Értéktelennek érzem magam. Mit kellene tennem?

24 éves vagyok, pontosabban 24 és fél de most ez mindegy. Elvégeztem 5 évet az egyetemen, egy bölcsész alapszakon és mesterszakon. Alapvetően nem az lenne a baj, hogy bölcsészetet végez valaki, de én értéktelennek érzem magam. Nyelvszakról van szó tehát nem olyan szak, amivel elvileg sehova se vesznek fel. Fordító-tolmács mesterszakot végeztem utána (idén végzek pontosabban). Szóval az a helyzet, hogy úgy érzem, nem érek annyit mint mások, mert nagyon sokan dolgoznak egyetem mellett meg már úgy kapnak diplomát, hogy munkatapasztalatuk is van. Olyat is ismerek, aki velem egyidős, szintén idén végez és már főállású dolgozó lett annál a cégnél, ahol gyakornok volt. Úgy érzem, hogy az ilyen, munktapasztalattal és főállással már rendelkező emberekhez képest én nem érek semmit. Csináltam én is szakmai gyakorlatot, de az nem olyan munka volt és nem olyan munkahely, ahol tartósan el lehetett volna helyezkedni, mert csak időszakosan foglalkoztatnak fordítókat meg tolmácsokat, akkor éppen volt mivel megbízniuk engem, de amúgy teljesen mással foglalkoznak.

Szóval a sok munkatapasztalattal rendelkező egyetemistához képest én egy nullának érzem magam. Tény, hogy én OTDK-n 2x is voltam és terveztem a PhD-t, ahova fogok is felvételizni, szóval kutatómunkát is végeztem, de még így is. Mert azt látom, hogy a munkatapasztalat a világ közepe mindenhol. Hiába van annyi publikációm 2 év alatt mint bizonyos doktoranduszoknak 7 év alatt (ismerek több ilyet), erre nem mindig tudok büszke lenni.

A munkatapasztalat tényezője még csak az egyik problémám. A másik az, hogy már abban is bizonytalan vagyok, hogy ez az a bölcsész karrier az, amit tényleg szeretnék életem végéig csinálni. Most már valamelyest megbántam, hogy nem valaki eü-s vagy TTK-s területen kezdtem 5 évvel ezelőtt, abban már több lehetőséget látnék és jobban is tudnám értékelni a munkámat ilyen területen (egy kórházban vagy egy laboratóriumban) mint egy SSC cégnél telefonálgatva és e-mailezgetve. Meg néha úgy érzem, hogy valahogy nem elégít ki engem a bölcsész diploma nyújtotta lehetőség. Az SSC cégeknél nem hiszem, hogy életem végéig szívesen dolgoznék, akár majd idősebb koromban is, meg szerintem nem nekem való hosszú távon. Pár évig el tudnám képzelni, de örökre kötve hiszem. A nyelvtanítás legfeljebb magánórák kapcsán jöhet szóba, de az meg nem egy stabil fizetés, nyelviskolába nem mennék rossz tapasztalat miatt (jelentkeztem egy nyelviskolába tanítani, de végül abból nem lett semmi, a vezető is csak átvert meg bunkó volt).

Szóval egy rakás szarnak érzem magam amiatt, hogy nincs munkatapasztalatom és amúgy az is nyomaszt, mint írtam, hogy nem tartom elég hasznosnak, amit tanultam és nem valami eü-s vagy ttk-s szakmát szereztem. Jobban érezném magam szerintem egy olyan munkahelyen, de sajnos nem ilyen irányban tanultam tovább és régen még nem is érdekelt az egész.

És ehhez még hozzátenném, hogy nem tudom ki hogy van vele, de engem már eléggé frusztrál ez az állandó versengés másokkal, ami tulajdonképpen az ember egész fiatalságát kitölti. Már az egyetemen is, ott az ösztöndíjak miatt, ha PhD, akkor azért, mert oda is be kell kerülni, ha munkahely, akkor azért, mert ugye már lassan olyan természetes a huszonévesek munkatapasztalata mint a levegő. Ha meg felvesznek valahova, akkor meg versengés a munkatársakkal, vagy ha nem is direkt versengés, de állandó teljesítménykényszer, mert evidens, hogy összehasonlítják a dolgozókat egymással meg nyilván mindig tökéletesnek kell lenni.

Szóval emiatt az egész miatt már egy nagy nullának érzem magam. Pláne mikor azt látom, hogy szinte minden ismerősöm milyen zseni, mert vagy végzés után rögtön bekerül egy jól fizető munkahelyre és neki 3 év tanulás után sikerül, másnak meg lehet, hogy 5 év után sem pottyan az ölébe (igaz, nem bölcsész diplomája van), vagy azért mert frissen végzett orvos és sima ügy volt neki az elhelyezkedés és kitűnő fizetése lesz már fiatalon (nem mondom, hogy ne kapja, mert sokat ügyel és nagyon rendes ember, félreértés ne essék!) vagy valamelyik meg magyar-történelem+filozófia szakos diplomával bekerül egy IT-s céghez, igaz, ismerős útján, mert állítása szerint máshogy be se került volna.

Tudom, hogy hasztalan magam másokhoz hasonlítani, de mikor azt látom, hogy mindenkinek sikerül minden, akkor persze, hogy úgy érzem, hogy én kevesebbet érek.

Szinte mindig, amikor valamit csinálok, akkor nem tudom igazán örömmel csinálni, mert valahogy már nem látom annyira értelmét annak, amit csinálok. Mert mindig olyan érzésem van, hogy a bölcsész dolgok nem érnek annyit és csinálhatnék valami értelmesebbet is.

Amikor meg arról van szó, hogy például megtanulok vezetni, sajnos későn, de ez van, így alakult, akkor meg az szomorít el nagyon, hogy miért nem korábban csináltam, mert a szüleimnek sokat tudtam volna segíteni vele. Sajnos apukám közben meghalt és már nem tudok neki ezzel segíteni.

Dolgozni szeretnék mindenképp nemsokára, lehetőleg a PhD mellett, de igazából azt se tiszta örömből, hanem nyomásra, mert csak kell tapasztalat, akkor is ha nem álommunka, amit csinálnék.

Úgy összességében véve érzem azt, hogy elrontottam sok mindent, más diplomát kellett volna szereznem, gimiben másra kellett volna fektetni a hangsúlyt, korábban kellett volna vezetni tanulni, korábban kellett volna dolgoznom és még sorolhatnám. Valaki arra irigy, amit én értem el, mert van 3 felsőfokú nyelvvizsgám, 2x voltam OTDKn és van már 10 publikációm meg fordítói munkában is van tapasztalatom, de ez az én érzéseimen nem változtat.

Nem is tudom mi valójában a kérdésem. Szerintetek is értéktelen vagyok?