Megéri elvégezni egy egyetemi szakot csúszás nélkül?

Jelenleg mérnökinfón tanulok, ez az utolsó félévem, most írom a szakdogám.

Eddig minden félévben nagyon sokat tanultam, nem sok időm volt kb. semmi másra sem az egyetem mellett. Tehát az összesen 7 félévem a tanulásnak szenteltem nagyrészt, mert a családból is jött a nyomás, meg magamnak is akartam bizonyítani. Ez oda vezetett, hogy nagyon sok mindenből kimaradtam, iszonyat sokat stresszeltem, és még dolgozni se tudtam egyetem mellett. És mégis úgy érzem, hogy mindenhez értik egy kicsit, de úgy igazán semmihez sem értek komolyabban.

Viszont ami a legjobban zavar: a szaktársaim 3/4-e, akik még nem hagyták itt az egyetemet, csúsznak, olyan átlagosan fél-1 évet. És sokkal jobban bejött nekik az élet, mint nekem. Nem idegeskedték túl az egész egyetemet, buliztak sokat, barátnőjük lett, kiélték magukat. Ami az elvárt lenne az egyetem alatt. A legtöbb tárgyból épphogy kettesek, de mindig van egy kivétel, amiben nagyon jók, és sokan már dolgoznak is abban, jó fizetésért. Ráadásul, ez a halál online oktatás is nekik kedvez, mert ők még jövőre is egyetemisták lesznek, tudnak még normálisan jelenléti oktatással tanulni. (Én azt sokkal jobban szerettem, de ez most más téma.)

Összességében: Úgyérzem elb*sztam. A társadalmi és családi nyomás hatására egy lelki és idegroncs lettem az egyetemi évek alatt. Mindenféle munka és élettapasztalat nélkül. Az időben elvégzett szakommal kitörölhetem a seggem, mivel mindenhol a tudást és a tapasztalatot nézik, és az egyetem semelyiket sem adta meg igazán. Ha tehetném, újrakezdeném, és én is beleszarnék mindenbe, kivéve azt az egy területet, ami érdekel. Abban jó lennék, mellette meg élvezném az életet. Hisz lényegtelen, hogy az ember 23 vagy 24 évesen kerül ki az egyetemről. 1 év ide vagy oda. Ti mit gondoltok erről?