnik, mintha kevés lenne, az elválasztóvonalamnál. Nem gondolta, hogy jó poén lesz. Konkrétan annyit mondott és írt, hogy unatkozott. Aztán amikor negyedjére is írtam neki, hogy mi a gondom, hogy csak úgy belevágott, akkor se értette a problémám forrását. Leírtam neki, hogy mennyire zavar, de arra is csak azt írta, hogy látja maga előtt ahogy forrongok.
2020. nov. 4. 16:17
 6/13 anonim ***** válasza:
100%
Ez egy rohadék, minek barátkozol vele? Középiskolás padtársam eljött hozzám, és a terítőnkbe, amit anyukám készített, ollóval belevagdosott, aztán csak röhögött, mikor kikértem magamnak. Durván megutáltam akkor.
2020. nov. 4. 16:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 anonim ***** válasza:
100%
"Aztán amikor negyedjére is írtam " És te még irogatsz egy ilyen idiotának? Ird le az életedböl!
2020. nov. 4. 16:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 FoxtrotLidérc ***** válasza:
91%
Én lennék az apád, az illetőnek föl kéne kötnie a gatyát, mert kezét-lábát eltörném. Aztán ha fáj neki, én is jönnék azzal hogy túlreagálja...
2020. nov. 4. 16:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 anonim ***** válasza:
94%
Teljesen jogos. Ilyesmiért fel is lehet jelenteni. Nem véletlen. Mondjuk szerencsére nem történt túl nagy kár, ezért én csak fejberúgtam volna simán.
2020. nov. 4. 16:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 anonim ***** válasza:
100%

Fú, ezt olvasni is rossz volt. Nekem is nagy gyengém a hajam, és még alul is reagálod ahhoz képest, amit én leművelnék.

Elképzelni nem tudom, honnan jött ez neki, és aztán meg van képe azt állítani, hogy túlreagálod. Bakker, ha unatkozik, aludjon vagy olvasson...

Nálam mindenféle barátságnak és haverságnak ekkor lenne vége, de ott a helyszínen biztos kapott volna egy pofont.

Hülye állat, több idődet ne pocsékold rá, mert semmit nem ér.

20/L

2020. nov. 4. 17:01
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!