Nem szoktátok néha ezt érezni?

Fölöslegesen pazarlod még a gondolataidat is ilyesmire...

Helyette azon agyalj, hogy mivel léphetnél te is előre, hogy jobb legyen a jövőd.

Irigység nem egyenlő utálat.

És igen,amúgy bírom hogy apuci-anyuci vállalkozásában dolgozók 500-ezret keresnek havonta,és például megtehetik hogy egyik nap nem mennek be büntetlenül,vagy azt hogy már születésüktől fogva nem kellett aggódniuk hogy nem lesz munkájuk,nem kell éhbérért dolgozniuk.

Meg pl azt,hogy biztos helyük van,nem fenyegeti őket senki,sem a kirúgás mert nem képes 100 kiló betont felemelni,és az sem utolsó hogy laza 1-2 milliós ajándékokat kap mellette csak úgy,hogy tessék fiam.

Ha nem tetszik nembaj,ha kidobod.

Nem igazságos az élet és nekem az a véleményem, hogy tök érthető, hogy néha irigykedünk a másikra. Érző lények vagyunk, tehát érzelmeink vannak. Negatívak is.

Egyébként én pont, hogy nagyon kevés "tökéletes életet" ismerek, szinte egyet sem.

Vagy krónikus beteg az egyik fél, vagy mentális betegsége/"állapota" van az egyik félnek/gyereknek vagy korán hal az egyik fél, vagy pénz nincs, vagy a béke és a szeretet nem teljes. Megcsalják egymást és/vagy válnak vagy az ember 30 éves koráig szingli úgy, hogy nem volt még 1 évnél hosszabb kapcsolata stb.

Amúgy szerintem igenis szabad megélni az érzelmeinket, ha az irigység, akkor az, de egy idő után át kell fordulnia abba, hogy azon gondolkozunk, mit tehetnénk a saját sorsunk jobbá fordításáért.