Normális hogy szeretnék magamnak egy társat, de valahol nem is?❤️🤷🏼‍♀️💔

Én is ilyen vagyok 🤷‍♂️,ugyan ezt érzem,ebből nem szabad problémát csinálni.

Neked kell eldönteni mit akarsz?

Ha úgyérzed szeretnél újra szeretni,oda bújni,szerelmes lenni, akkor kezdj el ismerkedni,aztán majd alakul.

Én például ismerkednék,ha gondolod nyugodtan írj.

Szép estét.

Bennem is bennem van ez, de én felülkerekedek a "nem akarom" énemen. Egy kapcsolat nehézségekkel jár, igen. Egy kapcsolatban egyszerre képesek a felek őrülten szeretni, illetve őszintén gyűlölni is egymást és EZ az, ami igazzá teszi a kapcsolatot. Nem lehet csak szeretni valakit, akit valóban szeretsz, hiszen lesznek olyan pillanatok, amikor megharagít, amire számodra semleges személy nem lehet képes. Szerintem legalábbis.

A "jóban-rosszban"-nak talán ez a rossz része, amitől sokan tartanak, ez az amitől Te is félsz kérdező, de nem kell. Ha megtalálod a megfelelő személyt, akkor az a kevés kényelmetlenség/rossz bőven megéri azért a megannyi jóságért, amivel egy kapcsolat jár. Én legalábbis így vagyok vele. Csak azért, mert lehetnek buktatói nem jelenti azt, hogy nem vágok bele valamibe, azzal magamtól fosztanám meg a lehetőségeket.

#5 Vagyok. Annyit még: amit érzel kérdező az normális.

Én is azt hittem, hogy férfi létemre (ahogy te is írtad) ennyi kihagyás után (legalább 5 év) az első adandó nőt lekapom, aki az utamba kerül, de nem. Tavaly óta két lehetőségem is lett volna, más ember már az elsőbe lehet belemegy, de nem én. Kiismertem a nőt és ennyi, onnantól rájöttem, hogy ő nekem nem kell. Most a másodiknál érzem azt, hogy ebben benne lennék, de nem azért, mert "kell valaki". Váratlan események sorozata és magamhoz képest váratlan döntések vezettek el idáig, mert úgy döntöttem ezúttal másképp cselekszek. Beérni látszik mindez.

En is ugyanilyen vagyok, mint a kerdezo. En elkezdtem ismerkedni, pusztan azert, hogy idosebb koromban, amikor tok egyedul leszek, majd azt mondhassam magamnak, hogy “de hat en probalkoztam!”. Ertitek. Mert nekem eskuszom jo egyedul, de felek hogy idosebb koromban megbanom.

Na volt is csomo barom a tarskereson, meg is erositettek egymas utan, Hogy edes jo Istenem de jo is egyedul lenni! 😀

Erre, mar epp torolni terveztem magam, hogy ebbol eleg volt, osszeakadtam egy szimpivel es taliztunk 1 honapja es azota meg jarunk. Hat, tele vagyok bizonytalansaggal, ketellyel, probalok ezektol megszabadulni, de baromi nehez. Tanulsag, hogy mindig akkor jon valaki, amikor tenyleg nem vagyunk rajta a dolgon. Masik tanulsag, hogy ismerkedes elott rendbe kellett volna hozni a trust issue es egyeb problemakat. Nade! En pont arra akartam megerositest, hogy ugysincs senki normalis es hogy nyugodt legyen a lelkem, hogy en megadtam a lehetoseget az eletnek. Szoval ez nem vart fordulat volt.

Szoval Igen normalis hogy akarsz is tarsat meg nem is.

Nem sikerült volna valami jól megfogalmaznom ezt az állapotot/érzést most magamtól (szerintem), de én is úgy érzek, mint a Kérdező. Szeretnék végre szerelmes lenni (ciki, de életemben először történne ez meg), és szeretnék végre szeretve lenni, tartozni valakihez.

Viszont közben jó is egyedül lenni, nem alkalmazkodni senkihez sem, de a kapcsolattal járó dolgok nekem is hiányoznak. Bár mivel még nem is volt párkapcsolatom sosem (újabb cikinek számítható dolog), így annyira nem is hiányzik ÚGY.

Társkeresőn már én is gondolkoztam, de jelen pillanatban amolyan utolsó utáni "megoldásnak" tűnik, és még várok vele.

Szerintem teljesen normális, amit érzel, és nem vagy vele egyedül.