Milyen gondolataitok vannak a halálról,az elmúlásról?

Én nem félek tőle - és nagyon vágyom rá!

Ismerőseimnek persze azt kell HAZUDNOM, hogy ilyen irányú érzéseim nincsenek. Ez a földi pokol most már.

(Rendkívül megterhelőek számomra azok a kapcsolatok, ahol a "szeretet" és a DURVA HITTÉRÍTÉS kéz a kézben jár.) Legtöbben értetlenkednek, hogy miért nem gondolkozom és érzek úgy, ahogyan ők?! Ugye ez képtelenség?! Miért nem "engedem" el édesanyámat és "élem az életemet"?!

Szerencsére akadt egy kórházi lelkigondozó hölgy - ismerősi ajánlásra -, akit napközben többször is igénybe tudok venni telefonon, hogy átvészeljem ezt a keményebb krízis időszakot. Éjszaka nem merem felébreszteni az illetőt, hiába ajánlotta, hogy 0-24-ben rendelkezésre áll. Nem akarom a végsőkig kimeríteni a tartalékait. Ő CSODÁLATOS MÓDON MEGÉRTETT!!! Nem kritizál és nem ítélkezik.

Valahol a lelkem mélyén elviselhetetlen a tudat, hogy édesanyám két és fél éve meghalt. Már többször enyhült a gyász, de időnként újra és újra SAJOGVA FELERŐSÖDIK.

Szívesen leveleznék olyan sorstársakkal, akiknek szintén erősödik a gyászuk egy szerettük elvesztése után - akár több évvel is. (Barátnőm öngyilkossággal fenyegetőzött édesanyja elvesztése után 28(!!!) évvel.)

Ehhez a 28 évhez az én két évem még nagyon-nagyon kevés... egy másik ismerősöm szerint karácsony közeledtével ez még sokkal erősebb is tud lenni - a hiányérzet fokozódása.

Kedves kérdező!

Miért érzed úgy, hogy az életed az értelmét vesztette? Nincsenek olyan céljaid, amelyek lekötnék hasznosan ezeket az energiákat?

Feltételezem, hogy még nagyon fiatal vagy - szerintem mindössze tizen akárhány éves. A szüleid biztosan élnek. Ha ők szeretnek és számíthatsz rájuk, akkor miért foglalkoztat ennyire az elmúlás gondolata?

1-es válaszoló voltam.

"Én attól félek,hogy hirtelen halok meg!"

Ez megeshet.

"Félek attól is,hogy reggel nem fogok felébredni!"

Ez is.

"Sokszor ez miatt nem megyek aludni!"

De akkor fáradt leszel.

"Közben tudom,hogy erre nincsen hatásom!Ennyi erõvel élhetném az életet lazábban is de erre minden nap gondolok."

Na hát ez itt a probléma. Miért görcsölsz rajta ennyire?

"Mit gondoltok errõl?illetve arról,hogy tanulunk,dolgozunk,fejlõdünk és egyszer csak vége lesz!Akkor miért kell elõrehaladnunk a fejlõdésben?"

Hogy kényelmesebben élj, mire meghalsz.

----------

Mindenki fél a haláltól, az is, akinek az élet nagyobb szenvedés, ez természetes. Majd megszokod, megtanulsz vele együttélni, nem erre gondolni állandóan. Mindenesetre teljesen észszerűtlen, hogy olyankor van halálfélelmed, amikor nem vagy életveszélyben.

Keserűek, nem tudom elfogadni az elmúlást, pedig tudom hogy akkor élhetném jól életemet, ha el tudnám fogadni.

Hitem szerint utána semmi sincs és ebbe belegondolni, hogy a "végtelen semmi vár" nagyon rémisztő. Tudom hogy amikor már benne leszek, nem fog ez zavarni.

Nem szabad Kérdező erre ennyire rápörögni, mert akkor nem éled az életedet, egy csomó jó dolgot nem tudsz átélni. Ha esetleg valamilyen betegségben szenved az embber, és emiatt gondol nagyon erre, az más tészta.

Éld az életedet. Van, amit nem tudsz előre megjósolni, befolyásolni annyiban tudod, hogy normális életet élsz, rendesen eszel-iszol, gondozod önmagadat, ezzel megnöveled a várható éélettartamodat.

Kedves Kérdező!

Én felajánlom neked akár több személyes találkozás lehetőségét is privátban, ha budapesti vagy! Egyre szimpatikusabb lettél!

Fényképet viszont sosem küldök senkinek, de telefonszámcsere privátban lehetséges. (Kizárólag lelki gondozás/kísérés, ötletelés céljából ismerkedhetnénk tovább.) Aszexuális vagyok. Társat egyáltalán nem keresek.

Inkább 20.-a után érnék rá, ha neked is megfelel. Munkahelyed, rendszeres bevételed legalább van, amiből eltartsd magad tisztességesen? Munkádat elismerik, megbecsülik? Tiszteletben tartanak a kollégáid, főnököd?

1-es és 2-es válaszoló voltam.

Üdv:

egy hölgy válaszoló közel az 50.-hez

A halál egyáltalán nem számít! Egyáltalán nem érdemes törődni vele, mert csak megrontod és megrövidíted vele az életed. Minden pillanatot elvesztegetsz, amit a halállal foglalkozva és tőle rettegve töltesz. Ezek a gondolatok nem visznek előre, nem segítenek neked, csak elterelik a figyelmed és elveszik az idődet más olyan dolgoktól, amiket el tudsz érni az életedben, vagy amíg jól érezhetnéd magad. Amíg a halállal foglalkozol, addig sem élsz és ez nagy hiba, mert az elvesztegetett időt soha nem kapod vissza. Soha nem fogod tudni megváltoztatni, hogy mire fordítottad.

A halál mindenképp be fog következni és semmiképp, egyáltalán nincs rá hatásod. Egyszer jönni fog. Akkor is ugyanúgy eljön, ha rettegsz tőle és folyamatosan aggódsz miatta, meg akkor is, ha tudomást sem veszel róla - viszont az utóbbi esetben legalább addig nem rontja el a hangulatod és az életed.

Az egyetlen dolog, amit tehetsz, hogy a lehető legtöbbet hozod ki az életedből. Úgy élsz, hogy úgy érezhesd, megérte. Hogy te mitől érzed úgy, hogy megérte, az a te döntésed, a te értékrended, a te céljaid kérdése. Vannak, akiket az motivál, hogy kiélvezzenek minden pillanatot, jól szórakozzanak. Vannak, akiket az motivál, hogy másoknak minél több jót okozhassanak az életük során. Vannak, akik minél több eredményt és hírnevet akarnak elérni, hogy a sikereik révén emlékezzenek rájuk és ilyen formában tovább éljenek. Vannak, akiket az motivál, hogy (lehetőleg minél egészségesebb, boldogabb, sikeresebb, jobban nevelt és felkészített) gyerekeket hagyjanak maguk után, akikben ilyen módon élhetnek tovább.

Az ókori sztoikus filozófia (és sok mai praktikus ember is) emlékeztetőként használják a halált. Ne halogasd a dolgokat későbbre, mert nem biztos, hogy később még lesz lehetőség. Hozz helyes döntéseket, mert nem biztos, hogy később lesz még időd helyrehozni őket. Ha valakivel vitád van, haragban vagytok, béküljetek ki még ma, mert nem tudni, hogy holnap még lesz-e rá lehetőség - és különben is minek hosszú időn át őrizgetni a sértettséget, ha egyszerűen ki lehetne békülni? Éld a lehető legjobb életed, hozd ki a legjobbat belőle!