Az élet rendje hogy egyre 💩-abb? Hogy kell elérni, hogy az ember élete ne laposodjon el, és világmegváltó célokkal teli fiatalból ne váljon életunt, kiégett, mindig csak a hétvégét váró felnőtté?

A szövegedet nem olvasom el, a kérdésre válaszolok:

A te életedet úgy alakítod, ahogy akarod a körülményeidhez és képességeidhez mérten. Soha ne másokhoz hasonlítgasd magad. Legyenek céljaid, azokért tegyél meg mindent, ne rinyálj, ne keress kifogásokat.

Ha neked az életed egyre sz..rabb, arról egyedül csak te tehetsz, nem más.

Mindenki saját életének a kovácsa. Nincs se sors, se egyéb dolgok.

2-es: "Ha neked az életed egyre sz..rabb, arról egyedül csak te tehetsz, nem más."

Ez egy nagyon népszerű mantra, nagyon sok emberre igaz is, de nem ennyire egyszerű, mert sokszor a körülmények a hibásak és az ember ha megszakad sem jut előrébb.

Az én életem sosem volt túl izgalmas, és nem is vágyom rá, szóval nem nagyon tudok ebben érdemben nyilatkozni :D

Nekem az élet attól egyre szarabb, hogy a megélhetésért dolgozni kell. És ja, onnantól már csak azt várom minden nap, hogy végre délután legyen, végre hétvége legyen, és azt csinálhassam, amit akarok.

Kereshetnék jobb munkát, de minden munka egyformán szar, mert munka :D Elveszi az időmet, amit számomra hasznosabb dolgokra is tudnék fordítani.

"A legtöbb felnőtt korú ember (az úgymond átlagember) élete abból áll hogy van egy melója amit ha nem utál már szerencsésnek erezheti magát, minden nap lehúzza a 8 (vagy több) óráját, hazamegy, tévezik, ellátja a háztartást (ha van a gyerekeket), és ez megy 5 napig, miközben végig arra gondol hogy legyen már hétvége, de azt sem tölti valami hasznosan..."

Pontosan, de NEM KELL ÍGY ÉLNI! Erre jöttem rá 30 körül, és bár fejest ugrottam az ismeretlenbe, most így negyven felé haladva nem zombi vagyok. Élvezem és szeretem az életemet, én választom meg, hogy mit dolgozzak, nagyjából azt is, mikor, és továbbra is vannak vágyaim, komoly céljaim.

Én inkább úgy látom, hogy a legtöbb alkalmazott számára az iskola folytatódik valamilyen szinten: nem szabad elkésni, becsöngetnek, kicsöngetnek, főnöknek jó napja van/rossz napja van, teljesítményértékelés, stb.

Kiráz a hideg is tőle.

Lehet nem szeretni a véleményemet, de számomra ezt igazolta az élet. És örülök annak, hogy meg mertem lépni azt, hogy otthagyjam az alkalmazotti létet, örökre.

Valami hasonlón gondolkoztam ma reggel, erre megnyitom a gépet, és a te kérdésed jön szembe. :) Ha érdekel egy kicsit idősebb ember meglátása erről, szívesen válaszolok.

Nagyon-nagyon fiatal vagy, természetes, hogy így érzel. 20 évesen én is tele voltam sziklaszilárd elvekkel, hangzatos elméletekkel, pontosan tudtam, hogyan kellene élni (ahogy azt én jónak látom, egyértelmű), és mindenki, aki máshogy gondolja, az hülye. A nálam idősebbek főleg.

Most 36 éves vagyok, férjjel, két gyerekkel, sok-sok kudarccal és talpra állással a hátam mögött - és tudom, még sokkal magam előtt -, és egyetlen elvem maradt, "élni és élni hagyni". A sziklaszilárd elveim mind tarthatatlannak bizonyultak. Be kellett látnom, hogy normális keretek között maradva mindenkinek megvan a maga igaza, hogy mindenki élethelyzete, személyisége, sorsának alakulása egészen más, és én senkit nem ítélhetek meg amiatt, mert nem azt az utat járja, amit én - pláne, hogy az enyém sem egészen úgy alakult, ahogy elterveztem.

És tudod mi a fura? Hogy nem bánom. Néha gondolok arra, hogy szívesen lennék 20 éves a mai eszemmel, hogy ugyanazokat az élményeket tudatosabban élhessem meg, hogy bizonyos szituációkban érettebben dönthessek, de a 20 éves "forradalmi" világnézetem nem hiányzik. Nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb és boldogabb vagyok most.

Idén tudatosult egyébként bennem, hogy talán már csak ugyanannyi van nekem hátra, mint amennyit megéltem - bár igyekszem vigyázni magamra, de nincs erre bombabiztos módszer - ez viszont nem elkeserít, inkább inspirál. Van csomó dolog, amit ki szeretnék próbálni, és van köztük olyan, amit idén már sikerült is. Korán szültem, a gyerekeim már nagyobbacskák, lassan kezdek visszatérni az életbe, és látom, ahogy jön a második ifjúság, csak érettebben talál, mint az első. :)

Ha rám néznél, talán csak egy enyhén túlsúlyos, ráncosodni kezdő, lassan középkorúvá váló nőt látnál. Nem tudnád, hogy hajnalonként futni járok, és közben élvezem a ébredő természetet, hogy az utóbbi időben rákattantam az egészséges főzésre, és nagyon élvezem. Nem tudnád, hogy évről évre jobban élvezem a szexet - sokkal jobban, mint 20 évesen -, hogy imádok a barátnőimmel az erkélyen kávézni, nyári estéken pedig a Duna-parton inni a rozé bort, és azt sem tudnád, hogy a kislányommal milyen bensőséges a kapcsolatom. És ezeket a többi, szerinted vacak életet élő emberen sem látod.

Bocs, ha hosszú lett, és valószínűleg nem tudtalak meggyőzni. De talán egy kicsit elgondolkodtatni igen.

#6: aki képes rá, az jobban jár egy vállalkozással, de nagyon sok munka van benne, és sokkal többen buktak már bele, mint amennyien fenn tudták tartani, esetleg hasznot csináltak belőle.

(Egyébként milyen vállalkozás? Én is nagyon sokat agyaltam már, hogy mit lehetne, de ha az embernek nincs egy olyan stabil kezdőtőkéje, amit bele tud áldozni akkor is, ha az a végén esetleg kuka lesz, nagyon meg kell fontolnia, mit csinál... Sok dologról hittem már, hogy ez vagy az garancia a pénzszerzésre, és végül ledöbbentem, hogy az emberek nem úgy gondolkodnak, mint én :D)

#4

Nagyon kis százalék az, amiről nem te tehetsz, hanem a körülmények. Nem kell hárítani a felelősséget. A te életedért egyedül csak te vagy a felelős.

Pl. a kis százalékba bele tartozik a jelenlegi helyzet, hogy pl. valakit most küldtek el a munkahelyéről. Azonban mivel van más munkalehetőség, ezért el tud menni dolgozni, igaz, lehet, hogy nem álmai munkája lesz, de legalább nem lesz munkanélküli.